HunHír.info

2018. Álom hava 19. nap, Bodony napja.

Hogyan terjed a „Soros-vírus”?

2018. december 02. 09:25
Hunhír.info

soros-gyorgy-500.jpgSoros Györgynek nincs semmilyen funkciója a politikai életben, mégis államfők találkoznak vele, és Brüsszel is mindig szívesen látja és hallgatja véleményét. Milyen eszközökkel valósítja meg céljait a globális gazdasági hatalom? Soros György stratégiai tervei között szerepel, hogy át kell alakítani Európát. Az elmúlt időszakot látva elmondható, hogy a kezdeményezés valóban sikeres volt, hiszen az Európai Unió vezetésének jelentős része támogatta az elképzelést – jelentette ki Földi László titkosszolgálati szakértő.

Menedék - Atilla

A stratégia egyik legkiemelkedőbb támogatójának talán Angela Merkel német kancellárt lehet nevezni, aki kihirdette a willkommenskultur-t, ezzel megnyitva Európa határait. Angela Merkelnek azóta jelentősen csökkent a támogatottsága, időközben lemondott a CDU pártelnöki tisztségéről is, utódát egy hét múlva választják meg.

A szakértő szerint a francia elnök, Emmanuel Macron szintén Merkelhez hasonló politikát folytat, és pontosan követi az utasításokat. A francia elnök többször kijelentette már, hogy ő is az „Egyesült Európában” érdekelt és támogatja a német kancellár menekültpolitikáját. De csak úgy, mint Merkel, Macron is egyre népszerűtlenebb, gyakorlatilag az egész társadalom a gazdaságpolitikája ellen tüntet Franciaországban – hangzott el a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában.

Kurz meghatározó ideával rendelkezik

Földi László szerint a Macron-Merkel pároshoz még Sebastian Kurz osztrák kancellárt lehetne felemelni. Mint mondta, Kurz egy nagyon népszerű politikus hazájában, és konkrét ideája van arra, hogy meghatározó politikus legyen Európában. Népszerűségének a lényege, hogy részben szembe fordul a mainstream mondatokkal a migráció ügyében. Kurz szerint ugyanis a migráció rendben van, de az illegális migrációval már ő sem ért egyet. Kurz számára is követelmény az Európai Unió határainak védelme.

Az európai társadalom számára fontos a biztonság, de azok, akik ennek megakadályozásában spekulálnak, egy olyan játékot játszanak, amely a radikálisokat háttérbe akarja szorítani – mutatott rá a titkosszolgálati szakértő. Ilyennek számít például Magyarország, és a többi V4 ország, valamint más hasonló gondolkodású állam vagy politikus. Ezek az országok egyértelműen elutasítják az „Európai Egyesült Államok” koncepcióját és stratégiáját, és a nemzetállamok stratégiájában érdekeltek – fűzte hozzá a rádió műsorában.

Politikai támadások

Megjegyezte, ezeket az országokat folyamatosan érik a politikai támadások, melynek lényege, hogy a választók bizalma megrendüljön. Szerinte egy kettősség alakult ki a vélemények és az álláspontok tekintetében, és ez a fajta kettősség mutatkozik meg majd a következő hónapokban is, egészen a májusi európai parlamenti választásokig. Úgy véli, a szavazás eredményében azonban nem lesz jelentős áttörés.

Szerinte túl kevés az idő már ahhoz, hogy az emberek többségét meg lehessen nyerni. Ennek egyik oka, hogy Nyugat-Európában az emberek mindig is jó körülmények között éltek, és szeretnék megőrizni azt, amit eddig megszereztek. Ebből következik, hogy nem mernek a radikális változások irányába elmozdulni, mert azt gondolják, hogy veszélyben lesz az, amit ők szeretnének megtartani – magyarázta Földi László.

Soros kezében vannak?

Beszélt arról a találkozóról, amikor Sebastian Kurz osztrák kancellár hivatalában fogadta Soros Györgyöt, akivel a Közép-európai Egyetem (CEU) átköltöztetéséről, külpolitikai kérdésekről és az Európai Unió sorsáról tárgyalt. Földi László úgy véli, ezzel bebizonyosodott, hogy Kurz is a „Soros-vírus” tagja, ugyanakkor ennek már 2007-ben is megvoltak a jelei. Hozzátette, Sebastian Kurz nem követi nyíltan Soros politikáját, hiszen akkor a szimpátia őt is elkerülné.

Megjegyezte, érdekes, hogy Soros Györgynek nincs semmilyen funkciója a politikai életben, mégis államfők találkoznak vele, és Brüsszel is mindig szívesen látja és hallgatja véleményét, amelyhez általában csatlakozik is a brüsszeli elit. Ez azért van, mert a gazdaság jelentős része Soros kezében van, ezért, ha valaki politikai karriert akar befutni és meghatározó tényezővé akar válni, akkor „ez az erőtér befolyásolja az ő jövőképét”.



Külföld
Csődöt mondott a muszlimok integrációja Németországban
Belföld
Alacsonyabb áfát hoz az újév a tejágazatban
Bulvár
Ariana Grande átértékelte stílusváltását, mely kisebb sokkot okozott a rajongóknál
Belföld
Már több mint 4 millió forintnál tart a

Nemzeti Bulvár

Legfrissebb hírek

Az elmúlt 24 óra hírei

könyv rendelés

Az Ipolytól Dachauig - Nagy LászlóAz Ipolytól Dachauig
Könyv - Bolti ár: 2 900 Ft
Internetes ár: 2 465 Ft
15% internetes kedvezménnyel
Jézus Krisztus Vízöntő Evangéliuma - Jézus Indiában - Mirza Ghulam AhmadJézus Krisztus Vízöntő Evangéliuma - Jézus Indiában
Könyv - Bolti ár: 8 990 Ft
Internetes ár: 7 990 Ft
11% internetes kedvezménnyel
Legyen tehát harc - Kossuth Lajos füveskönyve - Kossuth LajosLegyen tehát harc - Kossuth Lajos füveskönyve
Könyv - Bolti ár: 2 200 Ft
Internetes ár: 1 870 Ft
15% internetes kedvezménnyel
Észpörgető társasjáték - Hajnal és LegendÉszpörgető társasjáték
Társasjáték - Bolti ár: 7 500 Ft
Internetes ár: 6 990 Ft
7% internetes kedvezménnyel
A kék vér gyermekei III.  Utazás az aranykorba - Agnes Golenya PurisacaA kék vér gyermekei III. Utazás az aranykorba
Könyv - Bolti ár: 3 500 Ft
Internetes ár: 3 150 Ft
10% internetes kedvezménnyel

Magyar Menedék Könyvesház

hunhir_tudosito

Mai napra rendelt

...betevő falat:


...népszokás:

Programajánló

    A HunHír barátai

    Legolvasottabb hírek

    HunHír-Tudósító

    Képtárak

    Felhívások

    Közlemények


    Az oldalon található audió, vizuális tartalmak illetve cikkek, és egyéb szövegek a szerkesztők tulajdonát képezik. Kizárólag a szerkesztőség írásos beleegyezésével másolhatók, sokszorosíthatók és terjeszthetők.
    © 2002-2018 Rockszerda
    Kapcsolat * Impresszum * Hirdetési ajánlat