HunHír.info

2017. Enyészet hava 17. nap, Érd napja.

Na végre kimondták, ami régóta nyílt titok: Az amerikai vezetésű koalíció együttműködik az ISIL terroristákkal

2017. november 14. 14:15
Hunhír.info

iszlam-allam.jpgAz Egyesült Államok vezette koalíció fedezi és támogatja a szíriai Abu-Kemálnál az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet erőit, hogy a későbbiekben felhasználhassa őket saját céljaira a Közel-Keleten - állítja a moszkvai védelmi minisztérium orosz hírügynökségekhez kedden eljuttatott közleményében.

Nem ez az első eset, hogy Moszkva az IÁ fegyvereseivel való összejátszással vádolta meg Washingtont.

A keddi közleményben az orosz katonai tárca az Interfax és a TASZSZ hírügynökség ismertetése szerint azt közölte, hogy az amerikai irányítású koalíció két alkalommal is elutasította azt az orosz kérést, hogy mérjenek közösen légicsapásokat az Iszlám Államnak az Eufrátesz keleti partján visszavonuló hadoszlopaira. Ezt a koalíció azzal indokolta, hogy a fegyveresek önként megadják neki magukat, ezért kiterjed rájuk a hadifoglyokkal való bánásmódot szabályozó genfi egyezmény hatálya.

Az orosz védelmi minisztérium szerint ugyanakkor az amerikaiak "semmit sem tudtak válaszolni" arra a kérdésre, hogy miért hajtanak végre erőátcsoportosítást az Abu-Kemálból harcjárműveken kivonuló, nehézfegyverzettel felszerelt IÁ-erők a koalíció által ellenőrzött területeken.

A tárca szerint a koalíció légiereje Abu-Kemál térségében 15 kilométernél magasabban behatolt a légtérbe, és igyekezett megzavarni az orosz harci gépek tevékenységét. Az orosz katonai vezetés rámutatott: arról, hogy ez tiltott övezet a koalíció repülői számára, megállapodás született az együttes légi műveletek központjában, a katari al-Udeidben.

Az orosz közlemény megállapította: ezek a lépések azt bizonyítják, hogy a szíriai erők támadása Abu-Kemálnál meghiúsította azokat az elképzeléseket, hogy "Amerika-barát" és Damaszkusz-ellenes hatalmi szerveket hozzanak létre az Eufrátesz keleti partján. A tárca szerint a terv az volt, hogy az IÁ fegyveresei a Szíriai Demokratikus Erők színében lépjenek fel. Ezzel az Egyesült Államok elleplezte volna "az IÁ-egységek harcképességének helyreállítását, átcsoportosítását és felhasználásukat az amerikai érdekek előmozdítására a Közel-Keleten".

A Reuters hírügynökség hétfőre virradóra azt jelentette, hogy az Iszlám Állam visszafoglalta utolsó kelet-szíriai erősségét, az iraki határ menti Abu-Kemál városát, súlyos veszteségeket okozva a várost három napig ellenőrző, Irán támogatta síita fegyveres szervezeteknek. A beszámoló szerint a várost szerdán elfoglaló Hezbollah libanoni mozgalmat és az iraki Hasd es-Saabi (Népi Mozgósítási Erők) milíciát meglepetésként érte a város szívében lévő rejtett alagutakból kiözönlő dzsihadisták támadása.

Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter múlt pénteken még azt jelentette be, hogy a szíriai kormányerők orosz légi támogatással visszafoglalták az IÁ által megszállt Abu-Kemált.

Nemzeti Bulvár

Legfrissebb hírek

Az elmúlt 24 óra hírei

könyv rendelés

Az új ember - Mary RodwellAz új ember
Könyv - Bolti ár: 5 990 Ft
Internetes ár: 5 391 Ft
10% internetes kedvezménnyel
Halállistán - Geert WildersHalállistán
Könyv - Bolti ár: 3 990 Ft
Internetes ár: 3 392 Ft
15% internetes kedvezménnyel
Kedvet virágoztató magyar népmesék - Dömötör Sándor (szerkesztő)Kedvet virágoztató magyar népmesék
Könyv - Bolti ár: 2 490 Ft
Internetes ár: 2 117 Ft
15% internetes kedvezménnyel
A felemelkedés rejtélyei - David WilcockA felemelkedés rejtélyei
Könyv - Bolti ár: 6 990 Ft
Internetes ár: 5 500 Ft
21% internetes kedvezménnyel
A rovás jelrendszer lelke - Juhász ZsoltA rovás jelrendszer lelke
Könyv - Bolti ár: 1 990 Ft
Internetes ár: 1 791 Ft
10% internetes kedvezménnyel

Magyar Menedék Könyvesház

hunhir_tudosito

Mai napra rendelt

...betevő falat:

Programajánló

    A HunHír barátai

    Legolvasottabb hírek

    HunHír-Tudósító

    Képtárak

    Felhívások

    Közlemények


    Az oldalon található audió, vizuális tartalmak illetve cikkek, és egyéb szövegek a szerkesztők tulajdonát képezik. Kizárólag a szerkesztőség írásos beleegyezésével másolhatók, sokszorosíthatók és terjeszthetők.
    © 2002-2017 Rockszerda
    Kapcsolat * Impresszum * Hirdetési ajánlat