HunHír.info

2018. Enyészet hava 15. nap, Nyilas napja.

Zsidók és muszlimok összefogtak Magyarország ellen

2018. szeptember 14. 15:12
Hunhír.info

Nagy-britanniai zsidó és muszlim vallási vezetők szerint aggasztó, hogy a Konzervatív Párt tagjai a Sargentini-jelentés elfogadása ellen szavaztak az Európai Parlamentben, mert így nem voltak hajlandók elítélni Orbán Viktor miniszterelnök "elnyomó politikáját".

Magyar Menedék - Magyarország álomtörténete

"Nagyon aggasztó, hogy a tory EP-képviselők ahelyett, hogy támogatták volna a jogállam helyreállítását célzó kezdeményezést, inkább megvédték a magyar kormány szégyenletes bizonyítványát" – hangsúlyozta Marie van der Zyl, a brit parlament zsidó képviselőit tömörítő szervezet elnöke.

"Ahogy már korábban is mondtuk, nagyon aggaszt bennünket, hogy a választási kampány során Orbán Viktor muszlim megszállókról beszélt, s méregnek nevezte a bevándorlókat. Az élénk antiszemitizmus is aggasztó, amelynek része volt a zsidó származású George Soros elleni támadássorozat is. Az előítéletek szítását, a sajtó- és a bíróság szabadságának korlátozását az előtt meg kell állítani, mielőtt helyrehozhatatlanul megrongálják a magyarországi demokráciát" – mondta van der Zyl.

A Brit Muszlim Tanács (MCB) főtitkára, Harun Khan szerint elszomorító, hogy miközben egyre több jele van annak, hogy Európában terjednek a szélsőjobbos gondolatok, a brit konzervatív képviselők "összeállnak a szélsőjobbal", hogy Orbánt támogassák.

"A Konzervatív Párt egyébként eddig is ellenállt azoknak a követeléseknek, hogy vizsgálják ki, mennyire jellemzi a tagságot az iszlám gyűlölete. Ez a lépés újabb jele annak, hogy komoly előítéletek vannak a pártban" – tette hozzá a The Guardian című brit lap szerint Khan.

A toryk közül már többen válaszoltak is a vádakra. Daniel Dalton közölte, a hetedik cikkely alkalmazásának elutasítása nem Orbán melletti kiállás volt. "Olyan témákban érték támadások Magyarországot, amelyek a nemzeti szuverenitás témakörébe tartoznak. A hetes cikkely jogszabály, annak átpolitizálása csak erősíti Orbánt Magyarországon" – írta Dalton Twitter-üzenetében. (HVG nyomán)
Forrás: https://kuruc.info/r/4/190080/

Nemzeti Bulvár

Legfrissebb hírek

Az elmúlt 24 óra hírei

könyv rendelés

Hitler titkos aktái - Összeesküvés elméletek sorozat 18. - Összeesküvés elméletek sorozatHitler titkos aktái - Összeesküvés elméletek sorozat 18.
Könyv - Bolti ár: 1 199 Ft
Internetes ár: 1 199 Ft
0% internetes kedvezménnyel
A negyedik birodalom felemelkedése - Összeesküvés elméletek sorozatA negyedik birodalom felemelkedése
Könyv - Bolti ár: 1 199 Ft
Internetes ár: 1 199 Ft
0% internetes kedvezménnyel
Szkítáktól a Kárpát hazáig - Aradi ÉvaSzkítáktól a Kárpát hazáig
Könyv - Bolti ár: 2 600 Ft
Internetes ár: 2 210 Ft
15% internetes kedvezménnyel
Viszlát, Európa! - Gerd HonsikViszlát, Európa!
Könyv - Bolti ár: 4 990 Ft
Internetes ár: 4 491 Ft
10% internetes kedvezménnyel
Kozmikus hologram és a Kozmosz intelligenciája együtt kedvezőbben - László ErvinKozmikus hologram és a Kozmosz intelligenciája együtt kedvezőbben
Könyv - Bolti ár: 9 000 Ft
Internetes ár: 6 990 Ft
22% internetes kedvezménnyel

Magyar Menedék Könyvesház

hunhir_tudosito

Mai napra rendelt

...betevő falat:

Programajánló

    A HunHír barátai

    Legolvasottabb hírek

    HunHír-Tudósító

    Képtárak

    Felhívások

    Közlemények


    Az oldalon található audió, vizuális tartalmak illetve cikkek, és egyéb szövegek a szerkesztők tulajdonát képezik. Kizárólag a szerkesztőség írásos beleegyezésével másolhatók, sokszorosíthatók és terjeszthetők.
    © 2002-2018 Rockszerda
    Kapcsolat * Impresszum * Hirdetési ajánlat