HunHír.info

2018. Áldás hava 18. nap, Lilla napja.

Nemcsak fogyasztotta, hanem árulta is a drogot a bukott MSZP-s ügyvéd, Simonka Csaba

2017. december 18. 08:08
Hunhír.info

drog_250.jpgBár a Simonka Csabán elvégzett gyorsteszt negatív lett, később a véréből kimutatták, hogy fogyasztott kábítószert, sőt másoknak is értékesített ismeretlen forrásból származó drogokat – olvasható a hétfői Magyar Időkben. Az MSZP óbudai önkormányzati képviselőjét vasárnap a Budai Központi Kerületi Bíróság harminc napra előzetes letartóztatásba helyezte zsarolás, ügyvédi visszaélés és kábítószer-kereskedelem gyanújával.

Magyar Menedék - Udo Ulfkotte

A Fővárosi Törvényszék közleménye szerint a Simonkánál tartott házkutatás során kábítószert és annak fogyasztásához szükséges eszközöket foglaltak le – írta a Magyar Idők. Az ügyvédként is tevékenykedő politikus – a törvényszék ismertetése szerint – a nyáron öröklési szerződést készített, amelynek tartalma szerint az örökhagyó, halála esetén, átruház egy budapesti ingatlant az örökösre, ha utóbbi eltartja, ápolja és életjáradékot fizet neki. Az örökhagyó még a nyáron elhunyt, Simonka pedig azt mondta az örökösnek, hogy ügyvédi díjjal tartozott neki, amit az örökössel akart kifizettetni. A gyanúsítás szerint Simonka fenyegető hangnemre váltott és hamisított okiratokat nyújtott be a földhivatalhoz.

A bűncselekmények gyanúját a házkutatás során felvett jegyzőkönyvek mellett tanúk vallomásai, a beszerzett híváslisták, az igazságügyi írás- és okmányszakértői vélemény, a kábítószerrel kapcsolatos előzetes szakértői vizsgálati eredmények, valamint SMS-üzenetek támasztják alá – áll a törvényszék közleményében. Simonka Csaba tagadja, hogy bűncselekményt követett el, őrizetbe vételének hírére pártja felfüggesztette tagságát.

Nemzeti Bulvár

Legfrissebb hírek

Az elmúlt 24 óra hírei

könyv rendelés

A Mátrix fogságában - Összeesküvés elméletek sorozatA Mátrix fogságában
Könyv - Bolti ár: 1 199 Ft
Internetes ár: 1 199 Ft
0% internetes kedvezménnyel
Gyógyulj meg magyarul - Színia Bodnár ErikaGyógyulj meg magyarul
Könyv - Bolti ár: 2 600 Ft
Internetes ár: 2 600 Ft
0% internetes kedvezménnyel
Kozmosz a magyar mesében - Vámos FerencKozmosz a magyar mesében
Könyv - Bolti ár: 2 990 Ft
Internetes ár: 2 691 Ft
10% internetes kedvezménnyel
NGO - Titkos akták - F. William EngdahlNGO - Titkos akták
Könyv - Bolti ár: 3 990 Ft
Internetes ár: 3 199 Ft
20% internetes kedvezménnyel
A székely hadosztály - Szent Kereszthegyi Kratochvil KárolyA székely hadosztály
Könyv - Bolti ár: 2 800 Ft
Internetes ár: 2 380 Ft
15% internetes kedvezménnyel

Magyar Menedék Könyvesház

hunhir_tudosito

Mai napra rendelt

...betevő falat:


...népszokás:

Programajánló

    A HunHír barátai

    Legolvasottabb hírek

    HunHír-Tudósító

    Képtárak

    Felhívások

    Közlemények


    Az oldalon található audió, vizuális tartalmak illetve cikkek, és egyéb szövegek a szerkesztők tulajdonát képezik. Kizárólag a szerkesztőség írásos beleegyezésével másolhatók, sokszorosíthatók és terjeszthetők.
    © 2002-2018 Rockszerda
    Kapcsolat * Impresszum * Hirdetési ajánlat