HunHír.info

2018. Áldás hava 15. nap, Ildikó napja.

Búcsúztak tőlük...

2018. április 17. 07:16
Hunhír.info

Az atv.hu információi szerint tegnap este búcsúztatták azokat a fideszes, illetve kereszténydemokrata képviselőket, akik kiestek, illetve távoznak a parlamentből, vagy a Fidesz-KDNP országos listáján a 86. hely után szerepelt a nevük.

Magyar Menedék - Migránsokk

Így a következő, májusban kezdődő parlamenti ciklusban már nem ül majd ott a T. Ház padsoraiban a KDNP-s Hoffmann Rózsa volt oktatási államtitkár, Firtl Mátyás, Gaál Gergely, Hollik István pedig a Belvárosban nem tudta egyéni körzetben megszerezni a mandátumot, az LMP-s Csárdi Antal, akinek a javára a balliberális pártok jelöltjei visszaléptek, nyert és lett képviselő.

A fideszes nagy nevek közül Répássy Róbert igazságügyi államtitkár, Budai Gyula volt elszámoltatási kormánybiztos, Czomba Sándor egykori foglalkoztatáspolitikai államtitkár is távozik, de mások mellett Kucsák László is, akit a szocialista Kunhalmi Ágnes legyőzött a XVIII. kerületben, továbbá Vas Imre, Vantara Gyula, Varga József és Tiffán Zsolt is, míg a korrupciógyanús ügybe keveredett Mengyi Roland nem is volt már képviselő-jelölt.

Nemzeti Bulvár

Legfrissebb hírek

Az elmúlt 24 óra hírei

könyv rendelés

KRESZ - 2017-es kiadás - Hack Emil szerk.KRESZ - 2017-es kiadás
Könyv - Bolti ár: 2 990 Ft
Internetes ár: 2 990 Ft
0% internetes kedvezménnyel
GMO - A pusztítás magjai - F. William EngdahlGMO - A pusztítás magjai
Könyv - Bolti ár: 3 990 Ft
Internetes ár: 3 490 Ft
13% internetes kedvezménnyel
Hősök naptára 1917-1918
Hősök naptára 1917-1918
Könyv - Bolti ár: 7 900 Ft
Internetes ár: 6 715 Ft
15% internetes kedvezménnyel
Kolbrin Biblia - Arany  LászlóKolbrin Biblia
Könyv - Bolti ár: 9 990 Ft
Internetes ár: 8 990 Ft
10% internetes kedvezménnyel
Történelmünk ősi gyökerei a Pilisben - Herczeg FerencTörténelmünk ősi gyökerei a Pilisben
Könyv - Bolti ár: 2 800 Ft
Internetes ár: 2 800 Ft
0% internetes kedvezménnyel

Magyar Menedék Könyvesház

hunhir_tudosito

Mai napra rendelt

...betevő falat:


...népszokás:

Programajánló

    A HunHír barátai

    Legolvasottabb hírek

    HunHír-Tudósító

    Képtárak

    Felhívások

    Közlemények


    Az oldalon található audió, vizuális tartalmak illetve cikkek, és egyéb szövegek a szerkesztők tulajdonát képezik. Kizárólag a szerkesztőség írásos beleegyezésével másolhatók, sokszorosíthatók és terjeszthetők.
    © 2002-2018 Rockszerda
    Kapcsolat * Impresszum * Hirdetési ajánlat