HunHír.info

2018. Áldás hava 21. nap, Csóbán napja.

Van egy olyan sejtésünk, hogy az eljárás végén szabadlábon fog távozni a szír terrorista...

2017. november 14. 13:24
Hunhír.info

menekultek-tamadnak-250.jpgTörvénysértő volt, hogy a Szegedi Ítélőtábla hatályon kívül helyezte a röszkei közúti átkelőnél 2015 őszén történt tömegzavargás ügyében első fokon terrorcselekmény miatt elmarasztalt Ahmed H. ítéletét, és új elsőfokú eljárást rendelt el – mondta ki a Kúria kedden kihirdetett határozatában.

Magyar Menedék - Nemzeti Könyvhét 2018

A döntés az ügy érdemét nem érinti, a már zajló megismételt eljárás folytatódik, a Kúria elsősorban elvi, eljárásjogi kérdésekben foglalt állást a jövőre nézve.

A bíróság egyetértett a jogorvoslatot kezdeményező Legfőbb Ügyészséggel abban, hogy a táblabíróság a hatályon kívül helyezés indoklásában megjelölt hiányosságokat pótolhatta volna a másodfokú eljárásban, azaz az elsőfokú ítéletet érdemben kellett volna felülbírálnia – írja az MTI.

A vádlott az új eljárás idejére is előzetes letartóztatásban marad.

Az Index beszámolója szerint a budapesti tárgyaláson Ahmed H. is megjelent, de a terrorizmussal vádolt férfinak nem kellett megszólalnia az eljárásban, az ítélethirdetéskor már nem is volt jelen.

A Szegedi Ítélőtábla 2017 júniusában helyezte hatályon kívül az elsőfokú ítéletet a szíriai férfi ügyében, akit tavaly novemberben terrorcselekmény miatt első fokon tíz év fegyházra ítéltek, amiért a vád szerint szervezője volt a röszkei határátkelőnél 2015. szeptember 16-ai zavargásnak.

Az ítélőtábla szerint az elsőfokú bíróság nem követett el eljárási hibát, a tényállást is felderítette, a bizonyítékokat beszerezte, de az már nem derül ki az indoklásból, milyen alapon válogatott a bizonyítékok közül, miért vett figyelembe egyeseket, másokat pedig miért hagyott figyelmen kívül. Az új eljárásban ezt kell orvosolnia a törvényszék egy másik tanácsának.

A megismételt elsőfokú tárgyalás október végén kezdődött el.

Nemzeti Bulvár

Legfrissebb hírek

Az elmúlt 24 óra hírei

könyv rendelés

Nyelvünk aranyágya - Czakó GáborNyelvünk aranyágya
Könyv - Bolti ár: 2 800 Ft
Internetes ár: 2 380 Ft
15% internetes kedvezménnyel
A Mátrix fogságában - Összeesküvés elméletek sorozatA Mátrix fogságában
Könyv - Bolti ár: 1 199 Ft
Internetes ár: 1 199 Ft
0% internetes kedvezménnyel
GMO - A pusztítás magjai - F. William EngdahlGMO - A pusztítás magjai
Könyv - Bolti ár: 3 990 Ft
Internetes ár: 3 490 Ft
13% internetes kedvezménnyel
Tatárlaka és Tordos üzenete - Mandics György Záhonyi AndrásTatárlaka és Tordos üzenete
Könyv - Bolti ár: 3 200 Ft
Internetes ár: 2 880 Ft
10% internetes kedvezménnyel
A Voynich kézirat - Dr. Stephen Skinner - Rafal Prinke - René ZandbergenA Voynich kézirat
Könyv - Bolti ár: 6 990 Ft
Internetes ár: 5 990 Ft
14% internetes kedvezménnyel

Magyar Menedék Könyvesház

hunhir_tudosito

Mai napra rendelt

...betevő falat:


...népszokás:

Programajánló

    A HunHír barátai

    Legolvasottabb hírek

    HunHír-Tudósító

    Képtárak

    Felhívások

    Közlemények


    Az oldalon található audió, vizuális tartalmak illetve cikkek, és egyéb szövegek a szerkesztők tulajdonát képezik. Kizárólag a szerkesztőség írásos beleegyezésével másolhatók, sokszorosíthatók és terjeszthetők.
    © 2002-2018 Rockszerda
    Kapcsolat * Impresszum * Hirdetési ajánlat