HunHír.info

2018. Fergeteg hava 24. nap, Magyarka napja.

Újabb zsidó származású amerikai nagyágyút ért el a zaklatási botrány

2017. november 13. 14:51
Hunhír.info

Richard Dreyfuss tagadja a vádakat. A múlt héten még a fia beszélt arról, hogy Kevin Spacey áldozata volt.
Az író Jessica Teich a Vulture magazinnak adott, pénteken megjelent interjúban arról beszélt, hogy 1987-ben Richard Dreyfuss illetlenül viselkedett vele szemben. A nő akkor már három éve ismerte a nála 12 évvel idősebb színészt, mert frissen végzett egyetemistaként együtt dolgoztak egy Los Angeles-i színházban.

Magyar Menedék - Titkos Társaságok

A színész még akkoriban felkérte Teicht, hogy vegyen részt egy vígjáték fejlesztésében az ABC csatorna számára. A hosszadalmas munkafolyamat során – magyarázta a nő – egy alkalommal Dreyfuss arra kérte, hogy menjen be hozzá a lakókocsijába az egyik hollywoodi stúdiónál. Akkoriban sokat forgatott, így Teich számára nem volt meglepő a kérés.

"Emlékszem, hogy felmentem a lépcsőkön, beléptem a trailerbe, balra fordultam, ő pedig ott állt a helyiség végében. Látszott a pénisze, és megpróbált közelebb húzni magához. Arra már nem emlékszem, hogy került közel az arcom a péniszéhez, de tudtam, hogy az jár a fejében, hogy kényeztetni fogom a számmal. Nem tettem. Otthagytam" – magyarázta az interjúban Teich. Hozzátette, azért is volt nagyon furcsa számára az egész helyzet, mert Dreyfuss fontos volt számára, bízott benne, kedvelte is. Felelősnek érezte magát, arra gondolt, talán ő adott olyan jeleket, amelyekből a férfi arra következtetett, hogy benne lenne valami hasonlóban.

Teich azt mondja, akkoriban nem említette senkinek a történteket, bár nem ez volt az utolsó alkalom, amikor Dreyfuss zaklatta. Állítása szerint a színész rendszeresen kellemetlen megjegyzéseket tett rá, üzeneteket írt neki arról, hogy le akar vele feküdni, és megpróbálta megcsókolni.

Az interjú megjelenése után Dreyfuss – akinek neve a múlt héten még amiatt került be a hírekbe, hogy kiállt fia mellett, akit állítólag Kevin Spacey illetlenül megérintett fiatal korában – is megszólalt az ügyben. Tagadta, hogy mutogatta volna magát az írónak – akihez "30 éves barátság" fűzi –, azt ugyanakkor elismerte, hogy flörtölt vele.

"Flörtöltem vele, és emlékszem, hogy megpróbáltam megcsókolni, de azt gondoltam, mindez része egy olyan csábítási rituálénak, amelyben mindketten benne voltunk, és ami éveken át zajlott köztünk. Elborzadva és elképedve hallom, hogy mindez nem közös beleegyezésen alapult. Nem vettem észre. Mindezek miatt át kell gondolnom valamennyi kapcsolatomat, amelyről azt gondoltam, hogy játékos és kölcsönös volt."

hvg nyomán

Nemzeti Bulvár

Legfrissebb hírek

Az elmúlt 24 óra hírei

könyv rendelés

A hunok és magyarok - Fischer Károly AntalA hunok és magyarok
Könyv - Bolti ár: 1 900 Ft
Internetes ár: 1 900 Ft
0% internetes kedvezménnyel
Maradék magyarok - Sík SándorMaradék magyarok
Könyv - Bolti ár: 2 200 Ft
Internetes ár: 1 870 Ft
15% internetes kedvezménnyel
Nyolcszázezer - Bogár IldikóNyolcszázezer
Könyv - Bolti ár: 2 900 Ft
Internetes ár: 2 465 Ft
15% internetes kedvezménnyel
Globális felmelegedés-ipar - Összeesküvés elméletek sorozatGlobális felmelegedés-ipar
Könyv - Bolti ár: 1 199 Ft
Internetes ár: 1 199 Ft
0% internetes kedvezménnyel
Az első világháború és a Habsburg Monarchia bukása - Manfried RauchensteinerAz első világháború és a Habsburg Monarchia bukása
Könyv - Bolti ár: 14 400 Ft
Internetes ár: 12 240 Ft
15% internetes kedvezménnyel

Magyar Menedék Könyvesház

hunhir_tudosito

Mai napra rendelt

...betevő falat:


...népszokás:

Programajánló

    A HunHír barátai

    Legolvasottabb hírek

    HunHír-Tudósító

    Képtárak

    Felhívások

    Közlemények


    Az oldalon található audió, vizuális tartalmak illetve cikkek, és egyéb szövegek a szerkesztők tulajdonát képezik. Kizárólag a szerkesztőség írásos beleegyezésével másolhatók, sokszorosíthatók és terjeszthetők.
    © 2002-2018 Rockszerda
    Kapcsolat * Impresszum * Hirdetési ajánlat