HunHír.info

2018. Ígéret hava 26. nap, Doboka napja.

Napi 25 millióért kutatja a migrációt a Századvég

2018. január 22. 18:13
Hunhír.info

Akar nyolc órában 25 millió forintot keresni? Az átlagember számára ez csak álom lenne, de a Századvég számára napi rutin lehet. A kormányközeli alapítvány és gazdaságkutató alkotta konzorcium egy kormányzati megbízással ugyanis nyolc héten át bruttó 1,1 milliárd forint fejében vizsgálhatja, hogy mit gondolnak a menekültekről az Európai Unió más tagállamaiban – derül ki a HVG cikkéből.

Magyar Menedék - Udo Ulfkotte

Emellett a Századvég bruttó 250 millió forintos megbízást kapott annak elemzésére is, hogy miként látják saját helyzetüket és jövőjüket az idős magyarok. Mindkét kutatással a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium bízta meg a közvélemény-kutatót, és kikötötték azt is, hogy a munkákat lehetőleg nyolc héten belül, de legkésőbb június 15-éig kell teljesíteni. Hogy a menekülttéma vizsgálata mennyire gyümölcsöző üzlet is lehet, azt jól jelzi, hogy
a kormány az elmúlt években közel 9 milliárd forintos értékben kötött szerződést a Századvéggel – írja a HVG. 2015-ben a kabinet ugyanis négy évre szóló, bruttó 6 milliárdos szerződéssel lepte meg a kutatóközpontot, amit aztán még ugyanabban az évben egy nettó 790 millió forintos szerződéssel egészített ki.

Az Átlátszó cikke szerint tavaly májusban aztán nettó 780 millió forintos megbízást kapott a Századvég, amiből szintén a menekülthelyzet uniós fogadtatását kellett vizsgálnia. Ezek után nehezen megmagyarázható, hogy ugyanebben a témában miért kötnek most újabb, milliárdos szerződést velük.

Nemzeti Bulvár

Legfrissebb hírek

Az elmúlt 24 óra hírei

könyv rendelés

KRESZ - 2017-es kiadás - Hack Emil szerk.KRESZ - 2017-es kiadás
Könyv - Bolti ár: 2 990 Ft
Internetes ár: 2 990 Ft
0% internetes kedvezménnyel
Káldeától Ister-Gamig I-II-III. - Badiny Jós FerencKáldeától Ister-Gamig I-II-III.
Könyv - Bolti ár: 9 990 Ft
Internetes ár: 8 500 Ft
15% internetes kedvezménnyel
Az első világháború és a Habsburg Monarchia bukása - Manfried RauchensteinerAz első világháború és a Habsburg Monarchia bukása
Könyv - Bolti ár: 14 400 Ft
Internetes ár: 12 240 Ft
15% internetes kedvezménnyel
Nimród, a hun-magyarok őse - Marton VeronikaNimród, a hun-magyarok őse
Könyv - Bolti ár: 2 990 Ft
Internetes ár: 2 691 Ft
10% internetes kedvezménnyel
Magyar ősmesék - Bíró LajosMagyar ősmesék
Könyv - Bolti ár: 4 800 Ft
Internetes ár: 3 800 Ft
21% internetes kedvezménnyel

Magyar Menedék Könyvesház

hunhir_tudosito

Mai napra rendelt

...betevő falat:

Programajánló

    A HunHír barátai

    Legolvasottabb hírek

    HunHír-Tudósító

    Képtárak

    Felhívások

    Közlemények


    Az oldalon található audió, vizuális tartalmak illetve cikkek, és egyéb szövegek a szerkesztők tulajdonát képezik. Kizárólag a szerkesztőség írásos beleegyezésével másolhatók, sokszorosíthatók és terjeszthetők.
    © 2002-2018 Rockszerda
    Kapcsolat * Impresszum * Hirdetési ajánlat