HunHír.info

2018. Álom hava 10. nap, Rugacs napja.

”A centenárium évében aljas módon elárulták a románok nemzeti érdekeit"

2018. augusztus 10. 06:51
Hunhír.info

Az RMDSZ tájékoztatása szerint a miniszteri rendelet jóváhagyott minden olyan oktatási szintet és szakot, amellyel az előző iskola működött. A törvény és a rendelet is rögzíti, hogy az új iskolát Marosvásárhely önkormányzatának alanyi jogon be kell illesztenie az iskolahálózatba

Menedék - Pálfi

A helyi hatóságok által tavaly felszámolt iskola újraindításáról egy ellenzéki képviselő közleménye alapján az Agerpres és Mediafax hírügynökség is beszámolt, a miniszteri rendeletet azonban a tárca még nem tette közzé honlapján.

Az elkövetkező napokban az RMDSZ a római katolikus egyházzal, a pedagógusokkal és a szülők közösségével fog egyeztetni a szükséges adminisztratív lépésekről, ezeket Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke rövidesen egy sajtóértekezleten részletezi – jelezte a szövetség kommunikációs irodája.

Felidézték: a helyi hatóságok által tavaly felszámolt magyar tannyelvű oktatási intézmény újraalapítását korábban törvénnyel próbálták elérni, a szociálliberális kormánykoalíció által támogatott jogszabályt azonban az alkotmánybíróság a jobbközép ellenzék óvásának helyt adva márciusban megsemmisítette, ezért az RMDSZ a kormányhoz fordult. „Kormányrendelettel módosíttattuk a diszkriminatív és pontatlan szabályzók több cikkelyét. Elértük, hogy ezentúl 300 fő alatt ne csak többségi, hanem kisebbségi iskolát is létre lehessen hozni. A csütörtöki miniszteri rendeletet ugyanakkor egy másik miniszteri rendelet is megelőzte, amely a Bolyai Farkas Líceumot nevezte meg az alapítási folyamatban felügyelő intézményként” – részletezte az RMDSZ.

A román hírforrások a magyarellenességéről elhíresült Marius Pascan ellenzéki parlamenti képviselő, volt Maros megyei prefektus közleményét idézték, aki szerint a román oktatási tárca Orbán Viktor magyar miniszterelnök és az RMDSZ nyomására a helyi hatóságok jogkörét elbitorolva, „alkotmányellenesen” döntött a „II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Gimnázium” megalapításáról. A magyargyűlölő képviselő – aki szerint a Liviu Dragnea vezette szociáldemokraták ezzel “a centenárium évében aljas módon elárulták a románok nemzeti érdekeit” – máris bejelentette, hogy a Népi Mozgalom Pártja a közigazgatási bíróságon, illetve az alkotmánybíróságon készül megtámadni a miniszteri rendeletet. A marosvásárhelyi iskolaügy rendezésére több ízben is ígéretet tett Liviu Dragnea, a Romániában kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke Orbán Viktor magyar miniszterelnöknek, miután Budapest nemzetközi szintre emelte a kérdést, és kilátásba helyezte, hogy megvétózza Románia felvételét a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezetbe (OECD).

mti

Nemzeti Bulvár

Legfrissebb hírek

Az elmúlt 24 óra hírei

könyv rendelés

A negyedik birodalom felemelkedése - Összeesküvés elméletek sorozatA negyedik birodalom felemelkedése
Könyv - Bolti ár: 1 199 Ft
Internetes ár: 1 199 Ft
0% internetes kedvezménnyel
Helynévrégészet 2. - Faragó ImreHelynévrégészet 2.
Könyv - Bolti ár: 3 400 Ft
Internetes ár: 2 890 Ft
15% internetes kedvezménnyel
Tayos 1-2. - Egységesített kiadás - Dr. Gerardo Pena MattheusTayos 1-2. - Egységesített kiadás
Könyv - Bolti ár: 8 000 Ft
Internetes ár: 7 200 Ft
10% internetes kedvezménnyel
Enki elveszett könyve - Zecharia SitchinEnki elveszett könyve
Könyv - Bolti ár: 5 990 Ft
Internetes ár: 5 391 Ft
10% internetes kedvezménnyel
Ezért Gyűlölnek - Bayer ZsoltEzért Gyűlölnek
Könyv - Bolti ár: 4 990 Ft
Internetes ár: 4 242 Ft
15% internetes kedvezménnyel

Magyar Menedék Könyvesház

hunhir_tudosito

Mai napra rendelt

...betevő falat:


...népszokás:

Programajánló

    A HunHír barátai

    Legolvasottabb hírek

    HunHír-Tudósító

    Képtárak

    Felhívások

    Közlemények


    Az oldalon található audió, vizuális tartalmak illetve cikkek, és egyéb szövegek a szerkesztők tulajdonát képezik. Kizárólag a szerkesztőség írásos beleegyezésével másolhatók, sokszorosíthatók és terjeszthetők.
    © 2002-2018 Rockszerda
    Kapcsolat * Impresszum * Hirdetési ajánlat