HunHír.info

2019. Szelek hava 24. nap, Sellő napja.

Címzett e-mail címe:
Feladó e-mail címe:
Üzenet:

Több mint száz kilogramm marihuánát találtak egy szerb kisbuszban Tompán

2018. október 17. 10:07
Hunhír.info

Több mint 113 kilogramm marihuánát találtak egy kisbusz falában a tompai határátkelőhelyen a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei - közölte a NAV szerdán az MTI-vel.

Magyar Menedék - Raffay

A pénzügyőrök hétfőn kora reggel egy kisbuszt ellenőriztek Bács-Kiskun megyében. A sofőr - egy 32 éves szerb állampolgár - nem jelentett be vámköteles árut, de a NAV munkatársainak feltűnt, hogy az utasteret és a rakodóteret elválasztó fal túlságosan vastag, ezért a jármű átvizsgálása mellett döntöttek.

A NAV közleménye szerint már a fal megfúrásakor jellegzetes illat érződött, ezért a kisbuszt a pénzügyőrök egy szolgálati kutyával, Kicsivel is átvizsgálták. A járműből 155 csomag, több mint 113 kilogramm marihuánagyanús anyag került elő, amelynek feketepiaci értéke meghaladja a 280 millió forintot.

Az Országos Rendőr-főkapitányság Kommunikációs Szolgálata a rendőrség honlapján azt írta: a helyszínen elvégzett gyorsteszt, valamint az előzetes vegyészszakértői vélemény szerint a kisbuszban talált anyag marihuána.

A sofőr ellen a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kábítószer-birtoklás bűntett gyanúja miatt indított nyomozást. A szerb férfit gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették és indítványozták a letartóztatását.

Nemzeti Bulvár

Legfrissebb hírek

Az elmúlt 24 óra hírei

könyv rendelés

Az Apolló Holdcsalás - Arany  LászlóAz Apolló Holdcsalás
Könyv - Bolti ár: 5 990 Ft
Internetes ár: 5 391 Ft
10% internetes kedvezménnyel
A Hágó - Ősi JánosA Hágó
Könyv - Bolti ár: 2 900 Ft
Internetes ár: 2 465 Ft
15% internetes kedvezménnyel
Tayos 1-2. - Egységesített kiadás - Dr. Gerardo Pena MattheusTayos 1-2. - Egységesített kiadás
Könyv - Bolti ár: 8 000 Ft
Internetes ár: 7 200 Ft
10% internetes kedvezménnyel
A székely nemzet atlasza - Faragó ImreA székely nemzet atlasza
Könyv - Bolti ár: 2 990 Ft
Internetes ár: 2 700 Ft
10% internetes kedvezménnyel
Atlantisz - Az özönvíz előtti világ - Ignatius DonnellyAtlantisz - Az özönvíz előtti világ
Könyv - Bolti ár: 4 990 Ft
Internetes ár: 4 491 Ft
10% internetes kedvezménnyel

Magyar Menedék Könyvesház

hunhir_tudosito

Mai napra rendelt

...betevő falat:


...népszokás:

Programajánló

    A HunHír barátai

    Legolvasottabb hírek

    HunHír-Tudósító

    Képtárak

    Felhívások

    Közlemények


    Az oldalon található audió, vizuális tartalmak illetve cikkek, és egyéb szövegek a szerkesztők tulajdonát képezik. Kizárólag a szerkesztőség írásos beleegyezésével másolhatók, sokszorosíthatók és terjeszthetők.
    © 2002-2019 Rockszerda
    Kapcsolat * Impresszum * Hirdetési ajánlat