HunHír.info

2018. Szelek hava 20. nap, Apor napja.

A Székelyföld területi autonómiájáról szóló törvénytervezet elutasítását javasolja a román képviselőház szakbizottsága

2018. március 20. 15:53
Hunhír.info

Negatívan véleményezte és elutasításra javasolja a román képviselőház közigazgatási szakbizottsága kedden azt a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) által kidolgozott törvénytervezetet, amely területi autonómiát irányoz elő a Székelyföldnek.

Magyar Menedék - Magyarország álomtörténete

A törvénytervezetet Kulcsár-Terza József háromszéki képviselő tavaly decemberben egyéni törvénykezdeményezésként iktatta a képviselőházban. A bizottsági vitán az előterjesztő és az SZNT általa meghívott elnöke, Izsák Balázs is jelen volt és szót kapott. Rajtuk kívül a közigazgatási bizottság két RMDSZ-es tagja Csoma Botond és a - Seres Dénes bizottsági tag helyett jelen lévő - Márton Árpád frakcióvezető-helyettes érvelt a tervezet mellett.

A Székelyföld autonómiájáról szóló statútumtervezet a törvényszövegek jogharmóniáját vizsgáló úgynevezett törvényhozási tanács negatív véleményezésével érkezett a közigazgatási szakbizottsága elé: a jogászok úgy értelmezték, hogy a törvénytervezet az egységes román nemzetállammal párhuzamos, különálló állami entitás létrehozását célozza, és mint ilyet alkotmányellenesnek minősítették.

Kulcsár-Terza József az Erdély és Románia egyesülését kimondó 1918-as Gyulafehérvári Nyilatkozat beváltatlan autonómiaígéretére figyelmeztette román képviselőtársait.

Izsák Balázs a törvényhozási tanács érveit cáfolva kifejtette: a területi autonómia nem jelent elszakadást, az autonóm Székelyföld egy közigazgatási egysége lenne Romániának, olyan többletjogosítványokkal, amelyek az őshonos nemzeti közösség megmaradását szolgálják. Az SZNT elnöke felhívta a figyelmet a sikeres európai autonómiákra, példaként az oszthatatlan szuverén nemzetállam Olaszországot említve, amelynek öt autonóm területe van.

Csoma Botond rámutatott: a székelyek legitim óhaja az autonómia, a tervezet nem románellenes, nem irányul az ország feldarabolására, és a kölcsönös bizalom helyreállítását szorgalmazta.

Tudor-Vlad Benga, az ellenzéki Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) képviselője szükségesnek nevezte a többség és kisebbség őszinte párbeszédét akár arról is, mennyiben teljesültek az 1918-as gyulafehérvári ígéretek, de elutasította azt, hogy a közigazgatási régiókat etnikai alapon szervezzék meg Romániában, mert szerinte az sértené Erdély multikulturális örökségét.

Florin-Claudiu Roman, a közigazgatási bizottság ellenzéki, liberális (PNL) elnöke a törvényhozási tanács véleményezését ismertette, amely szerint a törvénytervezetben leírt szervezési forma, mely szerint az autonóm régiónak saját elnöke, döntéshozó és végrehajtó testülete azt eredményezné, hogy Székelyföld állam lenne az államban, ami nem egyeztethető össze a román alkotmánnyal.

Márton Árpád elismerte, hogy az SZNT statútumtervezete által használt közigazgatási fogalomrendszer - a történelmi székely székek - nem felel meg a hatályos alkotmánynak, ezért azt javasolta, hogy a szakbizottság vitassa meg a tervezetet, és ahol szükséges, fűzzön hozzá módosító indítványokat.

A bizottsági elnök azt kezdeményezte: a testület ne folytasson cikkenkénti vitát a tervezetről, hanem javasolja a teljes tervezet elutasítását a képviselőház plénumának. A bizottsági elnök javaslatát mind a 21 román képviselő támogatta, csak a testület két RMDSZ-es tagja voksolt ellene.

A Székelyföld autonómiájáról szóló tervezet a szakbizottsági véleményezés után a képviselőház plénuma elé kerül, azt követően pedig a kétkamarás bukaresti parlament szenátusa fogja meghozni róla a végső döntést.

Nemzeti Bulvár

Legfrissebb hírek

Az elmúlt 24 óra hírei

könyv rendelés

A rovás jelrendszer lelke - Juhász ZsoltA rovás jelrendszer lelke
Könyv - Bolti ár: 1 990 Ft
Internetes ár: 1 791 Ft
10% internetes kedvezménnyel
NGO - Titkos akták - F. William EngdahlNGO - Titkos akták
Könyv - Bolti ár: 3 990 Ft
Internetes ár: 3 199 Ft
20% internetes kedvezménnyel
A csodaszarvas - történelmi képregény az avarok korából - Jókai Lenke - Magyar AdorjánA csodaszarvas - történelmi képregény az avarok korából
Könyv - Bolti ár: 1 600 Ft
Internetes ár: 1 600 Ft
0% internetes kedvezménnyel
A sorsformáló 9+1 hónap - Orosz Katalin - S. Nagy ZitaA sorsformáló 9+1 hónap
Könyv - Bolti ár: 3 360 Ft
Internetes ár: 3 024 Ft
10% internetes kedvezménnyel
Visszatért - Trianon és a revízió - Zetényi Csukás FerencVisszatért - Trianon és a revízió
Könyv - Bolti ár: 7 900 Ft
Internetes ár: 6 715 Ft
15% internetes kedvezménnyel

Magyar Menedék Könyvesház

hunhir_tudosito

Mai napra rendelt

...betevő falat:

Programajánló

    A HunHír barátai

    Legolvasottabb hírek

    HunHír-Tudósító

    Képtárak

    Felhívások

    Közlemények


    Az oldalon található audió, vizuális tartalmak illetve cikkek, és egyéb szövegek a szerkesztők tulajdonát képezik. Kizárólag a szerkesztőség írásos beleegyezésével másolhatók, sokszorosíthatók és terjeszthetők.
    © 2002-2018 Rockszerda
    Kapcsolat * Impresszum * Hirdetési ajánlat