HunHír.info

2018. Enyészet hava 18. nap, Kartal napja.

Már a nyár végén lecsaphat a sorosista nemzetárulókra a kormány

2018. június 23. 18:05
Hunhír.info

Ha az Országgyűlés megszavazza a kormány javaslatát, már a nyár végén életbe léphet a 25 százalékos bevándorlási különadó - mondta a Magyar Időknek a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára.

Magyar Menedék - Magyarország álomtörténete

Tállai András a lap szombati számában megjelent interjúban úgy fogalmazott, ohgy meg kell téríteni azt a kiadást, amelyet a bevándorlást segítő szervezetek működése okoz az államnak, a magyar embereknek. Ezzel kapcsolatban felidézte, hogy az illegális migráció megfékezésére eddig százmilliárdos nagyságrendet költött az állam.

Az előterjesztés részleteiről szólva többek közt elmondta: az adót az anyagi támogatás, például az átutalt pénzösszeg, az átadott ingóság összege, értéke után kellene megfizetni. A bevándorlási különadóból származó bevétel a központi költségvetésbe folyna be, és kizárólag határvédelmi feladatok ellátására lenne felhasználható.

A javaslat szerint a közterhet elsősorban annak a szervezetnek kellene lerónia, amelyik a támogatást nyújtja. Ha a támogató nem tenne eleget kötelezettségének, a támogatott, vagyis a bevándorlást segítő szervezet válna adóalannyá.

Nemzeti Bulvár

Legfrissebb hírek

Az elmúlt 24 óra hírei

könyv rendelés

Horthy naptár 2019 - Vitéz nagybányai Horthy Miklós KormányzóHorthy naptár 2019
Naptár - Bolti ár: 2 990 Ft
Internetes ár: 2 691 Ft
10% internetes kedvezménnyel
Tayos 1-2. - Egységesített kiadás - Dr. Gerardo Pena MattheusTayos 1-2. - Egységesített kiadás
Könyv - Bolti ár: 8 000 Ft
Internetes ár: 7 200 Ft
10% internetes kedvezménnyel
Öröktűz I-II. DVD - Jelenczki IstvánÖröktűz I-II. DVD
DVD - Bolti ár: 4 990 Ft
Internetes ár: 4 500 Ft
10% internetes kedvezménnyel
Mély titkú rovással - Friedrich KláraMély titkú rovással
Könyv - Bolti ár: 3 300 Ft
Internetes ár: 2 805 Ft
15% internetes kedvezménnyel
Hamis zászlós hadműveletek - Összeesküvés elméletek sorozatHamis zászlós hadműveletek
Könyv - Bolti ár: 1 199 Ft
Internetes ár: 1 079 Ft
10% internetes kedvezménnyel

Magyar Menedék Könyvesház

hunhir_tudosito

Mai napra rendelt

...betevő falat:

Programajánló

    A HunHír barátai

    Legolvasottabb hírek

    HunHír-Tudósító

    Képtárak

    Felhívások

    Közlemények


    Az oldalon található audió, vizuális tartalmak illetve cikkek, és egyéb szövegek a szerkesztők tulajdonát képezik. Kizárólag a szerkesztőség írásos beleegyezésével másolhatók, sokszorosíthatók és terjeszthetők.
    © 2002-2018 Rockszerda
    Kapcsolat * Impresszum * Hirdetési ajánlat