HunHír.info

2018. Napisten hava 23. nap, Hajna napja.

Itt a hivatalos nyári menetrend - lényegesen jobb lesz a Balatonra vonatozni

2018. május 23. 14:59
Hunhír.info

Sok - hangsúlyozottan pozitív - változásra számíthatnak a Balatonra vonatozók: megduplázza a Déli-partra tartó expressz vonatok számát a MÁV-Start, eltörli a parti települések között a pótjegyeket, és könnyebb lesz az átszállás Tapolca felé. Megmaradnak a jól ismert vonatnevek, és az északi-partra tartóknak is kevesebbszer kell majd átszállniuk.

Magyar Menedék - Nemzeti Könyvhét 2018

Jó hír a balatoni vonatozók számára, hogy sok fejlesztéssel készül a vasút a nyári szezonra. A Magyar Idők írta meg először a Balatontipp.hu-ra hivatkozva, hogy jelentős újdonságok várhatók a nyári balatoni vonatok menetrendjében. Közben a vasúttársaság az Elvira menetrendi keresőben is nyilvánosságra hozta a nyári menetrendet, illetve hozzánk is jutottak el információk a vasúttársaság nyári tervezetéről.

Sokkal több vonat a déli parton

A Balaton déli partjára utazóknak jó hír, hogy az eddig megszokottakhoz híven megmarad a kétóránként a Déli pályaudvar és Keszthely között közlekedő Balaton Expressz vonat, mely Siófokig továbbra is csak Kelenföldön és Fehérváron áll meg, Siófoktól pedig csak a nagy forgalmú állomásokon. Ezen felül viszont újdonság, hogy lesz egy Tópart Expressz névre hallgató vonat is kétóránként, amely Balatonszentgyörgyig ugyanígy közlekedik, onnantól viszont Nagykanizsára halad tovább. Vagyis óránként közlekednek majd expressz vonatok a déli-partra a nyáron mindennap.

Mindezek mellett megmarad a Déli-Parti névre hallgató Székesfehérvártól mindenhol megálló, szintén kétóránként járó sebesvonat is, annyi változik csak, hogy útvonala Balatonszentgyörgyig rövidül. További újdonság, hogy eltörlik a pótjegyet az expresszeken Siófoktól Keszthelyig, mi azt jelenti, hogy a déli-parti települések között bárhol felár nélkül vehetnek igénybe az utazók szinte bármely vonatot.

Ami jelentős előrelépés, mivel a tavalyi kétóránként egy helyett idén két óra alatt három vonatra szállhatnak föl felár nélkül az egyes déli-parti települések között utazók.

További újdonság, hogy a MÁV-Start csatlakozást biztosít minden expressz vonathoz Tapolca felé.

Ez azoknak jelent majd könnyebbséget, akik a Keszthely és Tapolca közti északi parti településekre utaznak.

Mindezek mellett megmaradnak a Flirt motorvonatokkal kiállított korszerű csúcsidei szerelvények is hétvégén, illetve a Miskolc és Záhony felől érkező közvetlen vonatok is. A Balaton expressz és a Tópart Expressz vonatok mindegyike továbbít majd intercity kocsit, vagyis aki nem szeretné légkondi nélkül átvészelni a nagyjából két órás vonatutat, az a hét minden napján választhat magának helyet klímás vagonban. A déli partra a felújítások hatására a menetidő is rövidebb lesz, mint korábban.

Megszűnnek az átszállások az északi-partra

Az északi parton kevesebb változás lesz: megmaradnak a korábbi korszerű, klimatizált, Desiro dízel motorvonatokkal kiállított, Budapest Déli és Balatonfüred között közlekedő, Fehérvártól mindenhol megálló Katica sebesvonatok. Sőt, fejlődés az eddigiekhez képest, hogy a nap folyamán az összes Katica a Déli pályaudvartól indul és oda is érkezik.

Korábban a 7-ből 3-at visszafordítottak Székesfehérváron.

Szintén megmarad a kétóránként közlekedő Kék hullám sebesvonat, amely Balatonfüredig csak Kelenföldön, Fehérváron és Balatonalmádiban áll meg, Füredtől Tapolcáig pedig a part összes megállóhelyét kiszolgálja.

Sajnálatos hír, hogy a MÁV-Start továbbra is ragaszkodik a fehérvári gépcseréhez, ami azt jelenti, hogy a Kék hullámok menetideje Füredre továbbra is 1 óra 59 perc lesz – noha korábban volt már 1 óra 55 perc is, amikor a mozdonyt nem cserélték ki Székesfehérváron. Jó hír viszont, hogy minden Kék hullám sebesvonaton is közlekedik majd intercity kocsi, azaz a légkondira vágyók ahogy a déli parton, az északi parti települések mindegyikére is választhatnak maguknak ilyen opciót.

Megmaradnak továbbá az északi parton csak a fontosabb állomáson megálló Tekergő gyorsvonatok is, ezek mindegyike nagy befogadóképességű kerékpárszállító kocsit továbbít majd.

HVG.HU

Nemzeti Bulvár

Legfrissebb hírek

Az elmúlt 24 óra hírei

könyv rendelés

GMO - A pusztítás magjai - F. William EngdahlGMO - A pusztítás magjai
Könyv - Bolti ár: 3 990 Ft
Internetes ár: 3 490 Ft
13% internetes kedvezménnyel
Világhódító államterrorizmus - Összeesküvés elméletek sorozatVilághódító államterrorizmus
Könyv - Bolti ár: 1 199 Ft
Internetes ár: 1 199 Ft
0% internetes kedvezménnyel
Nimród, a hun-magyarok őse - Marton VeronikaNimród, a hun-magyarok őse
Könyv - Bolti ár: 2 990 Ft
Internetes ár: 2 691 Ft
10% internetes kedvezménnyel
Határtalan bűnözés - Udo UlfkotteHatártalan bűnözés
Könyv - Bolti ár: 2 990 Ft
Internetes ár: 2 691 Ft
10% internetes kedvezménnyel
Enki elveszett könyve - Zecharia SitchinEnki elveszett könyve
Könyv - Bolti ár: 5 990 Ft
Internetes ár: 5 391 Ft
10% internetes kedvezménnyel

Magyar Menedék Könyvesház

hunhir_tudosito

Mai napra rendelt

...betevő falat:

Programajánló

    A HunHír barátai

    Legolvasottabb hírek

    HunHír-Tudósító

    Képtárak

    Felhívások

    Közlemények


    Az oldalon található audió, vizuális tartalmak illetve cikkek, és egyéb szövegek a szerkesztők tulajdonát képezik. Kizárólag a szerkesztőség írásos beleegyezésével másolhatók, sokszorosíthatók és terjeszthetők.
    © 2002-2018 Rockszerda
    Kapcsolat * Impresszum * Hirdetési ajánlat