HunHír.info

2018. Enyészet hava 16. nap, Tuga napja.

Migrációkutató: a többség szerint jelentős probléma az illegális migráció

2018. február 14. 18:23
Hunhír.info

A Migrációkutató Intézet legfrissebb közvélemény-kutatása szerint a magyar emberek többsége továbbra is jelentős problémának tartja az illegális bevándorlást. Az intézet szerdai, az MTI-hez eljuttatott közleményében felidézték: az utóbbi hetekben az ENSZ migrációs egyezményének tervezetével kapcsolatban kialakult vita nyomán a migráció kérdése újra meghatározta a politikai közbeszédet.

Magyar Menedék - Magyarország álomtörténete

A Migrációkutató Intézet közvélemény-kutatásában a megkérdezettek 69 százaléka azt válaszolta: az illegális migráció jelenleg is jelentős probléma, köztük 43 százalék nagyon aggasztónak értékelte a helyzetet. Mellettük 30 százalék volt azok aránya, akik "ennek nem tulajdonítanak nagyobb jelentőséget", 1 százalék volt azok aránya, akik nem tudtak, illetve nem válaszoltak.

A kutatásból kiderült az is, hogy a magyarok döntő többsége elégedett azzal, ahogy a kormány az illegális bevándorlás problémáját kezeli: a válaszadók 41 százaléka teljes mértékben, 29 százalékuk inkább elégedett. A magyar kormány migrációs politikájával nem elégedettek aránya összesen 28 százalék volt, 2 százalék nem tudott, illetve nem válaszolt.

Pártpreferencia szerinti bontásban vizsgálva az látható, hogy a Fidesz-KDNP (97 százalék) és a Jobbik szavazói (59 százalék), valamint a pártválasztásukban bizonytalanok (67 százalék) többsége is pozitívra értékeli a kormány munkáját ezen a téren - olvasható a közleményben.

A közvélemény-kutatást a Migrációkutató Intézet megbízásából a Századvég Alapítvány február 7. és 13. között ezer, véletlenszerűen kiválasztott felnőtt telefonos megkérdezésével végezte el, az úgynevezett CATI-módszerrel. Az elemzésben közölt adatok legfeljebb plusz-mínusz 3,1 százalékponttal térhetnek el attól az eredménytől, amelyet az ország összes felnőtt lakosának megkérdezése eredményezett volna - áll a közleményben. Megjegyezték: az illegális bevándorlás szóösszetételt a közérthetőség miatt használták az irreguláris migráció helyett.

mti

Nemzeti Bulvár

Legfrissebb hírek

Az elmúlt 24 óra hírei

könyv rendelés

A magyarság sorsdöntő államalapításai - 4 kötet egy könyvben! - Badiny Jós FerencA magyarság sorsdöntő államalapításai - 4 kötet egy könyvben!
Könyv - Bolti ár: 9 990 Ft
Internetes ár: 7 990 Ft
20% internetes kedvezménnyel
Legyen tehát harc - Kossuth Lajos füveskönyve - Kossuth LajosLegyen tehát harc - Kossuth Lajos füveskönyve
Könyv - Bolti ár: 2 200 Ft
Internetes ár: 1 870 Ft
15% internetes kedvezménnyel
A nemzeti hadsereg - Zetényi Csukás FerencA nemzeti hadsereg
Könyv - Bolti ár: 7 990 Ft
Internetes ár: 7 191 Ft
10% internetes kedvezménnyel
Birodalmak alkonya - Bogár LászlóBirodalmak alkonya
Könyv - Bolti ár: 3 300 Ft
Internetes ár: 2 805 Ft
15% internetes kedvezménnyel
Tayos 1-2. - Egységesített kiadás - Dr. Gerardo Pena MattheusTayos 1-2. - Egységesített kiadás
Könyv - Bolti ár: 8 000 Ft
Internetes ár: 7 200 Ft
10% internetes kedvezménnyel

Magyar Menedék Könyvesház

hunhir_tudosito

Mai napra rendelt

...betevő falat:

Programajánló

    A HunHír barátai

    Legolvasottabb hírek

    HunHír-Tudósító

    Képtárak

    Felhívások

    Közlemények


    Az oldalon található audió, vizuális tartalmak illetve cikkek, és egyéb szövegek a szerkesztők tulajdonát képezik. Kizárólag a szerkesztőség írásos beleegyezésével másolhatók, sokszorosíthatók és terjeszthetők.
    © 2002-2018 Rockszerda
    Kapcsolat * Impresszum * Hirdetési ajánlat