HunHír.info

2019. Kikelet hava 20. nap, Csilla napja.

Őrizetbe vettek tizennégy embert kábítószer-kereskedelem miatt - ez kérem a Hős utca

2018. október 17. 10:51
Hunhír.info

Kábítószer-kereskedelem, valamint új pszichoaktív anyaggal visszaélés gyanúja miatt őrizetbe vettek tizennégy embert a kedden Budapesten előállított 29 ember közül - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) szerdán a honlapján.

A nyomozók kedden a X. kerületi Hős utcában összehangolt akció keretén belül 29 embert állítottak elő, akik közül 14-et kábítószer-kereskedelem, valamint új pszichoaktív anyaggal visszaélés miatt, hatot pedig kábítószer-birtoklás miatt gyanúsítottként hallgattak ki.

A kábítószer-kereskedelemmel, valamint az új pszichoaktív anyaggal visszaéléssel gyanúsított 14 embert őrizetbe vették - tudatták.

A rendőrök a helyszínen több lakásban is kutatást tartottak, amely során 10,71 gramm kábítószergyanús fehér port, 17,23 gramm növényi törmeléket és több mint másfél millió forintot foglaltak le - tették hozzá.

A keddi akciót a BRFK rendőrei a Készenléti Rendőrséggel együttműködve hajtotta végre. Az akció célja a kábítószerrel, illetve új pszichoaktív anyaggal kereskedők elfogása, valamint a terjesztői hálózat felszámolása volt - közölte rendőrség.

Nemzeti Bulvár

Legfrissebb hírek

Az elmúlt 24 óra hírei

könyv rendelés

Lélek és szögesdrót - Szolzsenyicin, magyar ecsettel - Domonkos LászlóLélek és szögesdrót - Szolzsenyicin, magyar ecsettel
Könyv - Bolti ár: 2 990 Ft
Internetes ár: 2 542 Ft
15% internetes kedvezménnyel
Atilla Kódex
Atilla Kódex
Könyv - Bolti ár: 9 980 Ft
Internetes ár: 8 990 Ft
10% internetes kedvezménnyel
Kozmikus tudat csomag - 2 könyv együtt kedvezménnyel - László ErvinKozmikus tudat csomag - 2 könyv együtt kedvezménnyel
Könyv - Bolti ár: 9 490 Ft
Internetes ár: 6 990 Ft
26% internetes kedvezménnyel
Atlantisz csomag - 2 könyv együtt különleges kedvezménnyel - Ignatius DonnellyAtlantisz csomag - 2 könyv együtt különleges kedvezménnyel
Könyv - Bolti ár: 12 490 Ft
Internetes ár: 9 990 Ft
20% internetes kedvezménnyel
Az ember isteni dimenziója - A túlvilági Nap - Bíró LajosAz ember isteni dimenziója - A túlvilági Nap
Könyv - Bolti ár: 4 990 Ft
Internetes ár: 3 800 Ft
24% internetes kedvezménnyel

Magyar Menedék Könyvesház

hunhir_tudosito

Mai napra rendelt

...betevő falat:


...népszokás:

Programajánló

    A HunHír barátai

    Legolvasottabb hírek

    HunHír-Tudósító

    Képtárak

    Felhívások

    Közlemények


    Az oldalon található audió, vizuális tartalmak illetve cikkek, és egyéb szövegek a szerkesztők tulajdonát képezik. Kizárólag a szerkesztőség írásos beleegyezésével másolhatók, sokszorosíthatók és terjeszthetők.
    © 2002-2019 Rockszerda
    Kapcsolat * Impresszum * Hirdetési ajánlat