HunHír.info

2018. Áldás hava 23. nap, Izár napja.

Kukázásra cserélte az iskolát Bándy Kata gyilkosa

2018. június 22. 07:41
Hunhír.info

27 évesen, már a börtönben végezte el az elemit Péntek László, aztán a pécsi rendőrségi pszichológusnő gyilkosa a középiskolára áhítozott. Úgy tűnik: Pénteket nem sokáig fűtötte a tudásvágy.

Magyar Menedék - Udo Ulfkotte

Érettségiről álmodozott, a börtönben rajzversenyeket nyert, és az elmulasztott 8. osztályt becsülettel el is végezte a rácsok mögött a Bándy Kata meggyilkolásáért 40 évre ítélt Péntek László. Ám a lendület nem sokáig tartott: a Bors információi szerint a túlkoros „nebuló” végül hulladékválogatásra cserélte az iskolapadot.

Kamuzott a középsuliról

Péntek még a szegedi Csillag börtönben vizsgázott az általános iskolai alaptárgyakból – magyar nyelv és irodalom, matematika, történelem, biológia, fizika, kémia és földrajz –, majd átszállították Sátoraljaújhelyre, ahol egy négyfős zárkába került. Korábban azzal kérkedett rabtársainak, hogy a szabad életben középiskolába is járt, ez azonban nem fedi a valóságot. És úgy tűnik, hogy Sátor­aljaújhelyen végleg elment a kedve a továbbtanulástól.

– Nem tanul, hulladékot válogat – mondta lapunknak egy korábbi zárkatársa. – Az anyja Szegeden még látogatta, de ma­napság már nem megy hozzá, csak csomagokat küld neki. Szegeden állítólag még eléggé balhés rabnak számított, volt egy-két fegyelmije, Sátoraljaújhelyen már lehiggadt, jól kijön a társai­val. A cellában van tévéjük, na­gyon készült a foci-vb-re, azt mondta, igyekszik minél több meccset megnézni.

Szépsége lett a veszte

Ismeretes: Bándy Kata, a Pécsi Rendőr-főkapitányság 25 esztendős pszichológusa 2012. július 8-ra virradó éjjel egy helyi szórakozóhelyről hazafelé tartva véletlenül találkozott a feltehetően drog és ital hatása alatt lévő Péntek Lászlóval, aki megfojtotta őt. A lány holttestét július 11-én délután találták meg egy bokros területen. Néhány nappal később elfogták Péntek Lászlót, aki beismerő vallomást tett. Kata szép lány volt, az lett a veszte, hogy megtetszett az akkor 26 éves férfinak. Az ügy közfelháborodást váltott ki, Péntek perét a tévécsatornák és az újságok is követték.

Péntek 2017 februárjában ön­gyilkossággal fenyegetőzött a Csillag börtönben, egy borotvával akarta megvágni magát. Az őrök azonban megakadályozták abban, hogy súlyosabb sérülést okozzon magának.

blikk

Nemzeti Bulvár

Legfrissebb hírek

Az elmúlt 24 óra hírei

könyv rendelés

A lázadás éve - Görgényi Tamás - G. Fodor Gábor - Fűrész Gábor - Ketipisz SztavroszA lázadás éve
Könyv - Bolti ár: 3 500 Ft
Internetes ár: 3 500 Ft
0% internetes kedvezménnyel
Káldeától Ister-Gamig I-II-III. - Badiny Jós FerencKáldeától Ister-Gamig I-II-III.
Könyv - Bolti ár: 9 990 Ft
Internetes ár: 8 500 Ft
15% internetes kedvezménnyel
Határtalan bűnözés - Udo UlfkotteHatártalan bűnözés
Könyv - Bolti ár: 2 990 Ft
Internetes ár: 2 691 Ft
10% internetes kedvezménnyel
A tizenharmadik törzs - Arthur KoestlerA tizenharmadik törzs
Könyv - Bolti ár: 2 990 Ft
Internetes ár: 2 542 Ft
15% internetes kedvezménnyel
Őseink Fényvallása - Bíró LajosŐseink Fényvallása
Könyv - Bolti ár: 5 990 Ft
Internetes ár: 4 792 Ft
20% internetes kedvezménnyel

Magyar Menedék Könyvesház

hunhir_tudosito

Mai napra rendelt

...betevő falat:


...népszokás:

Programajánló

    A HunHír barátai

    Legolvasottabb hírek

    HunHír-Tudósító

    Képtárak

    Felhívások

    Közlemények


    Az oldalon található audió, vizuális tartalmak illetve cikkek, és egyéb szövegek a szerkesztők tulajdonát képezik. Kizárólag a szerkesztőség írásos beleegyezésével másolhatók, sokszorosíthatók és terjeszthetők.
    © 2002-2018 Rockszerda
    Kapcsolat * Impresszum * Hirdetési ajánlat