HunHír.info

2018. Újkenyér hava 20. nap, Szent István király ünnepe, István, Vajk napja.

Orosz tábornok: „Úgy szétbombázták Rakkát, mint Drezdát”

2017. október 23. 14:49
Hunhír.info

drezda-szenne-egtek-250.jpgAz Egyesült Államok vezette nemzetközi koalíció légiereje több ezer civil életét kioltva úgy szétbombázta az Iszlám Állam terrorszervezet egykori fellegvárának számító szíriai Rakkát, mint a németországi Drezdát érő második világháborús légicsapások – jelentette ki az orosz védelmi minisztérium szóvivője vasárnap

„Rakka az angol-amerikai bombázók által a föld felszínéről 1945-ben eltörölt Drezda sorsára jutott” – hangoztatta Igor Konasenkov. A szíriai kormánnyal szövetséges Oroszország egyebek mellett szintén légicsapásokkal támogatja a damaszkuszi vezetést a fegyveres ellenzéki és az iszlamista csoportokkal szembeni harcában, odafigyelve, hogy a civil lakosságot ne érjenek légitámadások.

Konasenkov azzal vádolta Washingtont, Berlint és Párizst, hogy látszólag több millió dollárt és eurót utalnak ki a békés élet helyreállítására, de valójában – mint állította – csak a nyomait akarják eltűntetni minél hamarább a koalíciós légierő barbár támadásainak, amelyeknek a Rakka felszabadítását váró több ezer civil esett áldozatul.

Az észak-szíriai Rakka felszabadítását hivatalosan pénteken jelentette be a kurd és arab milíciák alkotta Szíriai Demokratikus Erők (SDF) nevű ellenzéki ernyőszervezet. Rakka bukása súlyos vereségnek számít az Iszlám Állam számára, amely tavaly óta jelentős területeket vesztett mind Szíriában, mind a szomszédos Irakban. A dzsihadista szervezet 2014 januárjában foglalta el Rakkát, és tette meg az általa kikiáltott kalifátus szíriai „fővárosának”.

A kurd és arab erőket tömörítő szervezet június 6-án indította meg Rakka ostromát, előrenyomulását pedig az Egyesült Államok vezette nemzetközi koalíció és az amerikai különleges erők segítették.

mti

Nemzeti Bulvár

Legfrissebb hírek

Az elmúlt 24 óra hírei

könyv rendelés

Miért szeretjük a kutyákat, esszük meg a disznókat, és viseljük a teheneket? - Melanie Joy Ph. D.Miért szeretjük a kutyákat, esszük meg a disznókat, és viseljük a teheneket?
Könyv - Bolti ár: 3 500 Ft
Internetes ár: 2 500 Ft
29% internetes kedvezménnyel
Globális felmelegedés-ipar - Összeesküvés elméletek sorozatGlobális felmelegedés-ipar
Könyv - Bolti ár: 1 199 Ft
Internetes ár: 1 199 Ft
0% internetes kedvezménnyel
Az erdélyi renaissance - Balogh JolánAz erdélyi renaissance
Könyv - Bolti ár: 3 200 Ft
Internetes ár: 2 720 Ft
15% internetes kedvezménnyel
Amerika álszent háborúi - F. William EngdahlAmerika álszent háborúi
Könyv - Bolti ár: 3 990 Ft
Internetes ár: 3 490 Ft
13% internetes kedvezménnyel
Káldeától Ister-Gamig I-II-III. - Badiny Jós FerencKáldeától Ister-Gamig I-II-III.
Könyv - Bolti ár: 9 990 Ft
Internetes ár: 8 500 Ft
15% internetes kedvezménnyel

Magyar Menedék Könyvesház

hunhir_tudosito

Mai napra rendelt

...betevő falat:


...népszokás:

Programajánló

    A HunHír barátai

    Legolvasottabb hírek

    HunHír-Tudósító

    Képtárak

    Felhívások

    Közlemények


    Az oldalon található audió, vizuális tartalmak illetve cikkek, és egyéb szövegek a szerkesztők tulajdonát képezik. Kizárólag a szerkesztőség írásos beleegyezésével másolhatók, sokszorosíthatók és terjeszthetők.
    © 2002-2018 Rockszerda
    Kapcsolat * Impresszum * Hirdetési ajánlat