HunHír.info

2018. Napisten hava 20. nap, Zajzon napja.

Hát bizony Lauder, a zsidók között is voltak náci kollaboránsok...

2018. február 18. 12:54
Hunhír.info

zsidonepkonyv250.jpgA lengyel kormányfői hivatal vasárnap elutasította, hogy holokauszttagadás lenne Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő előző napi, többek között Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök által is bírált kijelentése, miszerint a háborús bűntetteknek zsidó elkövetői is voltak.

Magyar Menedék - Udo Ulfkotte

A lengyel kormányfői hivatal honlapján olvasható közlemény szerint Morawiecki szavainak "a legkisebb mértékben sem a holokauszttagadás volt a célja, mint ahogy az sem, hogy a németek által elkövetett népirtás miatt a zsidó áldozatokat vádolják".

A lengyel kormányfő szombaton a müncheni nemzetközi biztonságpolitikai konferencia során újságírói kérdésre válaszolt annak az új lengyel törvénynek a kapcsán, amely büntethetővé teszi, ha a lengyel nemzetet, illetve a lengyel államot a Harmadik Birodalom által elkövetetett háborús bűntettekben való - intézményes szintű - bűnrészességgel vádolják.

A kérdésfeltevő, a New York Times újságírója úgy értékelte, hogy a törvény alapján az is bíróság elé kerülhet, aki a bujdosó zsidókat a németeknek eláruló lengyelekről beszél. Az újságíró ennek kapcsán saját családjának háborús sorsát idézte fel. Morawiecki válaszában aláhúzta: a törvény alapján semmiképp sem büntetik majd, "ha valaki kimondja, hogy akadtak lengyel elkövetők". "Úgy ahogy zsidó elkövetők, orosz elkövetők, illetve ukrán elkövetők is akadtak - nemcsak a németek" - fűzte hozzá a lengyel kormányfő a sajtójelentések szerint.

Morawiecki kijelentését szombaton felháborítónak nevezte Benjamin Netanjahu izraeli kormányfő. "Problémát okoz a történelem meg nem értése, valamint a nemzeti tragédiánk iránti érzékenység hiánya" - fogalmazott Netanjahu, és kilátásba helyezte, hogy "hamarosan beszél Morawieckivel".

A lengyel kormányfői hivatal közleményében felidézik: Morawiecki többször is aláhúzta, hogy "a lengyel fél tiszteletben szándékozik tartani a zsidó érzékenységet, valamint az is célja, hogy az igazság és a kölcsönös bizalom jegyében párbeszédet folytassanak Izraellel és a zsidó diaszpórával".

Morawiecki előző napi szavait a varsói közlemény úgy értelmezi, mint "felhívást a zsidók ellen elkövetett bűntettekről való őszinte beszédre". "Minden egyedi esetet külön kell értékelni, egyetlen egyedi rossztett miatt nem vádolhatók egész leigázott nemzetek" - áll a dokumentumban, amely felidézi: a zsidók ellen elkövetett népirtást megelőzően a Harmadik Birodalom megszállta Lengyelországot, ezért nem lehet azonos módon értékelni "a német elkövetők és az áldozatul esett nemzetek, különösen a zsidó és a lengyel nemzet" felelősségét.

Történelemhamisítással vádolta meg Morawieckit vasárnapra virradóan Ronald S. Lauder, a Zsidók Világkongresszusa elnöke is, "paródiának" nevezve, hogy a zsidókat a holokauszt elkövetői között említik.

Nemzeti Bulvár

Legfrissebb hírek

Az elmúlt 24 óra hírei

könyv rendelés

Határtalan bűnözés - Udo UlfkotteHatártalan bűnözés
Könyv - Bolti ár: 2 990 Ft
Internetes ár: 2 691 Ft
10% internetes kedvezménnyel
A lázadás éve - Görgényi Tamás - G. Fodor Gábor - Fűrész Gábor - Ketipisz SztavroszA lázadás éve
Könyv - Bolti ár: 3 500 Ft
Internetes ár: 3 500 Ft
0% internetes kedvezménnyel
Idegen Világrend - Len KastenIdegen Világrend
Könyv - Bolti ár: 4 990 Ft
Internetes ár: 4 491 Ft
10% internetes kedvezménnyel
Titkos társaságok fogságában - Összeesküvés elméletek sorozatTitkos társaságok fogságában
Könyv - Bolti ár: 1 199 Ft
Internetes ár: 1 199 Ft
0% internetes kedvezménnyel
Tatárlaka és Tordos üzenete - Mandics György Záhonyi AndrásTatárlaka és Tordos üzenete
Könyv - Bolti ár: 3 200 Ft
Internetes ár: 2 880 Ft
10% internetes kedvezménnyel

Magyar Menedék Könyvesház

hunhir_tudosito

Mai napra rendelt

...betevő falat:

Programajánló

    A HunHír barátai

    Legolvasottabb hírek

    HunHír-Tudósító

    Képtárak

    Felhívások

    Közlemények


    Az oldalon található audió, vizuális tartalmak illetve cikkek, és egyéb szövegek a szerkesztők tulajdonát képezik. Kizárólag a szerkesztőség írásos beleegyezésével másolhatók, sokszorosíthatók és terjeszthetők.
    © 2002-2018 Rockszerda
    Kapcsolat * Impresszum * Hirdetési ajánlat