HunHír.info

2018. Áldás hava 18. nap, Lilla napja.

Semmissé nyilvánították a frank alapú jelzáloghiteleket Horvátországban

2018. július 12. 15:07
Hunhír.info

patkanyorszag-250.jpgA horvát legfelsőbb kereskedelmi bíróság arra hivatkozva hozta meg a döntést, hogy a bankok 2004 és 2008 között nem tájékoztatták ügyfeleiket az ilyen devizahitelek magas kockázatáról. A bíróság 70 oldalon indokolta döntését, amelyet internetes oldalán hozott nyilvánosságra - írja az MTI. A testület elutasította a bankok fellebbezését, és helybenhagyta a frankhitelesek érdekvédelmi szervezete kollektív vádemelését a nyolc legnagyobb Horvátországban működő bank ellen

Azzal vádolták őket, hogy tisztességtelenül alkalmazták az árfolyamzáradékot, és egyoldalúan megváltoztatták a kamatokat, amelynek következtében a hitelfelvevők törlesztőrészlete a duplájára nőtt a kiindulásinak.

2013-ban Zágrábban a kereskedelmi bíróság jogszerűtlennek ítélte mind a svájci frank alapú hitelek konstrukcióját, mind a bankok egyoldalú kamatemelését hét banknál, a nyolc érintett közül, amelyek ellen az eljárás folyt. Később a legfelsőbb kereskedelmi bíróság ezt a döntést felülbírálta és csak a változó kamat egyoldalú megemelését ítélte jogszerűtlennek és tisztességtelennek. A döntés felülvizsgálatát kérték a bankok és a hitelesek is.

Az alkotmánybíróság 2016-ban új tárgyalást rendelt el, mert a legfelsőbb kereskedelmi bíróság megsértette a tisztességes eljáráshoz való alkotmányos jogot, amikor nem indokolta meg a devizaalapú hitelekre vonatkozó döntését. A testület most megerősítette a 2013-ban hozott elsőfokú ítéletet.

A döntés szerint a perelt bankok megsértették a kollektív érdekeket és a hitelfelvevők jogait azzal, hogy nem tájékoztatták ügyfeleiket a devizahitelek magas kockázatáról, valamint semmis és tisztességtelen szerződést kötöttek ügyfeleikkel.

Aláhúzták, hogy az említett pénzintézetek az akkor hatályos fogyasztóvédelmi törvénnyel ellentétesen jártak el.
Goran Aleksic és Ivan Lovrinovic parlamenti képviselő, a frankhitelesek egyesületének aktivistái, valamint Nicole Kwiatkowski ügyvéd szerdai sajtótájékoztatóján (a hivatalos közzététel előtt) elmondta: 120 ezer adós kaphatja vissza ezzel a döntéssel a hitelei után túlfizetett kamatok és a devizaárfolyam közötti különbséget.

A bankoknak több mint 10 milliárd kunát (437 milliárd forint) kell megtéríteniük ügyfeleiknek, de minden hitelesnek egyéni pert kell indítania a pénzintézetek ellen.

A frankhitelesek érdekvédelmi szervezete a fogyasztók egyesületével közösen még 2011-ben emelt kollektív vádat a Zagrebacka Banka, a Privredna Banka, Erste Group Bank AG, a Raiffeisen Bank International AG, az Addiko Banka, az OTP Horvátország, a Splitska Banka (jelenleg az OTP tulajdona) és Szberbank ellen. Az említett intézetek habár jelezték, egyelőre nem reagáltak az ítéletre.

Nemzeti Bulvár

Legfrissebb hírek

Az elmúlt 24 óra hírei

könyv rendelés

Tatárlaka és Tordos üzenete - Mandics György Záhonyi AndrásTatárlaka és Tordos üzenete
Könyv - Bolti ár: 3 200 Ft
Internetes ár: 2 880 Ft
10% internetes kedvezménnyel
Népvándorlás - Vaclav Klaus - Jirí WeiglNépvándorlás
Könyv - Bolti ár: 2 990 Ft
Internetes ár: 2 990 Ft
0% internetes kedvezménnyel
Határzár - Dobai GáborHatárzár
Könyv - Bolti ár: 2 200 Ft
Internetes ár: 1 870 Ft
15% internetes kedvezménnyel
A Hold rejtélyes hatása - Louis ProudA Hold rejtélyes hatása
Könyv - Bolti ár: 5 990 Ft
Internetes ár: 4 990 Ft
17% internetes kedvezménnyel
Az új ember - Mary RodwellAz új ember
Könyv - Bolti ár: 5 990 Ft
Internetes ár: 4 990 Ft
17% internetes kedvezménnyel

Magyar Menedék Könyvesház

hunhir_tudosito

Mai napra rendelt

...betevő falat:


...népszokás:

Programajánló

    A HunHír barátai

    Legolvasottabb hírek

    HunHír-Tudósító

    Képtárak

    Felhívások

    Közlemények


    Az oldalon található audió, vizuális tartalmak illetve cikkek, és egyéb szövegek a szerkesztők tulajdonát képezik. Kizárólag a szerkesztőség írásos beleegyezésével másolhatók, sokszorosíthatók és terjeszthetők.
    © 2002-2018 Rockszerda
    Kapcsolat * Impresszum * Hirdetési ajánlat