HunHír.info

2018. Álom hava 13. nap, Kurszán napja.

Kína megvetette a lábát Izraelben

2018. szeptember 19. 16:57
Hunhír.info

Izrael átadja legnagyobb kikötője kulcsait a kínaiaknak – írja a Haaretz című ellenzéki lap. Haifában a kereskedelmi kikötő mellett van a hadikikötő, ahol Izrael nukleáris meghajtású tengeralattjárói állomásoznak. Nem beszélve az amerikai hadihajókról.

Belegondolt ebbe valaki? – tette fel a kérdést Saul Horev dandártábornok, aki már tartalékos, de korábban a flotta vezérkari főnöke volt, és egy időben az izraeli nukleáris csapásmérő erő parancsnoka. A főtiszt bombát robbantott azzal a bejelentésével, hogy a kínaiak előrenyomulása egyúttal azt is jelentheti: Izrael legfőbb szövetségese, az Egyesült Államok szép csendben elhagyja Haifát. A US Navy ugyanis nem akarja, hogy hadihajói olyan helyen állomásozzanak, ahol a kínaiak könnyen kikémlelhetik őket.

A kínaiak szorgosan nyomulnak a Szuezi-csatorna kulcsfontosságú régiójában. Első külföldi katonai támaszpontjuk Dzsibutiban van. Ma már Washingtonban a katonák Kínát éppoly stratégiai ellenfélnek tekintik, mint Oroszországot. Ráadásul a két nagyhatalom katonai együttműködése egyre jobb: a Távol-Keleten a nagy orosz hadgyakorlaton a kínaiak is részt vesznek. Sőt az amerikai hírszerzés értesülései szerint a nagy hadgyakorlatot azért rendezik a Távol-Keleten és nem Európában, mert Hszi Csin-ping elnök ezt kérte Putyintól. Az oroszok pedig végtelenül le vannak kötelezve Kínának, hiszen a gazdasági nehézségek idején mindig számíthattak Pekingre.

Szíriában közvetlen a szembenállás az USA és Oroszország között. Kína is Aszad elnök rendszerét támogatja. Izrael viszont mindent megtesz azért, hogy gyengítse Aszad rendszerét és csökkentse Irán befolyását Szíriában. Kína Iránnak is igen fontos szövetségese: a legnagyobb olajvásárló a fenyegető szankciók ellenére. Ilyen körülmények között a kínaiak megjelenése Haifában komoly stratégiai következményekkel járhat – írja a Haaretz című ellenzéki lap Izraelben.

Globoport

Nemzeti Bulvár

Legfrissebb hírek

Az elmúlt 24 óra hírei

könyv rendelés

Összeesküvések a magyarság ellen - Körösztös GyörgyÖsszeesküvések a magyarság ellen
Könyv - Bolti ár: 3 990 Ft
Internetes ár: 3 591 Ft
10% internetes kedvezménnyel
Miért szeretjük a kutyákat, esszük meg a disznókat, és viseljük a teheneket? - Melanie Joy Ph. D.Miért szeretjük a kutyákat, esszük meg a disznókat, és viseljük a teheneket?
Könyv - Bolti ár: 3 500 Ft
Internetes ár: 2 500 Ft
29% internetes kedvezménnyel
Hitler titkos aktái - Összeesküvés elméletek sorozat 18. - Összeesküvés elméletek sorozatHitler titkos aktái - Összeesküvés elméletek sorozat 18.
Könyv - Bolti ár: 1 199 Ft
Internetes ár: 1 199 Ft
0% internetes kedvezménnyel
Tesla és az eltitkolt találmányok - Összeesküvés elméletek sorozatTesla és az eltitkolt találmányok
Könyv - Bolti ár: 1 199 Ft
Internetes ár: 1 199 Ft
0% internetes kedvezménnyel
Horthy Naptár 2018 - Vitéz nagybányai Horthy Miklós KormányzóHorthy Naptár 2018
Naptár - Bolti ár: 3 990 Ft
Internetes ár: 1 990 Ft
50% internetes kedvezménnyel

Magyar Menedék Könyvesház

hunhir_tudosito

Mai napra rendelt

...betevő falat:


...népszokás:

Programajánló

    A HunHír barátai

    Legolvasottabb hírek

    HunHír-Tudósító

    Képtárak

    Felhívások

    Közlemények


    Az oldalon található audió, vizuális tartalmak illetve cikkek, és egyéb szövegek a szerkesztők tulajdonát képezik. Kizárólag a szerkesztőség írásos beleegyezésével másolhatók, sokszorosíthatók és terjeszthetők.
    © 2002-2018 Rockszerda
    Kapcsolat * Impresszum * Hirdetési ajánlat