HunHír.info

2018. Enyészet hava 17. nap, Érd napja.

Egy bolsival kevesebb...

2018. június 23. 15:18
Hunhír.info

95 éves korában meghalt Nyers Rezső, az MSZMP utolsó, majd utódpárt első elnöke, közölte a Demokratikus Koalíció közleményben. Ő volt az 1968-as új gazdasági mechanizmus egyik atyja, a szabadabb piac felé tolta volna a magyar gazdaságot. Ez a küzdelme az ortodoxok felülkerekedése miatt elbukott, írja a DK

Magyar Menedék - Negyedik birodalom

Nyers 1923-ban született, a Népszava nekrológjában fiatal koráról megtudhattuk, hogy "1938-tól betűszedőként, majd nyomdászként dolgozott"

Politikai pályára 1940-ben kezdődött, ekkor belépett a Magyarországi Szociáldemokrata Pártba. 1947-ben a kommunista párttal való egyesülés után a Magyar Dolgozók Pártjának tagja lett, sőt a Központi Vezetőségének póttagja, és a párt Pest Megyei Bizottságának szervezőtitkára. 1948-tól az országgyűlés tagja 1953-ig.

56-os szerepével kapcsolatban annyi tudható, hogy Kádár János mellett tett hitet. A jobbikos Novák Előd 2014-ben feljelentette Nyerset, mert „az MSZMP KB tagjaként részt vett például Nagy Imre és társai kivégzésében, miután szavazatával támogatta az eljárás lefolytatását”. A Fővárosi Főügyészség bűncselekmény hiányában elutasította azt a feljelentést,

A rendszerváltás idején az MSZMP-ből alakuló reformer MSZP első elnöke lett, évtizedeken át, a rendszerváltás után is országgyűlési képviselő. Élete alkonyán magyarázkodni kényszerült a Nagy Imre-per kapcsán, hogy megszavazta a miniszterelnök elleni, előre tudható eredménnyel záruló “jogi” eljárást, írja a DK.

Nemzeti Bulvár

Legfrissebb hírek

Az elmúlt 24 óra hírei

könyv rendelés

Az óriások elveszett faja - Patrick ChouinardAz óriások elveszett faja
Könyv - Bolti ár: 4 500 Ft
Internetes ár: 3 990 Ft
11% internetes kedvezménnyel
A negyedik birodalom felemelkedése - Összeesküvés elméletek sorozatA negyedik birodalom felemelkedése
Könyv - Bolti ár: 1 199 Ft
Internetes ár: 1 199 Ft
0% internetes kedvezménnyel
A székely hadosztály - Szent Kereszthegyi Kratochvil KárolyA székely hadosztály
Könyv - Bolti ár: 2 800 Ft
Internetes ár: 2 380 Ft
15% internetes kedvezménnyel
A holnap ma kezdődik - Csath MagdolnaA holnap ma kezdődik
Könyv - Bolti ár: 3 000 Ft
Internetes ár: 2 550 Ft
15% internetes kedvezménnyel
A csodaszarvas - történelmi képregény az avarok korából - Jókai Lenke - Magyar AdorjánA csodaszarvas - történelmi képregény az avarok korából
Könyv - Bolti ár: 1 600 Ft
Internetes ár: 1 600 Ft
0% internetes kedvezménnyel

Magyar Menedék Könyvesház

hunhir_tudosito

Mai napra rendelt

...betevő falat:

Programajánló

    A HunHír barátai

    Legolvasottabb hírek

    HunHír-Tudósító

    Képtárak

    Felhívások

    Közlemények


    Az oldalon található audió, vizuális tartalmak illetve cikkek, és egyéb szövegek a szerkesztők tulajdonát képezik. Kizárólag a szerkesztőség írásos beleegyezésével másolhatók, sokszorosíthatók és terjeszthetők.
    © 2002-2018 Rockszerda
    Kapcsolat * Impresszum * Hirdetési ajánlat