HunHír.info

2018. Enyészet hava 17. nap, Érd napja.

Baphomet bálványt emeltek Arkansas főterén

2018. augusztus 18. 14:34
Hunhír.info

A Sátán Egyháza egy kecskefejű, szárnyas Baphometet ábrázoló bronzszobrot állított Arkansas állam országháza elé, a fővárosában, Little Rock-ban. Igaz, csak ideiglenesen. A bálvány úgy került az USA déli államának főtérére, hogy a sátánhívők csütörtökön tüntetetést szerveztek a dísztéren tavaly leleplezett Tízparancsolat Emlékmű ellen.

Az “Első Alkotmánymódosítás” nevű tiltakozáson 150 sátánista, ateista és magát kereszténynek valló polgár gyűlt össze.

A szervezők szerint ugyanis a Tízparancsolat Emlékmű alkotmányos szabadságot sért. A felekezeti szabadságét. A demonstráció nevét adó Első Alkotmánymódosítás éppen ezt, a vallásszabadságot, és még három alapjogot véd: a szólás- és sajtószabadságot, a békés gyülekezéshez valót, és a jogot arra, hogy a polgárok kérelmeikkel az államhoz fordulhassanak.

A 14. századi bálvány körül az installáción mosolygó gyerekeket lehetett látni, a rendezők szerint ez a vallási toleranciát szemlélteti és egyben demonstrálja az amerikai közvélemény felé.

“- Ha már vallásos emlékműveket állítunk, akkor ezt a lehetőséget biztosítani kell a többi felekezet számára is. Ha nem ért ezzel egyet, akkor maradjunk annyiban, hogy az lenne a legjobb, ha egyáltalán nem készülnének ilyen szobrok” – mondja az egyik szervező, az arkansas-i ördöngösök alapító tagja.

Szekuláris indulatok

A Baphomet-szobor azonban nem maradhatott a téren, utólag el kellett távolítsák. 2017 óta a déli államban köztéri alkotást csak a törvényhozók támogatásával emelhetnek. És egyelőre hiába is tiltakoznak, mert a szabályt – látva a vallásháborús ellenreakciókat – éppen a Tízparancsolat Emlékmű védelmére szabták a törvényohozók. A Mózes törvénykönyvét idéző emlékmű ugyanis eredetileg egy hívő republikánus szenátor ötletéből és támogatásával jött létre. Talán éppen ezért, de sokak szemét szúrta, és a vita annyira elfajult, hogy tavaly egy polgár autóval hajtott neki az alig néhány órája leleplezett emlékműnek. Ugyanez a személy korábban egy hasonló, de az oklahomai parlament elé felállított térplasztikát is megrongált.

Először itt próbálkozott a Sátán Egyháza a Baphomet-bálvánnyal. Sikkerrel. Oklahoma állam legfelsőbb bírósága ugyanis igazat adott a tiltakozóknak, és alkotmányellenesnek nyilvánította, majd el is távolíttatta a tízparancsolat előtt tisztelgő alkotást.

Rapert, az ötletgazda konzervatív szenátor elismeri a tiltakozók alkotmányos jogait, de megjegyzi: hamarabb lesz fagy a pokolban, mint Baphomet bálványnak szobra Arkansas földjén, a törvényhozás előtt. A demonstráción békés ellentüntetők is megjelentek, zsoltárokat énekelve bibliai idézeteket tartottak a magasba.

A Sántán Egyháza felekezeti diszkriminációt kiáltva perrel készül Arkansas állama ellen, ám nem biztos, hogy helyt adnak keresetüknek. Akárhogy is, csütörtöki akciójukat nagy felháborodás kísérte az interneten.

székely hírmondó

Nemzeti Bulvár

Legfrissebb hírek

Az elmúlt 24 óra hírei

könyv rendelés

A kultúra diktatúrája - Bayer Zsolt - Szakács ÁrpádA kultúra diktatúrája
Könyv - Bolti ár: 3 490 Ft
Internetes ár: 3 141 Ft
10% internetes kedvezménnyel
A megtalált kapcsolat - Kozsdi TamásA megtalált kapcsolat
Könyv - Bolti ár: 7 990 Ft
Internetes ár: 6 990 Ft
13% internetes kedvezménnyel
Határzár - Dobai GáborHatárzár
Könyv - Bolti ár: 2 200 Ft
Internetes ár: 1 870 Ft
15% internetes kedvezménnyel
Így főznek a katonák - Őszy Tóth GábrielÍgy főznek a katonák
Könyv - Bolti ár: 8 500 Ft
Internetes ár: 7 225 Ft
15% internetes kedvezménnyel
Álom hava - Nemzeti sorsballada DVD - Bicskei ZoltánÁlom hava - Nemzeti sorsballada DVD
DVD - Bolti ár: 2 990 Ft
Internetes ár: 2 691 Ft
10% internetes kedvezménnyel

Magyar Menedék Könyvesház

hunhir_tudosito

Mai napra rendelt

...betevő falat:

Programajánló

    A HunHír barátai

    Legolvasottabb hírek

    HunHír-Tudósító

    Képtárak

    Felhívások

    Közlemények


    Az oldalon található audió, vizuális tartalmak illetve cikkek, és egyéb szövegek a szerkesztők tulajdonát képezik. Kizárólag a szerkesztőség írásos beleegyezésével másolhatók, sokszorosíthatók és terjeszthetők.
    © 2002-2018 Rockszerda
    Kapcsolat * Impresszum * Hirdetési ajánlat