HunHír.info

2018. Álom hava 10. nap, Rugacs napja.

Trump: „a bevándorlási politika Európában katasztrófa”

2018. július 18. 06:34
Hunhír.info

menekultek-tamadnak-250.jpg"Nem vagyok oroszbarát, csak azt akarom, hogy az országunk biztonságban legyen" - szögezte le Donald Trump amerikai elnök kedden este a Fox televízióban sugárzott interjújában. Az elnök interjúját még hétfőn, Helsinkiben, a Vlagyimir Putyin orosz elnökkel tartott közös sajtótájékoztatója után rögzítették, és Donald Trump elsősorban a csúcstalálkozó tényét és a sajtókonferencián elhangzottakat érintő kritikákra reagált.

John Brennan, a CIA volt igazgatója "hazaárulásnak" nevezte a közös sajtókonferenciát, amelyen Trump mintha nem adott volna hitelt az amerikai választásokba történt orosz beavatkozásról szóló amerikai hírszerzői jelentéseknek. Az elnök, aki kedden a Fehér Házban nyilatkozatban korrigálta hétfői szavait, mondván, hogy "rosszul fejezte ki magát", az interjúban kijelentette: "Brennan nagyon rossz ember, nézzék csak meg, hogy mi minden történt, amikor ő irányította az ügynökséget".

Az elnök a CIA volt vezetőjét a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) volt vezetőihez és munkatársaihoz hasonlította, akik szerinte hazugságokat terjesztenek.

"Én nem vagyok oroszbarát, semmilyen barát nem vagyok, egyszerűen csak azt akarom, hogy a mi országunk biztonságban legyen" - fogalmazott Trump. Hangsúlyozta: az Egyesült Államok és Oroszország birtokolja a világ atomfegyvereinek 90 százalékát, és ezért - de mint fogalmazott: nemcsak ezért - "Oroszországgal kijönni nem rossz, hanem jó dolog".

A hosszas interjúban az amerikai elnök ismételten bírálta az európai országokat a bevándorlási politikájuk miatt, és amikor Tucker Carlson riporter rákérdezett, hogy vajon melyik európai ország lett jobb a tömeges migrációnak köszönhetően, Trump azzal válaszolt: "egyikük sem". Hozzátette: "a bevándorlási politika Európában katasztrófa, elpusztítják Európát, elpusztítják Európa kultúráját, bizonyos vidékeken a bűnözés megnövekedett, jobb lenne már tenni is valamit".

Az amerikai elnök az európai vezetők közül egyedül Angela Merkel német kancellárt nevezte meg, és szerinte Merkel bevándorlási politikája "nagyon rosszat tett" magának Merkelnek is. "Angela szupersztár volt, egészen addig, míg emberek millióit be nem engedte Németországba" - állította.

Trump az amerikai demokrata párti politikusokat is ostorozta az illegális migrációval kapcsolatos álláspontjuk miatt. Mint mondta: a demokraták nyitott határokat akarnak, és ezzel szabad utat engednének a bűnözésnek is.

"Talán ez az a politikai filozófia, amelyben felnőttek, talán ezt tanulták az iskolában, talán bolondok, nem is tudom" - mondta.

A Fox televízió egyébként kedden több esti műsorában is foglalkozott Donald Trump Helsinkiben tett, majd kedden Washingtonban pontosított kijelentésével, miszerint nem fogadja el az amerikai hírszerző közösség megállapításait a 2016-os amerikai választásokba történt orosz beavatkozásról. A Fox hosszas részletet játszott be az elnök 2017. júliusában Lengyelországban tett látogatásáról, amikor Trump kifejtette, hogy az oroszok igenis beavatkoztak az amerikai választásokba.

Egy másik kedd esti műsorban Mark Levin publicista felsorolta, hogy korábbi amerikai elnököknek milyen kapcsolataik voltak a korábbi Szovjetunió vezetőivel, és emlékeztetett a többi között arra, hogy 1975-ben Gerald Ford amerikai elnök és Leonyid Brezsnyev szovjet pártvezető Helsinkiben állapodott meg egymással, helyben hagyva Európa megosztottságát, vagy hogy Jimmy Carter 1979-ben Bécsben szintén Brezsnyevvel találkozott, és a szovjet vezetőt az orcájára nyomott csókkal köszöntötte.

atv.hu/MTI

Nemzeti Bulvár

Legfrissebb hírek

Az elmúlt 24 óra hírei

könyv rendelés

A Hattyú csillagkép kulcsa - Andrew CollinsA Hattyú csillagkép kulcsa
Könyv - Bolti ár: 4 990 Ft
Internetes ár: 4 491 Ft
10% internetes kedvezménnyel
Jézus Krisztus Vízöntő Evangéliuma - Jézus Indiában - Mirza Ghulam AhmadJézus Krisztus Vízöntő Evangéliuma - Jézus Indiában
Könyv - Bolti ár: 8 990 Ft
Internetes ár: 7 990 Ft
11% internetes kedvezménnyel
Horthy naptár 2019 - Vitéz nagybányai Horthy Miklós KormányzóHorthy naptár 2019
Naptár - Bolti ár: 2 990 Ft
Internetes ár: 2 691 Ft
10% internetes kedvezménnyel
Találkozás az Istenekkel - Zecharia SitchinTalálkozás az Istenekkel
Könyv - Bolti ár: 4 990 Ft
Internetes ár: 4 491 Ft
10% internetes kedvezménnyel
Vér tapad a kezünkhöz? - Pawel LisickiVér tapad a kezünkhöz?
Könyv - Bolti ár: 2 900 Ft
Internetes ár: 2 900 Ft
0% internetes kedvezménnyel

Magyar Menedék Könyvesház

hunhir_tudosito

Mai napra rendelt

...betevő falat:


...népszokás:

Programajánló

    A HunHír barátai

    Legolvasottabb hírek

    HunHír-Tudósító

    Képtárak

    Felhívások

    Közlemények


    Az oldalon található audió, vizuális tartalmak illetve cikkek, és egyéb szövegek a szerkesztők tulajdonát képezik. Kizárólag a szerkesztőség írásos beleegyezésével másolhatók, sokszorosíthatók és terjeszthetők.
    © 2002-2018 Rockszerda
    Kapcsolat * Impresszum * Hirdetési ajánlat