HunHír.info

2018. Fergeteg hava 22. nap, Hunorka napja.

Kovács Béla váratlan, de zseniális húzása

2017. december 06. 13:23
Hunhír.info

kovacs-bela-jobbik-250.jpgÖrömmel értesültem arról, hogy 3 és fél éves kálváriám után vádat emel ellenem az ügyészég, mert így végre lehetőségem nyílik a bíróság előtt bizonyítékokkal cáfolni az ellenem felhozott vádakat, gyanúsítgatásokat. Kijelentem most is, hogy sohasem kémkedtem idegen hatalomnak az Európa Unió intézményei ellen és költségvetési csalást sem követtem el.

Magyar Menedék - Migránsokk

Bízok a független magyar bíróságban, és arra készülök, hogy érdemben cáfoljam az összes velem szemben megfogalmazott vádat, amelyre végre érdemi lehetőségem nyílik. Természetesen tisztában vagyok azzal, hogy ebben az ügyben nem a személyem az igazán érdekes, hanem a Jobbik, amelyet a velem szemben megfogalmazott vádakon keresztül próbált a Fidesz támadni. Az is egyértelmű volt a számomra, hogy a kormány az ügyészségen keresztül tudatosan időzítette a választási kampányra a bírósági eljárást. Annak érdekében, hogy a személyem elleni vádemeléssel ne terheljem a Jobbikot, mint a legesélyesebb, kormányváltó ellenzéki erőt, ezért a mai nappal kilépek a Jobbik tagjainak soraiból.

Szeretném, hogy a személyem elleni alaptalan vádak és a bírósági eljárás ne nehezítse a Jobbik 2018-as választási győzelmét.

facebook

Nemzeti Bulvár

Legfrissebb hírek

Az elmúlt 24 óra hírei

könyv rendelés

Pannóniai kereszténység - Zakar AndrásPannóniai kereszténység
Könyv - Bolti ár: 2 800 Ft
Internetes ár: 2 520 Ft
10% internetes kedvezménnyel
Csinos Vitéz - Székely népmesék - Kriza JánosCsinos Vitéz - Székely népmesék
Könyv - Bolti ár: 1 990 Ft
Internetes ár: 1 692 Ft
15% internetes kedvezménnyel
Horthy Naptár 2018 - Vitéz nagybányai Horthy Miklós KormányzóHorthy Naptár 2018
Naptár - Bolti ár: 3 990 Ft
Internetes ár: 1 990 Ft
50% internetes kedvezménnyel
Nimród, a hun-magyarok őse - Marton VeronikaNimród, a hun-magyarok őse
Könyv - Bolti ár: 2 990 Ft
Internetes ár: 2 691 Ft
10% internetes kedvezménnyel
A magyar környezet atlasza - Faragó ImreA magyar környezet atlasza
Térkép - Bolti ár: 3 000 Ft
Internetes ár: 2 550 Ft
15% internetes kedvezménnyel

Magyar Menedék Könyvesház

hunhir_tudosito

Mai napra rendelt

...betevő falat:


...népszokás:

Programajánló

    A HunHír barátai

    Legolvasottabb hírek

    HunHír-Tudósító

    Képtárak

    Felhívások

    Közlemények


    Az oldalon található audió, vizuális tartalmak illetve cikkek, és egyéb szövegek a szerkesztők tulajdonát képezik. Kizárólag a szerkesztőség írásos beleegyezésével másolhatók, sokszorosíthatók és terjeszthetők.
    © 2002-2018 Rockszerda
    Kapcsolat * Impresszum * Hirdetési ajánlat