HunHír.info

2018. Szelek hava 22. nap, Aranyos napja.

Schön Péter: Teljes mértékben együttműködtünk az Állami Számvevőszékkel

2017. december 15. 16:47
Hunhír.info

Nem igaz a számvevőszéki jelentés azon megállapítása, amely szerint nem tettünk eleget adatszolgáltatási kötelezettségünknek – írja a Jobbik gazdasági igazgatója, Schön Péter, hozzátéve: a Jobbik egyetért a pártok gazdálkodásának ellenőrzésével, azonban ragaszkodik ahhoz, hogy ne lehessen az ellenőrzést politikai célokra felhasználni.

Magyar Menedék - Udo Ulfkotte

A Jobbik – mint az eddig ellenőrzések során mindig – a mostani ellenőrzés során is teljes mértékben együttműködött az Állami Számvevőszékkel – olvasható a párt gazdasági igazgatójának, Schön Péternek az MTI-hez eljuttatott közleményében.

A Jobbik az adatszolgáltatás első körében a kért dokumentumokat feltöltöttek az erre szolgáló internetes felületre, majd a 2017. szeptember 21-i személyes egyeztetésen kért plusz dokumentumok is feltöltésre kerültek határidőben 2017. szeptember 25-én. Az Állami Számvevőszék 2017. szeptember 26-án meg is köszönte a Jobbiknak a tájékoztatást a dokumentumok feltöltéséről. A második körös adatbekérés határidejét pedig maga az ÁSZ zárta le határidő előtt, miután egy 2017. szeptember 28-án 15:18-kor elküldött e-mailben jelezte, hogy másnap reggel 9-re kimegy a Villányi úti irodába, miközben tudta, hogy a gazdasági igazgató szabadságon van. Az Állami Számvevőszék szóvivője maga is elmondta az elmúlt napokban a magyaridok.hu-nak adott interjúban, hogy az adatszolgáltatás határideje október 3-án járt le, ennek ellenére tájékoztatásuk szerint már szeptember 29-én lezárták azt – írja Schön.

Nem igaz, tehát a számvevőszéki jelentés azon megállapítása, amely szerint nem tettünk eleget adatszolgáltatási kötelezettségünknek, az első körös adatbekérést a Jobbik teljesítette, a második körös adatbekérés teljesítését pedig maga az Állami Számvevőszék lehetetlenítette el – teszi hozzá.

Ebből következnek a 2015-2016-os évre vonatkozó megállapítások, hiszen az Állami Számvevőszék maga idézett elő olyan helyzetet, amely alapján megállapításokat tehetett. Minderről az Állami Számvevőszékkel folytatott írásos bizonyítékokkal rendelkezünk, amelyeket a nyomozó hatóság rendelkezésére bocsátottunk. A jelentésben szereplő, az Állami Számvevőszék által a Jobbik folyó 2017-es gazdasági évére tett megállapítások szintén nélkülöznek minden alapot – írja Schön.

Bár az ÁSZ nem tisztázta az ellenőrzés jogi hátterét, az a párt részére utólag megküldött Ellenőrzési Programban sem szerepelt, ennek ellenére a Jobbik megpróbált együttműködni a Számvevőszékkel, két alkalommal is megkísérelte átadni részükre a kért adatokat, amelyeket azonban az ÁSZ nem volt hajlandó átvenni – hangsúlyozza a gazdasági igazgató, aki szerint az Állami Számvevőszék ezek után a jelentésben nem tisztázott forrásból, a jelentésben nem részletezett dokumentumok alapján állapított meg hasraütésszerűen egy tiltott támogatást. A jelentésből az sem derül ki, hogy pontosan milyen jogi személyekkel kapcsolatban és milyen számítások alapján tette megállapításait. A megállapítások így szakmailag értékelhetetlenek, megalapozatlanok és jogellenesek – fogalmaz Schön.

A Jobbik egyetért a pártok gazdálkodásának ellenőrzésével, azonban ragaszkodik ahhoz, hogy mindez egy politikai befolyásoltságtól mentes, független eljárásban történjen, ne lehessen az ellenőrzést politikai célokra, politikai pártok ellehetetlenítésére felhasználni – zárul a közlemény

Nemzeti Bulvár

Legfrissebb hírek

Az elmúlt 24 óra hírei

könyv rendelés

Tárih-i Üngürüsz - A magyarok ősgesztája - Grandpierre K. Endre - Grandpierre Attila - Blaskovics JózsefTárih-i Üngürüsz - A magyarok ősgesztája
Könyv - Bolti ár: 6 990 Ft
Internetes ár: 5 999 Ft
14% internetes kedvezménnyel
A sorsformáló 9+1 hónap - Orosz Katalin - S. Nagy ZitaA sorsformáló 9+1 hónap
Könyv - Bolti ár: 3 360 Ft
Internetes ár: 3 024 Ft
10% internetes kedvezménnyel
Határzár - Dobai GáborHatárzár
Könyv - Bolti ár: 2 200 Ft
Internetes ár: 1 870 Ft
15% internetes kedvezménnyel
Jó vadászatot! - Ilosvay FerencJó vadászatot!
Könyv - Bolti ár: 2 700 Ft
Internetes ár: 2 295 Ft
15% internetes kedvezménnyel
Vallomás a csodáról - Csinszka naplója - Boncza Berta (Csinszka)Vallomás a csodáról - Csinszka naplója
Könyv - Bolti ár: 3 490 Ft
Internetes ár: 3 141 Ft
10% internetes kedvezménnyel

Magyar Menedék Könyvesház

hunhir_tudosito

Mai napra rendelt

...betevő falat:

Programajánló

    A HunHír barátai

    Legolvasottabb hírek

    HunHír-Tudósító

    Képtárak

    Felhívások

    Közlemények


    Az oldalon található audió, vizuális tartalmak illetve cikkek, és egyéb szövegek a szerkesztők tulajdonát képezik. Kizárólag a szerkesztőség írásos beleegyezésével másolhatók, sokszorosíthatók és terjeszthetők.
    © 2002-2018 Rockszerda
    Kapcsolat * Impresszum * Hirdetési ajánlat