HunHír.info

2019. Jégbontó hava 16. nap, Marót napja.

A Jeruzsálemi Szent Sír Lovagrend európai helytartói Rómában tanácskoztak

2018. június 17. 07:10
Hunhír.info

kereszt-250-.jpgAz őszi világtalálkozó előkészítése a lovagrend alkotmányának megújítására; az európai helytartóságok jelentése, új főkormányzó és megújult médiajelenlét: ezekről tanácskoztak Rómában a Jeruzsálemi Szent Sír Lovagrend európai helytartói. Tringer László professzor, a lovagrend emeritus helytartója számolt be hallgatóinknak az európai helytartósági tanácskozásról.

Menedék - Atilla

Ő helyettesítette a jelenlegi helytartót, Jungbert Bélát, aki Budapesten tanácskozik Pierbattista Pizzaballa érsekkel, szentföldi ferences kusztossal. Magyarország ugyanis kiemelten kezeli az üldözött keresztények ügyét, és konkrét projekteken keresztül segíti többek között a szentföldi keresztényeket is.

Új rendi alkotmány, új főkormányzó, megújult médiajelenlét

Az öt évenként esedékes, most ősszel összeülő konzulta előkészítése volt az egyik fő célja a mostani találkozónak, tekintettel arra, hogy új rendi alkotmányt dolgoznak ki. Tringer László elmondta, hogy új főkormányzója van a lovagrendnek, aki bemutatta programját és megismerkedett az európai helytartókkal. Spirituálisan elkötelezett szervezetként a lelki élet megújítása is a tanácskozás egyik fontos eleme volt. Emellett a médiaszereplés megújítása is a napirendi pontok közé tartozott. Tringer László beszámolt a magyar helytartóság életéről, helyzetéről.

A nemzetközi sajtóban nem jelennek meg a magyar szolidaritásról szóló hírek

A Szent Sír Lovagrenden belül is kevéssé ismert az a tény, hogy Magyarország aktívan részt vesz a keresztények támogatásában világszerte. Amikor erről tudomást szereznek az emberek a személyes beszámolók során, meglepetéssel és elismeréssel reagálnak a magyar elkötelezettségre – mondta el rádiónknak Tringer professzor. Annál is inkább, mert a helyszíni segítségre van a legnagyobb szükség, amelyet meghatározott szakmai vezetéssel működtetett projekteken keresztül juttatnak el a keresztényeknek.

Szentföld Bizottság – helyszíni segítség

Maga a lovagrend is hasonló módon fejti ki segítő tevékenységét a Szentföld Bizottság koordinálásával. Jelenleg például a jordániai Madabai Egyetemmel kapcsolatos ügyek rendezésével foglalkoznak. Emellett számos iskola, templom renoválása, a betlehemi szeminárium megsegítése szerepel az általuk indított és finanszírozott projektek között. A jeruzsálemi latin pátriárkátus működtetéséről is felerészben ők gondoskodnak a lovagrend tagjainak adományain keresztül.

Adományok és spirituális támogatás

Összefoglalva: a lovagrend karitatív tevékenységének két fő csapásiránya: a pátriárkátus folyamatos működésének a fenntartása, valamint a helyi aktuális projektek finanszírozása. A spirituális segítségen túl, ki-ki anyagi lehetőségeihez mérten, egyaránt hozzájárul a szentföldi keresztény jelenlét megmaradásához.

Vaticannews

Nemzeti Bulvár

Legfrissebb hírek

Az elmúlt 24 óra hírei

könyv rendelés

Az Ipolytól Dachauig - Nagy LászlóAz Ipolytól Dachauig
Könyv - Bolti ár: 2 900 Ft
Internetes ár: 2 465 Ft
15% internetes kedvezménnyel
A megtalált kapcsolat - Kozsdi TamásA megtalált kapcsolat
Könyv - Bolti ár: 7 990 Ft
Internetes ár: 6 990 Ft
13% internetes kedvezménnyel
Tiltott evangéliumok - Hihetetlen Magazin KÜLÖNSZÁM - Hihetetlen MagazinTiltott evangéliumok - Hihetetlen Magazin KÜLÖNSZÁM
Könyv - Bolti ár: 1 499 Ft
Internetes ár: 1 499 Ft
0% internetes kedvezménnyel
Válaszúton - Bogár LászlóVálaszúton
Könyv - Bolti ár: 3 200 Ft
Internetes ár: 2 720 Ft
15% internetes kedvezménnyel
A Hattyú csillagkép kulcsa - Andrew CollinsA Hattyú csillagkép kulcsa
Könyv - Bolti ár: 4 990 Ft
Internetes ár: 4 200 Ft
16% internetes kedvezménnyel

Magyar Menedék Könyvesház

hunhir_tudosito

Mai napra rendelt

...betevő falat:


...népszokás:

Programajánló

    A HunHír barátai

    Legolvasottabb hírek

    HunHír-Tudósító

    Képtárak

    Felhívások

    Közlemények


    Az oldalon található audió, vizuális tartalmak illetve cikkek, és egyéb szövegek a szerkesztők tulajdonát képezik. Kizárólag a szerkesztőség írásos beleegyezésével másolhatók, sokszorosíthatók és terjeszthetők.
    © 2002-2019 Rockszerda
    Kapcsolat * Impresszum * Hirdetési ajánlat