HunHír.info

2018. Napisten hava 23. nap, Hajna napja.

Letelepedési kötvénybiznisz: anyagilag is veszteség az országnak, de egyesek nagyon jól jártak

2018. május 23. 17:35
Hunhír.info

Amíg a kormány szavakban évek óta a bevándorlás ellen küzd, sikerült 20 000 migránst letelepedéshez juttatniuk pénzért. Noha a letelepedési kötvények 2013-as bevezetése óta csak a visszásságokról, a korrupcióról és nemzetbiztonsági kockázatokról lehetett hallani, mégis védték azt foggal-körömmel, mondván mennyire megéri az országnak. Tették mindezt úgy, hogy közben a bevándorlás ellenes kampányt csúcsra járatták.

Magyar Menedék - Udo Ulfkotte

A kormánnyal ellentétben a Jobbik nem csak a brüsszeli kvótákra mondott volna határozott nemet, hanem a gazdag migránsokra is. Azokra, akik a korrupt kötvényeken keresztül érkeztek Magyarországra. A Fidesz-KDNP ezt a javaslatunkat eddig hétszer szavazta le.

A ma megismert adatok alapján kijelenthetjük, hogy igazi sikersztori a letelepedési-kötvény konstrukció. Csak éppen nem Magyarországnak, hanem a kormány által helyzetbe hozott offshore cégeknek, akik nem kevesebb, mint 156,2 milliárd forintot harácsoltak össze négy év alatt. Hazánknak viszont 17,5 milliárd forint költségvetési veszteséget okozott, a beengedett migránsokat ugyanis fejenként 882 ezer forinttal támogatták a magyar adófizetők az Orbán-kormány döntésének köszönhetően.

Mirkóczki Ádám, a Jobbik szóvivője, a parlament nemzetbiztonsági bizottságának elnöke

Nemzeti Bulvár

Legfrissebb hírek

Az elmúlt 24 óra hírei

könyv rendelés

Határtalan bűnözés - Udo UlfkotteHatártalan bűnözés
Könyv - Bolti ár: 2 990 Ft
Internetes ár: 2 691 Ft
10% internetes kedvezménnyel
Világhódító államterrorizmus - Összeesküvés elméletek sorozatVilághódító államterrorizmus
Könyv - Bolti ár: 1 199 Ft
Internetes ár: 1 199 Ft
0% internetes kedvezménnyel
Gyuri bácsi egészségnaptára 2018 - Szabó GyörgyGyuri bácsi egészségnaptára 2018
Naptár - Bolti ár: 1 990 Ft
Internetes ár: 1 692 Ft
15% internetes kedvezménnyel
Trianon naptár 2018
Trianon naptár 2018
Naptár - Bolti ár: 3 990 Ft
Internetes ár: 1 920 Ft
52% internetes kedvezménnyel
Gyógyulj meg magyarul - Színia Bodnár ErikaGyógyulj meg magyarul
Könyv - Bolti ár: 2 600 Ft
Internetes ár: 2 600 Ft
0% internetes kedvezménnyel

Magyar Menedék Könyvesház

hunhir_tudosito

Mai napra rendelt

...betevő falat:

Programajánló

    A HunHír barátai

    Legolvasottabb hírek

    HunHír-Tudósító

    Képtárak

    Felhívások

    Közlemények


    Az oldalon található audió, vizuális tartalmak illetve cikkek, és egyéb szövegek a szerkesztők tulajdonát képezik. Kizárólag a szerkesztőség írásos beleegyezésével másolhatók, sokszorosíthatók és terjeszthetők.
    © 2002-2018 Rockszerda
    Kapcsolat * Impresszum * Hirdetési ajánlat