HunHír.info

2019. Jégbontó hava 19. nap, Zsuzsanna napja.

Az Aszad-ellenes arab terroristákat azonnal befogadja Németország

2018. július 22. 18:55
Hunhír.info

Mintegy ötven embert, nyolc fehérsisakos önkéntest és családjaikat befogadja Németország azok közül, akiket vasárnap hajnalban mentettek ki izraeli segítséggel Szíriából Jordániába - tudatta vasárnap Horst Seehofer német szövetségi belügyminiszter.

Magyar Menedék - Horthy-naptár 2019

A Szíriából kimentett embereknek menedékkérelmet sem kell beadniuk, automatikusan menedéket kapnak Németországban.

A bajor konzervatív politikus a Bild című német tömeglapnak úgy fogalmazott: humanitárius kötelességének érzi, hogy védelmet biztosítson ezeknek az embereknek.

Heiko Maas német külügyminiszter, aki a mentőakcióhoz vezető diplomáciai egyeztetéseknek is részese volt, szintén a Bildnek hangsúlyozta: a fehérsisakos önkéntesek a szíriai konfliktus kezdete óta több mint 100 ezer emberéletet mentettek meg, emberségükért pedig sokan az életükkel fizettek. "Munkájuk ámulatra méltó és minden tiszteletet megérdemel" - húzta alá a szociáldemokrata politikus.

A Jediót Ahronót című izraeli lap honlapja hajnalban jelentette, hogy eddig példátlan módon az izraeli hadsereg segítségével, izraeli területen át menekítettek ki nyolcszáz embert Szíriából Jordániába. Az akciót az Egyesült Államok, Kanada, az Egyesült Királyság és Németország ösztönözte, mert az ellenzéki önkéntesek életveszélybe kerültek a szíriai kormányerők előrenyomulása miatt.

A hírt az izraeli külügyminisztérium is megerősítette. Benjámin Netanjahu miniszterelnök izraeli miniszterelnök Twitter-üzenetében tudatta, hogy ő engedélyezte a kimenekítést Donald Trump amerikai elnök, Justin Trudeau kanadai kormányfő és más külföldi politikai vezetők kérésére.

A Bild meg nem nevezett, jordániai és más forrásokra hivatkozva azt írja: a terv 800 ember kimentése volt, de csak 422-en érkeztek meg Jordániába, mert a szíriai kormányerők és az Iszlám Állam nevű terrorszervezet szélsőségesei akadályozták az akciót.

Nemzeti Bulvár

Legfrissebb hírek

Az elmúlt 24 óra hírei

könyv rendelés

Százéves Trianon - Drábik JánosSzázéves Trianon
Könyv - Bolti ár: 3 499 Ft
Internetes ár: 3 499 Ft
0% internetes kedvezménnyel
Az ember isteni dimenziója - A túlvilági Nap - Bíró LajosAz ember isteni dimenziója - A túlvilági Nap
Könyv - Bolti ár: 4 990 Ft
Internetes ár: 3 800 Ft
24% internetes kedvezménnyel
A megtalált kapcsolat - Kozsdi TamásA megtalált kapcsolat
Könyv - Bolti ár: 7 990 Ft
Internetes ár: 6 990 Ft
13% internetes kedvezménnyel
Itt van a kutya elásva! - Bárdosi VilmosItt van a kutya elásva!
Könyv - Bolti ár: 1 990 Ft
Internetes ár: 1 791 Ft
10% internetes kedvezménnyel
Régi magyar fegyverek - Dr. Hidán Csaba LászlóRégi magyar fegyverek
Könyv - Bolti ár: 4 000 Ft
Internetes ár: 3 400 Ft
15% internetes kedvezménnyel

Magyar Menedék Könyvesház

hunhir_tudosito

Mai napra rendelt

...betevő falat:


...népszokás:

Programajánló

    A HunHír barátai

    Legolvasottabb hírek

    HunHír-Tudósító

    Képtárak

    Felhívások

    Közlemények


    Az oldalon található audió, vizuális tartalmak illetve cikkek, és egyéb szövegek a szerkesztők tulajdonát képezik. Kizárólag a szerkesztőség írásos beleegyezésével másolhatók, sokszorosíthatók és terjeszthetők.
    © 2002-2019 Rockszerda
    Kapcsolat * Impresszum * Hirdetési ajánlat