HunHír.info

2018. Földanya hava 21. nap, Földanya ünnepe napja.

Most a szudáni néger kontinensfoglalók hőzöngtek Belgiumban

2018. január 14. 05:56
Hunhír.info

Több ezren vonultak utcára szombaton Brüsszelben a szudáni illegális bevándorlók hazaküldését elrendelő Theo Francken belga menekültügyi és migrációs államtitkár lemondását követelve. Rendőrségi becslések szerint közel hétezren vettek részt a demonstráción, amelyen mintegy húsz párt és civil szervezet is képviseltette magát

A tüntetők elfogadhatatlannak tartják Francken decemberi bejelentését, miszerint a hatóságok annak dacára is folytatni fogják az elutasított szudáni menedékkérők kitoloncolását, hogy a korábban visszaküldött migránsok közül többen arról számoltak be, hogy hazájukban bántalmazták őket.

Emellett sokan azt is kifogásolják, hogy az államtitkár meghívására szeptemberben szudáni tisztségviselők érkeztek az országba a folyamat előmozdítása érdekében. A helyi sajtó jelentései szerint ugyanakkor azóta is mindössze tucatnyi visszatérítésre került sor.

Stephanie Lecocq “Francken nem tartja tiszteletben a bíróság döntéseit, a jogállamiságot, illetve megsérti az alkotmányt azzal, hogy migránsokat küldet vissza oda, ahol kínzásnak és embertelen bánásmódnak vannak kitéve” – mondta a tiltakozást szervező egyik csoport vezetője a Le Soir című lapnak.

Az ügy a belga kormánykoalíció pártjai között is komoly feszültséget okozott, egyesek válságtól tartottak, miután a flamand nacionalista Új Flamand Szövetség (N-VA) elnöke leszögezte: pártja kilép a koalícióból, ha Theo Franckent lemondatják a vitatott intézkedés miatt. A négypárti szövetség azonban végül kiállt az államtitkár mellett, a jelek szerint a kormányválság veszélye így – legalábbis egyelőre – elhárult.

A brüsszeli északi pályaudvar környékén nagy számban sátortáboroznak olyan szudáni bevándorlók, akik nem nyújtanak be menedékkérelmet Belgiumban, azt várva, hogy továbbutazhassanak Nagy-Britanniába.

Nemzeti Bulvár

Legfrissebb hírek

Az elmúlt 24 óra hírei

könyv rendelés

A sátánizált Horthy - Szalay KárolyA sátánizált Horthy
Könyv - Bolti ár: 2 500 Ft
Internetes ár: 2 375 Ft
5% internetes kedvezménnyel
A rovás jelrendszer lelke - Juhász ZsoltA rovás jelrendszer lelke
Könyv - Bolti ár: 1 990 Ft
Internetes ár: 1 791 Ft
10% internetes kedvezménnyel
Régi magyar fegyverek - Dr. Hidán Csaba LászlóRégi magyar fegyverek
Könyv - Bolti ár: 4 000 Ft
Internetes ár: 3 400 Ft
15% internetes kedvezménnyel
Határzár - Dobai GáborHatárzár
Könyv - Bolti ár: 2 200 Ft
Internetes ár: 1 870 Ft
15% internetes kedvezménnyel
Találkozás az Istenekkel - Zecharia SitchinTalálkozás az Istenekkel
Könyv - Bolti ár: 4 990 Ft
Internetes ár: 4 491 Ft
10% internetes kedvezménnyel

Magyar Menedék Könyvesház

hunhir_tudosito

Mai napra rendelt

...betevő falat:


...népszokás:

Programajánló

    A HunHír barátai

    Legolvasottabb hírek

    HunHír-Tudósító

    Képtárak

    Felhívások

    Közlemények


    Az oldalon található audió, vizuális tartalmak illetve cikkek, és egyéb szövegek a szerkesztők tulajdonát képezik. Kizárólag a szerkesztőség írásos beleegyezésével másolhatók, sokszorosíthatók és terjeszthetők.
    © 2002-2018 Rockszerda
    Kapcsolat * Impresszum * Hirdetési ajánlat