HunHír.info

2018. Magvető hava 16. nap, Kedves napja.

Semmissé nyilvánítottak egy svájci frank alapú hitelt Szlovéniában - ez az első jogerős ítélet az EU-ban

2018. január 19. 18:08
Hunhír.info

euro_kicsi.jpgA szlovén legfelsőbb bíróság arra hivatkozva hozta meg döntését, hogy a bank nem tájékoztatta ügyfelét az ilyen devizahitelek magas kockázatáról – közölte a szlovén sajtó pénteken. Robert Preninger, a hitelfelvevő ügyvédje a szlovén közszolgálati televíziónak elmondta: ez az első jogerős ítélet nemcsak Szlovéniában, hanem az Európai Unióban is.

A legfelsőbb bíróság a 2015-ben indított eljárásban most másodszor hozott ítéletet.

Az első ítéletben megsemmisítette a pénzintézet javára hozott korábbi döntést, és új eljárást rendelt el az ügyben.

Preninger elmondta, hogy a jogerős ítélet szerint a hitelfelvevőnek az eredeti hitelösszeget kell visszafizetnie a banknak, kamatok nélkül, a pénzintézetnek pedig törölnie kell az ügyfél ingatlanját terhelő jelzálogjogot. A szlovén svájcifrank-hitelesek egyesülete közleményében kiemelte: fontos győzelemről van szó. Bizakodásuknak adtak hangot, hogy a jelenlegi jogerős ítélet a jövőben bírósági gyakorlattá válik. „Rendszerszintű megoldás kell a problémára, amelyet a bankok kapzsisága és a szabályozó szervezetek csődje okozott” – hangoztatták.

A szlovén központi bank adatai szerint 2017 májusában a svájci frank alapú hitelek állománya 524 millió euróra rúgott. Szlovén magánszemélyek és cégek 2004 és 2008 között vették fel a hiteleket az alacsony kamat miatt, de nem számoltak az árfolyamkockázattal.

Sajtóértesülések szerint közel 20 ezer embert érint a mostani ítélet Szlovéniában, nekik legalább 60 százalékkal csökkenhet a tartozásuk.

mti

Nemzeti Bulvár

Legfrissebb hírek

Az elmúlt 24 óra hírei

könyv rendelés

Kozmikus hologram és a Kozmosz intelligenciája együtt kedvezőbben - László ErvinKozmikus hologram és a Kozmosz intelligenciája együtt kedvezőbben
Könyv - Bolti ár: 9 000 Ft
Internetes ár: 6 990 Ft
22% internetes kedvezménnyel
Amerika álszent háborúi - F. William EngdahlAmerika álszent háborúi
Könyv - Bolti ár: 3 990 Ft
Internetes ár: 3 490 Ft
13% internetes kedvezménnyel
Mély titkú rovással - Friedrich KláraMély titkú rovással
Könyv - Bolti ár: 3 300 Ft
Internetes ár: 2 805 Ft
15% internetes kedvezménnyel
A Nagy Testvér figyel - Összeesküvés elméletek sorozatA Nagy Testvér figyel
Könyv - Bolti ár: 1 199 Ft
Internetes ár: 1 199 Ft
0% internetes kedvezménnyel
Atilla fia, Csaba királyfi - Lezsák SándorAtilla fia, Csaba királyfi
Könyv - Bolti ár: 2 600 Ft
Internetes ár: 2 210 Ft
15% internetes kedvezménnyel

Magyar Menedék Könyvesház

hunhir_tudosito

Mai napra rendelt

...betevő falat:

Programajánló

    A HunHír barátai

    Legolvasottabb hírek

    HunHír-Tudósító

    Képtárak

    Felhívások

    Közlemények


    Az oldalon található audió, vizuális tartalmak illetve cikkek, és egyéb szövegek a szerkesztők tulajdonát képezik. Kizárólag a szerkesztőség írásos beleegyezésével másolhatók, sokszorosíthatók és terjeszthetők.
    © 2002-2018 Rockszerda
    Kapcsolat * Impresszum * Hirdetési ajánlat