HunHír.info

2019. Fergeteg hava 16. nap, Bendegúz napja.

Címzett e-mail címe:
Feladó e-mail címe:
Üzenet:

Javított a Jobbik a támogatottságán, a Fideszé és szocialistáké stagnál

2018. január 19. 21:05
Hunhír.info

Valamennyivel többen támogatják a Jobbikot, a Fideszt és az MSZP-t pedig ugyanannyian, mint decemberben – derül ki a Závecz Research felméréséből, amelyből a Hvg közöl adatokat. A közvélemény-kutatás szerint az elmúlt egy hónapban a pártok megnyilvánulásai szinte egyáltalán nem befolyásolták a politikai erőviszonyokat.

Menedék - Atilla

Mint írják, a Fidesznek nem változott a támogatottsága, a választók 33 százaléka áll mögöttük.

A Jobbik visszaesése megállt, egy kicsivel nőtt is a tábora: 9-ről 10 százalékra.

Az MSZP támogatóinak aránya harmadik hónapja nem mozdul, ezúttal is 8 százalék. Továbbra is nagyjából azonos méretű a DK és az LMP tábora, előbbinek 5 százalékos volt s maradt a támogatottsága, utóbbinak – egy százalékpontot veszítve – 4 százalékos. A Momentum 2 százalékon áll, az Együtt, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt és a Liberálisok 1-1 százalékosak.

A választói aktivitás alacsony, a választópolgároknak csupán a 45 százaléka jelezte, hogy elmenne voksolni, azonban a társadalom egyes csoportjaiban látványos eltéréseket lehet tapasztalni. A legaktívabbak a fővárosiak és a diplomások: 59, illetve 54 százalékuk állítja, hogy biztosan szavazni fog. A passzivitás leginkább a harminc év alatti fiataloknál érzékelhető, összesen 37 százalékuk tekinti magát biztos szavazónak. Átlag alatti a választások iránti érdeklődés az alapfokú végzettségűek, a falusiak és a nők körében is.

Nemzeti Bulvár

Legfrissebb hírek

Az elmúlt 24 óra hírei

könyv rendelés

Göbekli Tepe és a Szfinx misztikuma csomag - 2 könyv együtt kedvezménnyel - Andrew CollinsGöbekli Tepe és a Szfinx misztikuma csomag - 2 könyv együtt kedvezménnyel
Könyv - Bolti ár: 10 980 Ft
Internetes ár: 7 990 Ft
27% internetes kedvezménnyel
Maradék magyarok - Sík SándorMaradék magyarok
Könyv - Bolti ár: 2 200 Ft
Internetes ár: 1 870 Ft
15% internetes kedvezménnyel
A gondolatgyárak - F. William EngdahlA gondolatgyárak
Könyv - Bolti ár: 3 790 Ft
Internetes ár: 3 032 Ft
20% internetes kedvezménnyel
GMO - A pusztítás magjai - F. William EngdahlGMO - A pusztítás magjai
Könyv - Bolti ár: 3 990 Ft
Internetes ár: 3 490 Ft
13% internetes kedvezménnyel
Fölszállott a páva - Palásthy ImreFölszállott a páva
Könyv - Bolti ár: 1 990 Ft
Internetes ár: 1 692 Ft
15% internetes kedvezménnyel

Magyar Menedék Könyvesház

hunhir_tudosito

Mai napra rendelt

...betevő falat:


...népszokás:

Programajánló

    A HunHír barátai

    Legolvasottabb hírek

    HunHír-Tudósító

    Képtárak

    Felhívások

    Közlemények


    Az oldalon található audió, vizuális tartalmak illetve cikkek, és egyéb szövegek a szerkesztők tulajdonát képezik. Kizárólag a szerkesztőség írásos beleegyezésével másolhatók, sokszorosíthatók és terjeszthetők.
    © 2002-2019 Rockszerda
    Kapcsolat * Impresszum * Hirdetési ajánlat