HunHír.info

2019. Ígéret hava 19. nap, Oguz napja.

Bordélyházat üzemeltettek Bács-Kiskunban

2018. június 05. 09:50
Hunhír.info

Bordélyház üzemeltetése miatt három férfi és négy nő ellen emelt vádat a Bajai Járási Ügyészség - közölte a Bács-Kiskun megyei főügyész.

Magyar Menedék - Raffay

Nánási László azt írta: a vád szerint egy 63 éves bajai férfi négy és fél éven át, 2013 januárja és 2017 júniusa között egy betéti társaság nevében bérelt egy kerítéssel körbevett, vaskapuval zárt, kamerával ellátott sükösdi fogadót, ahol pultosként és biztonsági őrként dolgozó társai segítették a bordélyház működtetésében.

A bajai férfi határozta meg a szexuális szolgáltatások díjait, a bevétel felosztását és elszámolását. Felesége felügyelte a bordélyban dolgozó nőket, továbbá összesítette a prostitúcióból származó napi, havi és éves jövedelmeket. A bordélyházban általában három-öt nő dolgozott prostituáltként, velük szerződést kötöttek, azt a látszatot keltve, mintha csupán szállóvendégek lennének.

A bordélyházba érkező férfiak egy óráért 15 ezer forintot fizettek, ebből a prostitúciós tevékenységet folytató nőknek 7 ezer forint járt.

Az ügyészség prostitúció bordélyház fenntartásával elkövetett elősegítésének bűntette miatt emelt vádat és börtönbüntetés kiszabására tett indítványt. A büntetlen előéletű vádlottak ügyében a Bajai Járásbíróság fog dönteni - tette hozzá a megyei főügyész.

MTI

Nemzeti Bulvár

Legfrissebb hírek

Az elmúlt 24 óra hírei

könyv rendelés

Százéves Trianon - Drábik JánosSzázéves Trianon
Könyv - Bolti ár: 3 499 Ft
Internetes ár: 3 499 Ft
0% internetes kedvezménnyel
Összeesküvés elméletek - a teljes sorozat - Összeesküvés elméletek sorozatÖsszeesküvés elméletek - a teljes sorozat
Könyv - Bolti ár: 34 772 Ft
Internetes ár: 24 999 Ft
28% internetes kedvezménnyel
Anunnaki csomag - 2 könyv együtt kedvezőbben - Zecharia Sitchin - Chris HardyAnunnaki csomag - 2 könyv együtt kedvezőbben
Könyv - Bolti ár: 11 000 Ft
Internetes ár: 7 990 Ft
27% internetes kedvezménnyel
Horthy naptár 2019 - 4 db EGYÜTT KÜLÖNLEGES KEDVEZMÉNNYEL!!!! - Vitéz nagybányai Horthy Miklós KormányzóHorthy naptár 2019 - 4 db EGYÜTT KÜLÖNLEGES KEDVEZMÉNNYEL!!!!
Naptár - Bolti ár: 14 000 Ft
Internetes ár: 9 990 Ft
29% internetes kedvezménnyel
Legyen tehát harc - Kossuth Lajos füveskönyve - Kossuth LajosLegyen tehát harc - Kossuth Lajos füveskönyve
Könyv - Bolti ár: 2 200 Ft
Internetes ár: 1 870 Ft
15% internetes kedvezménnyel

Magyar Menedék Könyvesház

hunhir_tudosito

Mai napra rendelt

...betevő falat:

Programajánló

    A HunHír barátai

    Legolvasottabb hírek

    HunHír-Tudósító

    Képtárak

    Felhívások

    Közlemények


    Az oldalon található audió, vizuális tartalmak illetve cikkek, és egyéb szövegek a szerkesztők tulajdonát képezik. Kizárólag a szerkesztőség írásos beleegyezésével másolhatók, sokszorosíthatók és terjeszthetők.
    © 2002-2019 Rockszerda
    Kapcsolat * Impresszum * Hirdetési ajánlat