HunHír.info

2019. Kikelet hava 18. nap, Kászon napja.

Címzett e-mail címe:
Feladó e-mail címe:
Üzenet:

Rác hulladékok kispesti szurkolókra támadtak - ez a nagy barátság, Orbán?

2018. július 11. 17:02
Hunhír.info

A Honvéd szurkolói Szkopjébe tartottak, amikor a szerb autópályán rájuk támadtak. Az Európa-liga szerda esti selejtezőjére tartó busznak Belgrádtól hetven kilométerre, Újvidék közelében hajnali egy óra körül lassítania kellett, mert az autópályán görögtüzek égtek, részben elzárva az egyik sávot.

Menedék - Baráthosi

A pirotechnikai eszközök mellett lassító buszra az árokból előugorva 70-80 huligán támadott, akik megdobálták, illetve botokkal csapkodták a jármű oldalát. Ezzel nemcsak a buszra és annak utasaira jelentettek veszélyt, hanem az autópályán közlekedő többi autósra is, akik elé beszaladtak az útra.

A busznak nem esett nagy baja, egy üvege sem tört be, de több horpadás is keletkezett a karosszériáján. A Szkopjéig vezető út hátralévő részén a szurkolói busznak rendőri kíséretet biztosítottak a szerb, majd macedón hatóságok — írja a Nemzeti Sport.

A Honvéd szerdán 17:30-kor lép pályára Szkopjében a Rabotnicki ellen, a párharc visszavágóját jövő héten rendezik.

Nemzeti Bulvár

Legfrissebb hírek

Az elmúlt 24 óra hírei

könyv rendelés

Gyuri bácsi egészségnaptára 2019 - Szabó György - a bükki füvesemberGyuri bácsi egészségnaptára 2019
Naptár - Bolti ár: 2 500 Ft
Internetes ár: 1 990 Ft
20% internetes kedvezménnyel
Szűz Mária az ó-szövetségben - Dr. Mihályfi ÁkosSzűz Mária az ó-szövetségben
Könyv - Bolti ár: 1 990 Ft
Internetes ár: 1 990 Ft
0% internetes kedvezménnyel
Gyógyítások a méhészet termékeivel - Kovács József természetgyógyászGyógyítások a méhészet termékeivel
Könyv - Bolti ár: 5 500 Ft
Internetes ár: 4 950 Ft
10% internetes kedvezménnyel
Az új ember - Mary RodwellAz új ember
Könyv - Bolti ár: 5 990 Ft
Internetes ár: 4 990 Ft
17% internetes kedvezménnyel
Hunivity - társasjáték - Hajnal és LegendHunivity - társasjáték
Társasjáték - Bolti ár: 6 800 Ft
Internetes ár: 6 120 Ft
10% internetes kedvezménnyel

Magyar Menedék Könyvesház

hunhir_tudosito

Mai napra rendelt

...betevő falat:


...népszokás:

Programajánló

    A HunHír barátai

    Legolvasottabb hírek

    HunHír-Tudósító

    Képtárak

    Felhívások

    Közlemények


    Az oldalon található audió, vizuális tartalmak illetve cikkek, és egyéb szövegek a szerkesztők tulajdonát képezik. Kizárólag a szerkesztőség írásos beleegyezésével másolhatók, sokszorosíthatók és terjeszthetők.
    © 2002-2019 Rockszerda
    Kapcsolat * Impresszum * Hirdetési ajánlat