HunHír.info

2018. Enyészet hava 16. nap, Tuga napja.

Nyugat-európai állampolgárokat is elrabolt az ISIL

2018. október 18. 14:12
Hunhír.info

isil2-250.jpgTöbb mint hétszáz embert, köztük nyugat-európai és más országok állampolgárait hurcolták el túsznak az Iszlám Állam terrorszervezet fegyveresei múlt héten a szíriai el-Bahra menekülttáborból, az Eufrátesz keleti partján – közölte szerdán egy névtelenséget kérő katona-diplomácia forrás. A menekülttábor Hadzsin városának térségében található. Az Eufrátesz keleti partján fekvő város ellen jelenleg offenzívát folytat az SDF, amelyet a Washington vezette nemzetközi koalíció légicsapásai támogatnak.

Magyar Menedék - Magyarország álomtörténete

„Október 13-án a dzsihadisták rajta ütöttek az el-Bahra közelében lévő menekülttáboron, ahonnan mintegy 130 arab családot hurcoltak el magukkal az ellenőrzésük alatt álló Hadzsinba” – mondta a forrás.

Emlékeztetett arra, hogy a térség az Egyesült Államok vezette terrorellenes koalíció műveleti területén fekszik. Mint mondta, a szélsőségesek azt követelik a térségben offenzívát folytató, kurd vezetésű Szíriai Demokratikus Erők (SDF) nevű ernyőszervezettől, hogy engedje szabadon a korábban elfogott dzsihadistákat és adjon át területeket az Eufrátesz keleti partján. A terroristák nyomásgyakorlásként naponta megölnek néhány embert a túszokból – tette hozzá.

A menekülttábor Hadzsin városának térségében található. Az Eufrátesz keleti partján fekvő város ellen jelenleg offenzívát folytat az SDF, amelyet a Washington vezette nemzetközi koalíció légicsapásai támogatnak. A Firat kurd hírügynökség beszámolója szerint az Iszlám Állam harcosai egy homokvihar leple alatt intéztek váratlan támadást a tábor ellen.

A forrás közölte azt is, hogy szerdán a koalíció két F-15-ös vadászbombázója tévedésből szövetséges csapatokat bombázott Hadzsinnál. A légicsapásokban hat kurd fegyveres életét vesztette, tizenöten pedig súlyosan megsebesültek. A tisztségviselő azt vetette a hadműveleteket koordináló amerikai parancsnokság szemére, hogy elmulasztott egyeztetni a helyi erőkkel, s ez szerinte nemcsak a kurdok újabb támadásának vetett véget, de tömeges dezertálásokhoz is vezetett az adott térségben, amely újfent átkerült a szélsőségesek kezére.

MTI

Nemzeti Bulvár

Legfrissebb hírek

Az elmúlt 24 óra hírei

könyv rendelés

Trianon naptár 2018
Trianon naptár 2018
Naptár - Bolti ár: 3 990 Ft
Internetes ár: 1 920 Ft
52% internetes kedvezménnyel
Csinos Vitéz - Székely népmesék - Kriza JánosCsinos Vitéz - Székely népmesék
Könyv - Bolti ár: 1 990 Ft
Internetes ár: 1 692 Ft
15% internetes kedvezménnyel
Hitler titkos aktái - Összeesküvés elméletek sorozat 18. - Összeesküvés elméletek sorozatHitler titkos aktái - Összeesküvés elméletek sorozat 18.
Könyv - Bolti ár: 1 199 Ft
Internetes ár: 1 199 Ft
0% internetes kedvezménnyel
Az egészség és megfiatalodás időtlen titkai 1. rész. - Andreas MoritzAz egészség és megfiatalodás időtlen titkai 1. rész.
Könyv - Bolti ár: 3 990 Ft
Internetes ár: 3 591 Ft
10% internetes kedvezménnyel
Kuruc világ I. - Vadrózsa és kard - Nemere IstvánKuruc világ I. - Vadrózsa és kard
Könyv - Bolti ár: 2 999 Ft
Internetes ár: 2 549 Ft
15% internetes kedvezménnyel

Magyar Menedék Könyvesház

hunhir_tudosito

Mai napra rendelt

...betevő falat:

Programajánló

    A HunHír barátai

    Legolvasottabb hírek

    HunHír-Tudósító

    Képtárak

    Felhívások

    Közlemények


    Az oldalon található audió, vizuális tartalmak illetve cikkek, és egyéb szövegek a szerkesztők tulajdonát képezik. Kizárólag a szerkesztőség írásos beleegyezésével másolhatók, sokszorosíthatók és terjeszthetők.
    © 2002-2018 Rockszerda
    Kapcsolat * Impresszum * Hirdetési ajánlat