HunHír.info

2018. Magvető hava 19. nap, Villám napja.

Zsidó lányt gyilkolt a menekülthullámmal sodródó iraki Németországban

2018. június 07. 21:27
Hunhír.info

gyilkossagsusanna-500.jpgA gyanú szerint a körözés alatt álló iraki állampolgár, Ali Bashar (20) megerőszakolta majd meggyilkolta a 14 éves német, zsidó származású lányt a németországi Wiesbadenben.

Magyar Menedék - Udo Ulfkotte

A német rendőrség csütörtökön megerősítette: a napok óta eltűnt fiatal lány holttestére bukkantak, brutálisan meggyilkolta őt a gyanú szerint egy iraki és egy török állampolgár, menedékkérők.

A kislányt napok óta kereste a rendőrség, majd egy 13 éves fiú adta a tippet a holttest hollétéről. Az elkövető szökése előtt neki elmondta, hogy hol rejtette el Susanna tetemét.



A képen látható, gyilkossággal gyanúsított 20 éves iraki menekült most ismét elmenekült. A június 4-e óta körözött Ali a német rendőrség szerint két nappal korábban Irakba távozott, pereputtyával együtt. A fiatalember már volt őrizetben rablás, hatósági személy elleni erőszak és egy 11 éves kislány ellen elkövetett nemi erőszak gyanújával. Ali Bashar és családja 2015-ben érkezett Németországba a menekülthullámmal. Megköszönte szépen, hogy tárt karokkal fogadták.

Az ügyészség vizsgálja, hogy a bűncselekménynek lehet-e antiszemita háttere, ugyanis a kislány zsidó származású volt.

A mai napon szintén gyanúsítottként őrizetbe vett és kihallgatott, 35 éves, török menedékkérőt a nyomozók a gyanú bizonyíthatóságának hiányában szabadlábra helyezték.

Nemzeti Bulvár

Legfrissebb hírek

Az elmúlt 24 óra hírei

könyv rendelés

Itt van a kutya elásva! - Bárdosi VilmosItt van a kutya elásva!
Könyv - Bolti ár: 1 990 Ft
Internetes ár: 1 791 Ft
10% internetes kedvezménnyel
A dzsihád legyőzése - Dr. Sebastian GorkaA dzsihád legyőzése
Könyv - Bolti ár: 3 199 Ft
Internetes ár: 2 879 Ft
10% internetes kedvezménnyel
Az erdélyi renaissance - Balogh JolánAz erdélyi renaissance
Könyv - Bolti ár: 3 200 Ft
Internetes ár: 2 720 Ft
15% internetes kedvezménnyel
A székely hadosztály - Szent Kereszthegyi Kratochvil KárolyA székely hadosztály
Könyv - Bolti ár: 2 800 Ft
Internetes ár: 2 380 Ft
15% internetes kedvezménnyel
Az óriások elveszett faja - Patrick ChouinardAz óriások elveszett faja
Könyv - Bolti ár: 4 500 Ft
Internetes ár: 3 990 Ft
11% internetes kedvezménnyel

Magyar Menedék Könyvesház

hunhir_tudosito

Mai napra rendelt

...betevő falat:

Programajánló

    A HunHír barátai

    Legolvasottabb hírek

    HunHír-Tudósító

    Képtárak

    Felhívások

    Közlemények


    Az oldalon található audió, vizuális tartalmak illetve cikkek, és egyéb szövegek a szerkesztők tulajdonát képezik. Kizárólag a szerkesztőség írásos beleegyezésével másolhatók, sokszorosíthatók és terjeszthetők.
    © 2002-2018 Rockszerda
    Kapcsolat * Impresszum * Hirdetési ajánlat