HunHír.info

2019. Kikelet hava 20. nap, Csilla napja.

Megújult a bakonybéli plébániatemplom

2018. október 21. 07:47
Hunhír.info

Átadták a felújított bakonybéli Szent Mauríciusz és vértanútársai plébániatemplomot szombaton. Az elmúlt ezer esztendő alatt háromszor kellett újraépíteni a monostort. Halmos Ábel, a monostor perjele felidézte, hogy húsz esztendeje tértek vissza a településre a bencés szerzetesek, azóta várnak a felújításra. A templom a közösség szimbóluma, ezért kiemelten fontos az itt élőknek - fűzte hozzá.

Menedek - Engdahl

A bakonybéli monostor templomának felújítására és a szomszédságában épülő turisztikai látogatóközpont létesítésére 1,4 milliárd forintot fordít a kormány, ebből a templomra 570 millió forint jutott - mondta az ünnepélyes átadáson Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára a Veszprém megyei településen.

Halmos Ábel, a monostor perjele felidézte, hogy húsz esztendeje tértek vissza a településre a bencés szerzetesek, azóta várnak a felújításra. A templom a közösség szimbóluma, ezért kiemelten fontos az itt élőknek - fűzte hozzá.

Az 1018-ban alapított monostort először az 1530-as években a török pusztította el, másodszorra 1786-ban II. József felvilágosodásnak nevezett, de mégis pusztítást hozó korszaka idején semmisült meg, majd akkor, amikor 1950-ben a kommunizmus időszakában elvették és bezáratták a bencések templomait és iskoláit - emlékeztetett az államtitkár.

A bakonybéli monostor ezer év magyar történelmét öleli fel, hordozza az építkezés, a pusztulás és az újrakezdés emlékét - fogalmazott Soltész Miklós. A szerzetesi közösségek nagy hatással vannak a társadalomra, mintául szolgálnak a családoknak és példát adnak a nemzetnek - tette hozzá.

Márkus Zoltán, Bakonybél független polgármestere elmondta, hogy a monostor alapításának ezredik évfordulójára emlékezve számos programot szerveztek, millenniumi parkot építettek.

mti

Nemzeti Bulvár

Legfrissebb hírek

Az elmúlt 24 óra hírei

könyv rendelés

Ne bántsd a magyart! - Szájer JózsefNe bántsd a magyart!
Könyv - Bolti ár: 3 950 Ft
Internetes ár: 3 674 Ft
7% internetes kedvezménnyel
Összeesküvések a magyarság ellen - Körösztös GyörgyÖsszeesküvések a magyarság ellen
Könyv - Bolti ár: 3 990 Ft
Internetes ár: 3 591 Ft
10% internetes kedvezménnyel
Álom hava - Nemzeti sorsballada DVD - Bicskei ZoltánÁlom hava - Nemzeti sorsballada DVD
DVD - Bolti ár: 2 990 Ft
Internetes ár: 2 691 Ft
10% internetes kedvezménnyel
Az Ipolytól Dachauig - Nagy LászlóAz Ipolytól Dachauig
Könyv - Bolti ár: 2 900 Ft
Internetes ár: 2 465 Ft
15% internetes kedvezménnyel
Hitler titkos aktái - Összeesküvés elméletek sorozat 18. - Összeesküvés elméletek sorozatHitler titkos aktái - Összeesküvés elméletek sorozat 18.
Könyv - Bolti ár: 1 199 Ft
Internetes ár: 1 199 Ft
0% internetes kedvezménnyel

Magyar Menedék Könyvesház

hunhir_tudosito

Mai napra rendelt

...betevő falat:


...népszokás:

Programajánló

    A HunHír barátai

    Legolvasottabb hírek

    HunHír-Tudósító

    Képtárak

    Felhívások

    Közlemények


    Az oldalon található audió, vizuális tartalmak illetve cikkek, és egyéb szövegek a szerkesztők tulajdonát képezik. Kizárólag a szerkesztőség írásos beleegyezésével másolhatók, sokszorosíthatók és terjeszthetők.
    © 2002-2019 Rockszerda
    Kapcsolat * Impresszum * Hirdetési ajánlat