HunHír.info

2018. Áldás hava 18. nap, Lilla napja.

Zaklatási ügy: elérhetetlenné vált a Stádium Kiadó honlapja

2017. december 13. 17:22
Hunhír.info

Sem a Stádium Kiadó, sem honlapja, sem az azt vezető Kárpáti Kamill honlapja nem elérhető, és eltűnt a felesége, Lőkös Margit Facebook-oldala is – szúrta ki a Zoom.hu. A kiadót vezető idős házaspárt Follinus Anna, Junior Prima-díjas költő vádolta meg egy, a Díványnak adott interjúban azzal, hogy 16 éves kora óta szexuálisan kihasználták.

Magyar Menedék - Magyarország álomtörténete

Lőkös Margit és Kárpáti Kamill december elején közleményben utasított vissza minden vádat, amelyben aljas és előre megtervezett támadásról írtak. „Az aljasság olyan fokú, előre kiszámított, hogy férjem politikai börtönökkel terhelt, hosszú életében eddig átélt kegyetlen gonoszság és borzalom eltörpül emellett” – írta Lőkös Margit. A nyilatkozat már nem elérhető, hiszen nem működik a kiadó honlapja.

A botrány kirobbanása után több költő is nyilvánosan bejelentette, hogy visszaadja a kiadó által létrehozott Gérecz Attila-díjat, illetve nem jelentetik meg műveiket többé a kiadónál. Egyikük, Oravecz Péter egy interjúban beszélt arról, hogy Kárpáti Kamil és Lőkös Margit élete a körül forgott, hogy behálózták a fiatalokat, és magukhoz láncolják őket, mintha egy szekta tagjai lennének.

mno

Nemzeti Bulvár

Legfrissebb hírek

Az elmúlt 24 óra hírei

könyv rendelés

Mindenki-tudja ország - Szerencsés KárolyMindenki-tudja ország
Könyv - Bolti ár: 3 100 Ft
Internetes ár: 2 635 Ft
15% internetes kedvezménnyel
Önéletrajz - Bruce DickinsonÖnéletrajz
Könyv - Bolti ár: 3 999 Ft
Internetes ár: 3 599 Ft
10% internetes kedvezménnyel
Trianon naptár 2018
Trianon naptár 2018
Naptár - Bolti ár: 3 990 Ft
Internetes ár: 1 920 Ft
52% internetes kedvezménnyel
Gyógyulj meg magyarul - Színia Bodnár ErikaGyógyulj meg magyarul
Könyv - Bolti ár: 2 600 Ft
Internetes ár: 2 600 Ft
0% internetes kedvezménnyel
Régi magyar fegyverek - Dr. Hidán Csaba LászlóRégi magyar fegyverek
Könyv - Bolti ár: 4 000 Ft
Internetes ár: 3 400 Ft
15% internetes kedvezménnyel

Magyar Menedék Könyvesház

hunhir_tudosito

Mai napra rendelt

...betevő falat:


...népszokás:

Programajánló

    A HunHír barátai

    Legolvasottabb hírek

    HunHír-Tudósító

    Képtárak

    Felhívások

    Közlemények


    Az oldalon található audió, vizuális tartalmak illetve cikkek, és egyéb szövegek a szerkesztők tulajdonát képezik. Kizárólag a szerkesztőség írásos beleegyezésével másolhatók, sokszorosíthatók és terjeszthetők.
    © 2002-2018 Rockszerda
    Kapcsolat * Impresszum * Hirdetési ajánlat