HunHír.info

2018. Magvető hava 18. nap, Szivöltő napja.

A mosoni aratás

2018. június 11. 09:22
Hunhír.info

mosoniduna.jpgAlább közöljük egy kedves olvasónk, Nyitray György novelláját. Fogadják szeretettel!

Moson vára - Magyar Királyság - Az Úr ezerkilencvenhatodik esztendejének Kisasszony havában

Félelmetes lombhullás kezdődött a nyárban. Fejszék csattogtak a Duna part zöld alagútjában, és frank ácsok ostromgépeket készítettek az érintetlen vadon hajladozó oszlopaiból. Az alkonyat csillogva úszott felfelé a folyón. Futva ment a fény, és gyorsan osont a nádasok hűvösébe. A sárguló tűerdőben halak és vízi madarak lakmároztak a Dunába dobált tetemekből. A szüntelenül perzselő naptól gyorsan oszlásnak indultak a hullák, és a szokatlan forróságtól a magyar gyepű lápbirodalma is a halottakkal oszlott szerte. Két vár állt egymással szemben kissé magasan a süppedő táj felett. Óvár már elesett. A tornya ormán kókadozva lógott a keresztesek összevarrott zászlaja. Moson tetején azonban még az Árpádok ezüst-vörös sávos lobogóját marcangolta a szürkületkor feltámadó meleg szél. A sötétedő csendben borzas tetemek feküdtek a körülárkolt beszakadt várfal tövében. Még füstölgött a szénné égett faltörőkos maradványa. Sokaknak lett üszkös szemfedője, miután a király íjászai felgyújtották. Már elhallgattak a fájdalmas idegen nyögések. A sűrűben bujkáló falak és a gyilokjárók fölött egy ordas bástya nézett túl a lápon. Fent a toronyban dárdára dőlve egy katona állt őrséget. A nagy várudvaron megkötött, felnyergelt lovak harapdálták a falak tövében a füvet. Szekerekből kifogott ökrök fehérlettek a tömlöctorony alatt. Az őr a magasban felegyenesedett, és levette a báránybőr süvegét, ahogy a király hangtalanul mellé lépett. A katona tátott szájjal rácsodálkozott az ifjú uralkodóra, a magyarok fejedelmére. A harcban elnyűtt fekete ujjasa felé sodronyinget húzott. Derékövén ezüst veretek csillogtak a szablya felett, odasimuló lábszárharisnyája veres csizmában végződött. Fiatal borostás arcán látszott, hogy különben simára borotválja a képét, mint a latinusok. Nyakában mereven lógott a püspöki regula megmaradt súlyos aranykeresztje. A szél mozgolódása friss vérszagot kevert odalentről a hűvös levegőbe. A falak mentén a lócákon fáradt katonák alakjai dűltek egymásba, és a vadkörte fa alatt néhány apród gyújtóst hordott össze. Lassan tüzek gyúltak a zsúfolt udvaron, és a kőház vasalt kapujának torkából Tonuz ispán tagbaszakadt alakja tűnt fel az elnyúló fiatal tűzlángban. A himbálózó fényben az ispán mögött egy elvadult borzas női fej tűnt fel. Húzta, vitte a karjánál fogva a várfal felé. Nagy robajjal csattant mögöttük a toronykapu nehéz ajtaja. A király szeme már megszokta a sötétséget. A mindenhol felgyulladó őrtüzeket nézte az ellenség táborában. Tonuz megállt mellette, és erősen meghúzta az asszony karját, hogy nyugodjék végre.

- A rés a várfalon túl nagy felség. Ha holnap újra támadnak, fel kell gyújtanunk a várat, és ki kell törnünk... – Az ősz szakállú ispán befejezvén a beszédet alázatosan lehajtotta a fejét. Hosszúra eresztett fonatos haja a könyökét verdeste.

- Készítsétek elő a lovakat, és a kátrányos hordókat! Meghordoztatom a véres kardot is ha kell. Ezt az asszonyt miért hoztad magaddal?

- Veled akart beszélni királyom. – mondta a besenyő ispán. – Bűbájos asszonynak mondják a környékbeli parasztok, akit pogány névvel Bíbornak hívnak. - Erős rántással maga elé tessékelte az asszonyt. A nő nagy dióbarna szeme bizonytalanul kémlelte az ismeretlen nagyurat. A haja olyan sűrű volt, mint a kettéhasított fekete sisak. Kemény arcán valamilyen régi büszkeség elhamvadt tüze sötétlett.

- Beszélj! -parancsolt rá Kálmán az asszonyra.

- A lápokban élő gyógyító vagyok, aki nem vétett Krisztus hite ellen, de még emlékszik az ősei tanítására. Strigának mondanak a apátság jámbor atyafiai. Állattá váló vérszívó seprűs boszorkánynak. Ezek a csőcselék odakint csakugyan olyanok, mint akiket István behozatott, hogy idegen földről terjesszék az új hit győzelmét. – mondta Bíbor a sok hallgatástól berozsdásodott hangon. Ide néz... ide... És a nő feltépte az inget a mellén. A király indulatos ellenszenvvel fordult felé. Undorodott tőle. Sötét bőrén, a két melle között még a homályban is látszott valamiféle vörös heg. – Tudod-e, miért tették ezt rám? Bizony betegek gyógyításáért. A monostori atyafiak rontással vádoltak, ők adtak az ispán kézére. Az egyház pitvarán böjtöltettek, és miképpen a boszorkányokat, a templom tüzesített kulcsával megbillogoztak itt a hátamon is. Jobb ágyban születtem én mint ezek itt...

- Mit tehetek hát? – nézett kérdően Bíbor szemébe a király. – Óvár elesett, és apám öccse Lambert a harcosaival együtt felkoncolva végezte. Az ispánok már gyülekeznek segítő hadakkal.

- Ne tégy még semmit Kálmán király! Mi tudjuk, hogy nem csak jó Isten van, hanem létezik egy rossz Isten is. Nem fognak támadni mert Ármány már belopózott közéjük, és most is azon vitatkoznak odakint, hogy ki legyen Magyarország királya, ha téged karóba húztak...

Az ifjú királynak a homlokába lobbant a vér e szavak hallatán, de olyan nagy volt a nyomorúsága, hogy mégis engesztelő szóra kényszeredett:

- Nem akartalak bántani jó asszony. Kálmánnak eszébe jutott László a nagybátyja. Mennyi mindent elért ő is szép szóval, mint a kardjának erejével. A bűnös meglakolt, de az egyszeri magyar ember tisztelte és szerette a királyát. – Segíts rajtunk Bíbor! Az ifjú szép szeme szinte rákönyökölt az asszonyra, és a szeméből kiolvasta: ez a nő nem azok közül való, akinek parancsolni lehet.

A keresztesek táborában a tűznél felriadtak a vigyázók és az alvók. A nyári este hideg szellője furakodott a rongyaik alá, és remegve hallgatóztak a nádas túlpartján nyerítő ménes után. A németek babonásan beszélték, hogy egy nagy vezér mocsárba veszett lovai járnak vissza éjórán, a frankok pedig azt suttogták, hogy a tavasz óta legyilkolt magyarok halálistene robog kísértve. Mások azt mondták a magyar királyok szent madara száll a magyar holtak testére, és onnantól a mocsárlakók katonáit már nem fogja se vas, se szenteltvíz. Napvilágnál nem látszanak. Eltűnik a holtak serege a bozótos, csalitos helyeken, és az emberi szem előtt beszökik a várba, hogy védjék a őskirályok ivadékát. De mire aztán a hold felkel, a magyarok újra ott állnak a fejedelmük oldalán, és egyesével ragadozzák el a Jeruzsálembe indult keresztény lelkeket. Ezért nem tudták még bevenni Moson várát a többszörös túlerő ellenére sem. Ezért büntetés az éjszaka, és kín a nappal Magyarországon. Az őrök fázósan vonták össze magukon azt, amijük volt, és húzták közelebb magukhoz a kaszát, vagy éppen a kardot. Csak a nagy vezéri sátorból hallatszott óbégatás még éjfélkor.

Emico leiningeni gróf borgőzös lehelettel vicsorgott a mellette ülő Vilmos arcába. A mocskos asztalon tócsában állt mindenféle lé. Hurcolt korcs ebek ropogtatták a lehullott csontokat a székek között.

- Te meluni kutya. Azt se tudtad merre van kelet, amikor a kereszt alá jöttél. Raboltad a fegyveredet és a ruháidat te nincstelen fattyú, és te akarsz itt király lenni?

- Te talán erényesebb és vagyonosabb voltál Emico, amikor gyülekezni kezdtünk Türingiában? Te is csak a morvaországi zsidók kifosztásából tollasodtál meg. Mivel hitványabb az én nemzetségem a tiednél? Én is lehetek ezeknek az ocsmány magyaroknak a királya, nem csak te. – Vilmos zsíros haja mereven tapadt a fejére. Vastag vörös ajka mögött kivillantak az odvas fogai. Nyomatékosan a kardja markolatára csapott, hátha Emico megriad majd tőle.

- Őszentsége nem a magyarok ellen vezet minket szent háborúba, hanem a szaracénokra küld minket. Ám nem mondom, Istennek tetsző feladat lenne ezen pogány kutyák megregulázása. – szólalt meg Ottmár Bajorföld önjelölt prédikátora. – A földje dús, és gazdag. Az asszonyai szépek...

- Szebbek, mint a te férfinak öltözött szökött apácáid. – böffentett oda neki Emico. El kell döntenünk végre ki legyen e vidék ura, ha Coloman király végre megtér a mennyekbe az övéihez. Gonosz, gúnyos kacaj hullámzott végig a táboron, majd a puha zsombékokhoz érve beleveszett a hidegen ágyazó pirkadatba.

Valami kápráztatta Kálmán király szemét a délelőtti napsütésben. Az ellenség táborából asszonyi nevetések, részeg tivornyák zajai csapdossak fel Moson kővárának a falaira, és ültek oda mellé a toronyba, mintha csak suhanó madarak lettek volna. A királynak összeszorult a torka. Majdnem felgyújtatta a várat, holott a keresztesek a tátongó rés ellenére sem támadnak. Felsóhajtott. Mennyi torony, mennyi város templomos Krisztus hívő népe, és mind az ő országát akarja pusztítani. Megérintette nyakában a keresztet, és a homloka mögött összetódultak a gondolatok. Őrá, a szent királyok felkent sarjadékára vadászik most, napnyugat elfajzott csűrhéje. Gondolataiból csodálatos ének hangjára ébredt. Az ének zengett, mint az erdők, harsant, mint a vad folyók, és búgott mint a pusztai szél, köszöntött és hívott. Bús volt, mint a halál. Egy szélrohammal hirtelen felrivallt, mint a hadak kürtje. Kálmán megigézve fordította arra a fejét. A várfalon Bíbor köszöntötte a már magasan járó napot. A nád aljában a látóhatárnál feketén csillámlott a víz. A víz felől köd szállt fel, és lassan húzódni kezdett a keresztesek tábora felé. Mint a sötét tavak sűrű hínárja, csápjaival titokzatosan körül ölelte a sátrakat. A köd fehér taraján pedig úszott tovább Bíbor hangja. A titkot énekelte, amit a klastromok sötét vakbuzgó híveivel már régen elfeledtettek. A király pedig csodás lázban, kigyulladt reménységében ráeszmélt, hogy a titok az ő várában van. Dühösen vette tudomásul, hogy a keresztény világ földönfutói most az ő fejére alkudnak ott lent. Megérintette a keresztet a nyakában, majd indulatosan letépte. Nem kellett már Orbán pápa feloldozó engedélye. Király lett a püspökből. Tonuzért kiáltott. Az ispán lihegve szedte a vékony garádics fokait.

- Készülj jó besenyő ispánom! Rajtuk ütünk. Senkinek se kegyelmezzetek!

Mint szürke lopakodó toportyán, úgy osont el a világosság a folyón túlra, a nádasok közé. Az alkonyat szürke farkasa csendben settenkedett végig a mosoni tájon. Egy magányos ember futott bele a éjszakába. Karját a mellének szegezte. Két könyöke görcsben feszült hátra. A haja lobogott, és ő futott, mintha csak ez az eszeveszett vad futás lenne a világon. A fák félreugrottak előle. Szokatlan volt nekik egy napnyugati grófot így látni futva, fegyvertelenül, mintha csak valamilyen kőhajító dobta volna a világba. Iramodó alakja mellett elengedték egymást az összekapaszkodó nádasok, és szederbokrok. Emico rohanó lába alatt nedvesen csattogott a föld, úgy mintha a saját futása kiáltozna utána. Szaladni, rohanni, kitörni a tehetetlen zsibbadt iszonyatból. Arcával szaggatni, testével tépni a sűrű magyar gyepűrózsát, és kikeveredni mielőbb e megátkozott országból. Ott a vesztőhelynél a keresztútnál, azon túl már Ostmark tartomány. Elfeketedett kormos háztetőkkel bukkant fel az a magyar falu, amit még ők gyújtottak fel. A felkötött emberek tetemei sötéten ugráltak ki a korosodó éjszakából. Átverekedte magát a határon, és tudta: ez azért sikerült neki, mert az üldözői futni hagyták. Hogy mondja majd el otthon Frankföldön, hogy Jeruzsálem helyett csak aratásig jutott?*

Tarcal mezeje - Magyar Királyság - Az Úr ezeregyszázadik esztendejének Szent Jakab havában

Az alacsony dombok mögött, szégyenlősen bújt meg a Bodrog, hogy majd kissé lentebb rohanva torkoljon bele a Tiszába. Ezernyi sátor állt a síkon, ott ahol a zsinatot tartotta a magyar király. Fegyveresek álltak őrt mindenhol, a monostorkapuban feszesre nyúltak a sápadt arcok az országgyűlés utolsó reggelén. Fent a toronyban harangozni kezdtek. – Bizony húzzátok csak, és szorgalmasan prédikáljatok, hogy a népek megtudják: Kálmán király törvényt ült – gondolta az egyik lándzsás, akit a templomhoz küldtek. A völgyben mintha csak a szél vitte volna borzongva terjedt a harang szava, és mindent átjárt. Már azok az vármegyék követei is tudták a híreket, akik csak tegnap érkeztek. A harang szava elhallgatott, de az utána jövő üres csend még sokáig a sátrak között maradt. A templomi hívek áradata kitódult a kapun. A műhely és csapszék sátrakból is kitódultak az emberek. A dobpergés lassan felülmúlta a lármázó embereket. Bodor udvarispán lépdelt fel az ácsolt emelvényre.

- Halljuk az ispánt! – kiáltozták.

- Nagy fennszóval kiáltsd!

- A királynak felőle! – rikoltotta Bodor teljes erejéből. Rex Coloman legibus. Anno domini 1100.**

A kikiáltó kitátotta a száját és újra becsukta. Gégecsontja fel-le evickélt a nyakában. Már túl volt a felén, de a java még hátra volt. A hangja repedten sípolt:
57. De strigis vero quae non sunt, nulla questio fiat.***

Jegyzetek:
* Szójáték. Franciául a Moysson/ moisson vagyis Moson aratást jelent.
**Kálmán király törvényei. Az Úr ezeregyszázadik esztendejében.
***57. „A boszorkányokról pedig mivel ilyenek nincsenek, semmiféle vizsgálatot ne tartsanak.”

Nemzeti Bulvár

Legfrissebb hírek

Az elmúlt 24 óra hírei

könyv rendelés

Baráthosi összes turáni könyve I-II. - Baráthosi Balogh BenedekBaráthosi összes turáni könyve I-II.
Könyv - Bolti ár: 15 990 Ft
Internetes ár: 11 990 Ft
25% internetes kedvezménnyel
Miért szeretjük a kutyákat, esszük meg a disznókat, és viseljük a teheneket? - Melanie Joy Ph. D.Miért szeretjük a kutyákat, esszük meg a disznókat, és viseljük a teheneket?
Könyv - Bolti ár: 3 500 Ft
Internetes ár: 2 500 Ft
29% internetes kedvezménnyel
Nincs kegyelem DVD - Matúz GáborNincs kegyelem DVD
DVD - Bolti ár: 3 800 Ft
Internetes ár: 2 990 Ft
21% internetes kedvezménnyel
Horthy Naptár 2018 - Vitéz nagybányai Horthy Miklós KormányzóHorthy Naptár 2018
Naptár - Bolti ár: 3 990 Ft
Internetes ár: 1 990 Ft
50% internetes kedvezménnyel
Jó vadászatot! - Ilosvay FerencJó vadászatot!
Könyv - Bolti ár: 2 700 Ft
Internetes ár: 2 295 Ft
15% internetes kedvezménnyel

Magyar Menedék Könyvesház

hunhir_tudosito

Mai napra rendelt

...betevő falat:

Programajánló

    A HunHír barátai

    Legolvasottabb hírek

    HunHír-Tudósító

    Képtárak

    Felhívások

    Közlemények


    Az oldalon található audió, vizuális tartalmak illetve cikkek, és egyéb szövegek a szerkesztők tulajdonát képezik. Kizárólag a szerkesztőség írásos beleegyezésével másolhatók, sokszorosíthatók és terjeszthetők.
    © 2002-2018 Rockszerda
    Kapcsolat * Impresszum * Hirdetési ajánlat