HunHír.info

2018. Enyészet hava 17. nap, Érd napja.

Augusztus 22-én startol a XI. Zorall Sörolimpia Alsóőrsön

2018. augusztus 18. 11:50
Hunhír.info

Karpatia250.jpgMindjárt itt az elején oszlassunk el egy lehetséges félreértést! Természetesen itt sem kötelező a sörivásból versenyt űzni. A szervezőbizottságból Lévai-Hangyássy Bencét faggattuk az elnevezés mikéntjéről: „Lesznek mindenfajta különleges, speciális, ízesített sörök. De semmiféleképpen nem szeretnénk sörfesztivál lenni, ide nyaralni, bulizni és metál villázni jönnek az emberek.

Magyar Menedék - Magyarország álomtörténete

Bence utóbbi félmondatával rátért a lényegre, a zenei felhozatalról essék néhány mondat! Elsőként arra kérdeztünk rá: mi az oka, hogy a Zorall Sörolimpia programfüzetét csak magyar fellépők nevei népesítik be. (Részünkről egyáltalán nem probléma, ha – jó hazai szokás szerint – nem levitézlett külhoni sztárocskák lelketlen produkciói bitorolják a nagyszínpadot, miközben a magasabb nívót képviselő hazai kicsiny pódiumról muzsikál ötven főnek.)

„A rendezvényt tudatosan építjük az elmúlt 4-5 évben. Egy bizonyos szint elérése után pedig a következő lépcsőfok a külföldi fellépő. A szint már úgy gondolom, megvan, hiszen kevés olyan rock zenekar létezik magyar ég alatt, aki ne lépett volna fel nálunk az elmúlt néhány évben, aki meg nem, az a szervezőség részéről nem véletlenül. Talán nekünk is szükségünk lenne ehhez némi bátorságra. Egy nemzetközi produkció nagy felelősség, ráadásul a helyszínen ez még több nehézséget hordoz magával. A kérdés aktuális, a válasz pedig hamarosan kiderül, ahogy meglátjátok a 2019-es programot.”

Már ezen a nyáron is három színpadról fognak nekünk muzsikálni. A teljes program a zoraallsorolimpia.hu weboldalon található, a fellépők nagy száma miatt mi most csak csemegézhetünk.

A szerdai nyitónap talán legnagyobb szenzációja a padlóról sikeresen felállt Republic együttes. Két zenekarral is képviselteti magát a nemzeti rock vonal; velünk lesz a Kárpátia és a Cool Head Klan. A megfiatalított P. Box zenekar is tiszteletét teszi e nap Alsóőrsön.

Nincs fesztivál Tankcsapda nélkül! A debreceni trió a csütörtöki nap várva vártja, de aznap meghallgathatjuk élőben, hogy az Eurovízión hazánkat képviselő AWS hogyan búcsúztatja a nyarat. A „mirigyesek” is csütörtököt mondanak, hiszen Sipos Péter énekel a Triászban – Kálmán György mellett, Jankai Béla billentyűjátékával kísérve – majd este testvére, Sipos „Eftelen” Tamás áll a Sing-Sing együttes mikrofonja mögé. Nem a lányregények világába kalauzol minket a Sex Action, még a Dorothy lehet, hogy igen, mivel ez a zenekar csak nőnemű taggal nyomul. Pénteken a klasszikus heavy metal időket idézi fel az Omen, és ha már nyár van, a Bikinivel nyalhatjuk a fagylaltot.

Szombaton a buli csúcsra jár, mivel ott lesz az Edda, és a hármas jubileumra készülő Ossian (interjú hamarosan). Az angol Iron Maiden együttes dalaival nyomul majd az Iron Maidnem. A nyitó-, és a zárónapon egyaránt fellép a házigazda Zorall zenekar, akik metálosított popdalokkal szórakoztatják ez egybegyűlteket.

A rendezvénynek otthont adó Pelso Camping saját balatoni stranddal rendelkezik. Ennek használata a feszt résztvevőinek ingyenes, sőt, az amúgy is barátságos áron kapható heti jegy a sátorhely díját is tartalmazza.

„A Sörolimpia közönsége árérzékeny, nem akarunk pofátlanok lenni, és a természetes nyereség mellett hajt minket a kultúrmissziózás vágya is. Az árképzés egy hosszú kutató munka eredménye. Figyelembe kellett vennünk más rendezvények jegyárait is.”

Az időjárásról beszélgetve pedig Lévai-Hangyássy Bence Németh Lajossá transzformálódik.

„Biztos vagyok benne, hogy remek időjárás lesz! Az utolsó hét meg mindig meleg szokott lenni augusztusban. Emellett minden színpad sátorban van, amelyek teljes esőállóak.”

A rockzenei seregszemle a balatoni Alsóőrsön augusztus 22–26. között kerül megrendezésre.

polgár portál

Nemzeti Bulvár

Legfrissebb hírek

Az elmúlt 24 óra hírei

könyv rendelés

Kuruc világ I. - Vadrózsa és kard - Nemere IstvánKuruc világ I. - Vadrózsa és kard
Könyv - Bolti ár: 2 999 Ft
Internetes ár: 2 549 Ft
15% internetes kedvezménnyel
A nemzeti hadsereg - Zetényi Csukás FerencA nemzeti hadsereg
Könyv - Bolti ár: 7 990 Ft
Internetes ár: 7 191 Ft
10% internetes kedvezménnyel
A sorsformáló 9+1 hónap - Orosz Katalin - S. Nagy ZitaA sorsformáló 9+1 hónap
Könyv - Bolti ár: 3 360 Ft
Internetes ár: 3 024 Ft
10% internetes kedvezménnyel
A Mátrix fogságában - Összeesküvés elméletek sorozatA Mátrix fogságában
Könyv - Bolti ár: 1 199 Ft
Internetes ár: 1 199 Ft
0% internetes kedvezménnyel
Great Again - Újra naggyá tesszük Amerikát - Donald J. TrumpGreat Again - Újra naggyá tesszük Amerikát
Könyv - Bolti ár: 3 290 Ft
Internetes ár: 2 961 Ft
10% internetes kedvezménnyel

Magyar Menedék Könyvesház

hunhir_tudosito

Mai napra rendelt

...betevő falat:

Programajánló

    A HunHír barátai

    Legolvasottabb hírek

    HunHír-Tudósító

    Képtárak

    Felhívások

    Közlemények


    Az oldalon található audió, vizuális tartalmak illetve cikkek, és egyéb szövegek a szerkesztők tulajdonát képezik. Kizárólag a szerkesztőség írásos beleegyezésével másolhatók, sokszorosíthatók és terjeszthetők.
    © 2002-2018 Rockszerda
    Kapcsolat * Impresszum * Hirdetési ajánlat