HunHír.info

2019. Kikelet hava 26. nap, Termékenyülés ünnepe napja.

Románia is jelentkezett: befogadnák az idegen kontinensfoglalókat

2019. január 08. 18:47
Hunhír.info

Kilenc európai uniós tagállam hajlandó lenne befogadni embereket a Málta partjainál veszteglő két mentőhajóról, de ez még nem jelenti az ügy lezárását, Valletta ugyanis egyelőre ragaszkodik ahhoz, hogy az elmúlt hetekben partra szállított menedékkérőket is osszák szét e megoldás keretében – jelentette kedden a Politico

Menedék - Atilla

Brüsszeli hírportál arról számolt be, hogy az EU-országok uniós nagyköveteinek hétfői tanácskozásán kilenc kormánytól érkezett felajánlás, nyolc nyugat-európai tagállamtól, illetve a soros elnöki tisztséget jelenleg betöltő Romániától.

A német civil szervezetek hajóin összesen 49 kimentett bevándorló tartózkodik, második hete kikötési engedélyre várva. Őket befogadnák a szóban forgó tagállamok, Málta azonban leszögezte, hogy az elmúlt hetekben partra szállított további körülbelül 250 menedékkérőt is szét kell osztani a megoldás részeként, márpedig erről nincs még megállapodás.

Bár nem sokat változtatna a helyzeten Máltán, ha a hatóságok megadnák a kikötési engedélyt, a kormány ugyanakkor azzal érvel, hogy elvi kérdésről van szó, az EU-nak pedig ugyanolyan komolyan kell vennie Valletta álláspontját a migráció kérdésében, mint Rómáét.

A tagországok kormányai az európai ügyekkel foglalkozó miniszterek keddi tanácsülésén ismét tárgyalhatnak a kérdésről. A Politico azonban rámutatott, hogy még ha sikerül is kompromisszumra jutni, az is csak eseti, ad hoc jellegű megoldást jelent. Az Európai Bizottság azt közölte, hogy dolgozik egy rendezési javaslaton.

A Sea Watch és a Sea Eye német civil szervezetek által üzemeltetett két hajón nők és kisgyermekek is vannak, a kimentettek közül néhányan éhségsztrájkot kezdtek. Málta megengedte, hogy a rossz időjárás miatt a parti vizeire hajózzanak, de nem adott kikötési engedélyt, hogy ne teremtsen precedenst civil szervezetek hajóira emelt menedékkérők befogadására.

Micsoda? Éhségsztrájkol az idegen betolakodó? Egyszerű! Ne adjatok neki kaját, majd csak beledöglik!

Nemzeti Bulvár

Legfrissebb hírek

Az elmúlt 24 óra hírei

könyv rendelés

Viszlát, Európa! - Gerd HonsikViszlát, Európa!
Könyv - Bolti ár: 4 990 Ft
Internetes ár: 4 491 Ft
10% internetes kedvezménnyel
Nagy magyar tájszótár - Kiss GáborNagy magyar tájszótár
Könyv - Bolti ár: 9 990 Ft
Internetes ár: 8 691 Ft
13% internetes kedvezménnyel
Horthy naptár 2019 - Vitéz nagybányai Horthy Miklós KormányzóHorthy naptár 2019
Naptár - Bolti ár: 3 500 Ft
Internetes ár: 2 800 Ft
20% internetes kedvezménnyel
Történelmünk ősi gyökerei a Pilisben - Herczeg FerencTörténelmünk ősi gyökerei a Pilisben
Könyv - Bolti ár: 2 800 Ft
Internetes ár: 2 800 Ft
0% internetes kedvezménnyel
Szűz Mária az ó-szövetségben - Dr. Mihályfi ÁkosSzűz Mária az ó-szövetségben
Könyv - Bolti ár: 1 990 Ft
Internetes ár: 1 990 Ft
0% internetes kedvezménnyel

Magyar Menedék Könyvesház

hunhir_tudosito

Mai napra rendelt

...betevő falat:


...népszokás:

Programajánló

    A HunHír barátai

    Legolvasottabb hírek

    HunHír-Tudósító

    Képtárak

    Felhívások

    Közlemények


    Az oldalon található audió, vizuális tartalmak illetve cikkek, és egyéb szövegek a szerkesztők tulajdonát képezik. Kizárólag a szerkesztőség írásos beleegyezésével másolhatók, sokszorosíthatók és terjeszthetők.
    © 2002-2019 Rockszerda
    Kapcsolat * Impresszum * Hirdetési ajánlat