HunHír.info

2018. Napisten hava 18. nap, Viola napja.

Megmentik a füleki vár több mint 300 éves bástyáját

2018. június 13. 16:23
Hunhír.info

Új funkciót kap a felvidéki Fülek eredeti városi erődítményének több mint háromszáz éves bástyája; az Interreg határon átnyúló projektnek köszönhetően a vár utolsó bástyája információs pontként szolgálja majd a turistákat, és a létesítendő parkoló őrének munkahelye is lesz – erről közleményben tájékoztatta az MTI-t a füleki városi hivatal kedden.

Magyar Menedék - Magyarország álomtörténete

Mint írják, a 17. századi várnak egészen a 20. századig két bástyája állt Füleken. Mindkettőt gazdasági épületként, gabona- és szénatárolóként használták, majd az 1960-as években a posta építése miatt a templom melletti építményt lebontották.

Az Interreg projekt keretében több mint 72 ezer euróból (több mint 20 millió forintból) eredeti állapotába állítják vissza a vár alatti egyetlen megmaradt bástyát, ahol modern információs terminál fogadja majd a látogatókat, bőséges információt nyújtva a vár és a város, valamint a környék kulturális örökségéről.

A hivatal közlése szerint a felújítást régészeti feltárás előzi meg júliusban, az ásatás során pedig értékes leletekkel számolnak, bíznak abban, hogy eredeti városfalakra és lakóházak nyomaira is bukkannak.

Nemzeti Bulvár

Legfrissebb hírek

Az elmúlt 24 óra hírei

könyv rendelés

Mindenki-tudja ország - Szerencsés KárolyMindenki-tudja ország
Könyv - Bolti ár: 3 100 Ft
Internetes ár: 2 635 Ft
15% internetes kedvezménnyel
Globális felmelegedés-ipar - Összeesküvés elméletek sorozatGlobális felmelegedés-ipar
Könyv - Bolti ár: 1 199 Ft
Internetes ár: 1 199 Ft
0% internetes kedvezménnyel
Emlékeim - Deák Ferenc politikai és magánéletéből - Széll Kálmánné Vörösmarty IlonaEmlékeim - Deák Ferenc politikai és magánéletéből
Könyv - Bolti ár: 2 990 Ft
Internetes ár: 2 691 Ft
10% internetes kedvezménnyel
A Globális elme és a civilizáció felemelkedése - Carl Johan Calleman Ph.D.A Globális elme és a civilizáció felemelkedése
Könyv - Bolti ár: 4 990 Ft
Internetes ár: 3 990 Ft
20% internetes kedvezménnyel
Gyógyítások a méhészet termékeivel - Kovács József természetgyógyászGyógyítások a méhészet termékeivel
Könyv - Bolti ár: 5 500 Ft
Internetes ár: 4 950 Ft
10% internetes kedvezménnyel

Magyar Menedék Könyvesház

hunhir_tudosito

Mai napra rendelt

...betevő falat:

Programajánló

    A HunHír barátai

    Legolvasottabb hírek

    HunHír-Tudósító

    Képtárak

    Felhívások

    Közlemények


    Az oldalon található audió, vizuális tartalmak illetve cikkek, és egyéb szövegek a szerkesztők tulajdonát képezik. Kizárólag a szerkesztőség írásos beleegyezésével másolhatók, sokszorosíthatók és terjeszthetők.
    © 2002-2018 Rockszerda
    Kapcsolat * Impresszum * Hirdetési ajánlat