HunHír.info

2017. Enyészet hava 22. nap, Nyék napja.

A bírósági korrupció erejében bíznak Soros ügynökei

2017. november 15. 06:01
Hunhír.info

justicia250.jpgA külföldről finanszírozott civil szervezetek nem támogatják, hogy a lakosság dönthessen az őket érintő szabályozásról – ehelyett a Soros-hálózat által befolyásolt bíróság döntését tartanák irányadónak. A “civilek” szerint demokratikus lenne, ha olyan személyek dönthetnének az őket érintő szabályozásról, akiknek korábban százmilliós támogatásokból képzéseket tartottak, és ennek során személyes kapcsolatba kerültek velük.

Magyar Menedék - Migránsokk

A külföldről százmilliós nagyságrendű anyagi támogatásban részesülő ügynökszervezetek egy közös nyilatkozatot jelentettek meg a Társaság a Szabadságjogokért nevű csoport weboldalán, melyben G. Soros donorszervezetének álláspontját ismételték meg. Az Open Society Foundations vezetői korábban már nyilvánosan kijelentették; ha tehetnék, semmiről nem kérdeznék meg a magyar emberek véleményét.

Így tett a TASZ nevű szervezet is, ami a közvélemény meghallgatása helyett inkább annak a bíróságnak a döntésében bízna, aminek “szakmai továbbképzésére” már több száz millió forintot költött a Soros-hálózat. A Soros által finanszírozott 444.hu beszámolójából kiderült; a hálózat tagjai “a népszavazást alkalmatlan eszköznek tartják a törvény eltörlésére”.

“A civilek szerint népszavazás helyett inkább azoknak a bírói testületeknek kellene kimondaniuk, hogy a törvény jogsértő, amelyek elé került már a törvény, illetve amelyek elé a közeljövőben kerülni fog.” – írták.

Márciusban Goran Buldioski, az Open Society Foundations európai igazgatója az Index.hu-nak adott interjú során a következőket mondta; „Van értelme 8 millió magyarral konzultálni erről? Szerintem nincs.”

Mint a Magyar Idők napilap beszámolójából kiderült, G. Soros donorszervezete, az Open Society Foundations rendszeresen ad több száz milliós támogatásokat azoknak a civil szervezeteknek, akik utána személyes kapcsolat kiépítésére törekszenek bírákkal, ügyészekkel, és általánosságban véve úgynevezett “érzékenyítő képzésekkel” megpróbálják G. Soros nézetei szerint befolyásolni a jogásztársadalmat.

A “civilek” szerint demokratikus lenne, ha olyan személyek dönthetnének az őket érintő szabályozásról, akiknek korábban százmilliós támogatásokból képzéseket tartottak, és ennek során személyes kapcsolatba kerültek velük.

hídfő.ru

Nemzeti Bulvár

Legfrissebb hírek

Az elmúlt 24 óra hírei

könyv rendelés

Egy új világrend felé - Tóth Gy. LászlóEgy új világrend felé
Könyv - Bolti ár: 2 490 Ft
Internetes ár: 2 241 Ft
10% internetes kedvezménnyel
Hamis zászlós hadműveletek - Összeesküvés elméletek sorozatHamis zászlós hadműveletek
Könyv - Bolti ár: 1 199 Ft
Internetes ár: 1 079 Ft
10% internetes kedvezménnyel
A Nagy Testvér figyel - Összeesküvés elméletek sorozatA Nagy Testvér figyel
Könyv - Bolti ár: 1 199 Ft
Internetes ár: 1 199 Ft
0% internetes kedvezménnyel
A tizenharmadik törzs - Arthur KoestlerA tizenharmadik törzs
Könyv - Bolti ár: 2 990 Ft
Internetes ár: 2 542 Ft
15% internetes kedvezménnyel
A Voynich kézirat - Dr. Stephen Skinner - Rafal Prinke - René ZandbergenA Voynich kézirat
Könyv - Bolti ár: 5 990 Ft
Internetes ár: 4 990 Ft
17% internetes kedvezménnyel

Magyar Menedék Könyvesház

hunhir_tudosito

Mai napra rendelt

...betevő falat:

Programajánló

    A HunHír barátai

    Legolvasottabb hírek

    HunHír-Tudósító

    Képtárak

    Felhívások

    Közlemények


    Az oldalon található audió, vizuális tartalmak illetve cikkek, és egyéb szövegek a szerkesztők tulajdonát képezik. Kizárólag a szerkesztőség írásos beleegyezésével másolhatók, sokszorosíthatók és terjeszthetők.
    © 2002-2017 Rockszerda
    Kapcsolat * Impresszum * Hirdetési ajánlat