HunHír.info

2018. Álom hava 18. nap, Csekő napja.

Trump, a stabil zseni

2018. január 13. 08:44
Hunhír.info

donald-trump-250.jpgDonald Trump kitűnő egészségnek örvend – közölte pénteken a Fehér Ház orvosa, miután az amerikai elnök átesett elnöki ideje első orvosi vizsgálatán, amely három órán át tartott. Ronny Jackson – az elnöki rezidencia orvosa – egyelőre nem fedett fel részleteket, de kedden várhatóan újságírók elé áll, hogy többet is eláruljon Trump állapotáról.

Maga az elnök nem köteles semmit sem közölni, és a Fehér Ház dönti el, hogy mely egészségügyi adatok – vérnyomás, koleszterinszint, testtömegindex – lesznek nyilvánosak. A Fehér Ház már korábban értésre adta, hogy Trump elmeállapotát nem vizsgálják, ahogy korábbi elnökök hasonló megmérettetéséről sem tudni. (Ronald Reagan, a 40. elnök Alzheimer-kórban szenvedett, de betegségét csak öt évvel második mandátumának lejárta után diagnosztizálták.) Trump mentális állapotáról mindazonáltal mégis akad egészen friss információ. A múlt héten közölte magáról, hogy ő „stabil zseni”, válaszul egy nemrégiben megjelent könyvre, amelynek szerzője mind szellemileg, mind érzelmileg alkalmatlannak ábrázolja az elnöki tisztségre.

(MTI)

Nemzeti Bulvár

Legfrissebb hírek

Az elmúlt 24 óra hírei

könyv rendelés

Tiltott evangéliumok - Hihetetlen Magazin KÜLÖNSZÁM - Hihetetlen MagazinTiltott evangéliumok - Hihetetlen Magazin KÜLÖNSZÁM
Könyv - Bolti ár: 1 499 Ft
Internetes ár: 1 499 Ft
0% internetes kedvezménnyel
Korunk földkérdése, létünk a tét - prof. Tanka EndreKorunk földkérdése, létünk a tét
Könyv - Bolti ár: 3 500 Ft
Internetes ár: 2 975 Ft
15% internetes kedvezménnyel
A hunok és magyarok - Fischer Károly AntalA hunok és magyarok
Könyv - Bolti ár: 1 900 Ft
Internetes ár: 1 900 Ft
0% internetes kedvezménnyel
Atilla Kódex
Atilla Kódex
Könyv - Bolti ár: 9 980 Ft
Internetes ár: 8 990 Ft
10% internetes kedvezménnyel
A magyarság 20.000 éves történelme 4. rész - Hihetetlen MagazinA magyarság 20.000 éves történelme 4. rész
Könyv - Bolti ár: 1 499 Ft
Internetes ár: 1 499 Ft
0% internetes kedvezménnyel

Magyar Menedék Könyvesház

hunhir_tudosito

Mai napra rendelt

...betevő falat:


...népszokás:

Programajánló

    A HunHír barátai

    Legolvasottabb hírek

    HunHír-Tudósító

    Képtárak

    Felhívások

    Közlemények


    Az oldalon található audió, vizuális tartalmak illetve cikkek, és egyéb szövegek a szerkesztők tulajdonát képezik. Kizárólag a szerkesztőség írásos beleegyezésével másolhatók, sokszorosíthatók és terjeszthetők.
    © 2002-2018 Rockszerda
    Kapcsolat * Impresszum * Hirdetési ajánlat