HunHír.info

2018. Napisten hava 18. nap, Viola napja.

Aki minden rezsimben talpra esik - ja, az a „szerencsecsillag"

2017. október 12. 16:47
Hunhír.info

A Magyar Rádió volt elnöke (jelenleg az Országgyűlés Hivatalának főigazgatója) megállapodott a Közszolgálati Közalapítvánnyal: az Index úgy értesült, hogy a Suchnak járó bruttó 117 (nettó 80) millió forint a járulékokkal együtt összesen 142 millióba kerül a Közszolgálati Közalapítványnak.

Magyar Menedék - Nincs kegyelem

Such, aki 2012 óta az Országgyűlés Hivatalának főigazgatója, 2006 és 2010 között vezette a közrádiót. A közszférában szokatlan menedzseri szerződése szerint bruttó 1,8 milliós fizetése nem fix volt: a tényleges összeg attól függött, hogy miként sikerül teljesíteni a rádió üzleti tervét, így akár csökkenhetett is. Elnöksége alatt azonban az addig masszívan veszteséges rádió gazdaságilag stabilizálódott, majd nyereségessé vált.

A rádió pénzügyi stabilizálódása mellett, azzal párhuzamosan nőtt Such fizetése, így 2009 elején 4,3, júliusban már 9,4 millió járt neki. A rádió kuratóriuma azonban ezt már nem volt hajlandó kifizetni. Igen ám, csakhogy a rádiós helyzetének stabilizálása mögött más is volt: a rádió nyereségessé tételét a leépítések mellett ingatlaneladásokkal alapozta meg Such a Jobbik szerint, a távozását megelőzően pedig a párt szerint 162 millió forint jutalmat osztott szét titokban a rádió vezető tisztségviselői és a neki lekötelezett munkatársak között.

Such pert indított, 175 milliót követelt és az elmaradt kamatokat. A Kúria először azt mondta ki jogerősen, hogy érvényes volt a szerződés, tehát Suchnak jár a sikerdíj. A jogos követelés mértéke egy másik per tárgya volt – idén nyáron derült ki, hogy a közmédia 274 millió forintot tartalékolt a célra. Ez a per zárult most le azzal a megállapodással, amit tegnap szentesített a Közszolgálati Közalapítvány kuratóriuma - írja a portál.

A megállapodás, melynek értelmében a perköltségeket Suchnak kell állnia, egy titoktartási pontot is tartalmaz: az összegről egyik fél sem nyilatkozik, a közalapítvány nem ad ki róla közleményt. Az Index megkérdezte Such Györgyöt, aki – a titoktartási pontra hivatkozva – nem akart konkrétumokat elárulni, de nem cáfolta az összegre vonatkozó információikat.

Nemzeti Bulvár

Legfrissebb hírek

Az elmúlt 24 óra hírei

könyv rendelés

GMO - A pusztítás magjai - F. William EngdahlGMO - A pusztítás magjai
Könyv - Bolti ár: 3 990 Ft
Internetes ár: 3 490 Ft
13% internetes kedvezménnyel
Kozmikus Hologram - Jude Currivan PhDKozmikus Hologram
Könyv - Bolti ár: 4 990 Ft
Internetes ár: 3 992 Ft
20% internetes kedvezménnyel
Hazajáró falinaptár 2018 - HazajáróHazajáró falinaptár 2018
Könyv - Bolti ár: 2 400 Ft
Internetes ár: 2 000 Ft
17% internetes kedvezménnyel
Az óriások elveszett faja - Patrick ChouinardAz óriások elveszett faja
Könyv - Bolti ár: 4 500 Ft
Internetes ár: 3 990 Ft
11% internetes kedvezménnyel
Hősök naptára 1917-1918
Hősök naptára 1917-1918
Könyv - Bolti ár: 7 900 Ft
Internetes ár: 6 715 Ft
15% internetes kedvezménnyel

Magyar Menedék Könyvesház

hunhir_tudosito

Mai napra rendelt

...betevő falat:

Programajánló

    A HunHír barátai

    Legolvasottabb hírek

    HunHír-Tudósító

    Képtárak

    Felhívások

    Közlemények


    Az oldalon található audió, vizuális tartalmak illetve cikkek, és egyéb szövegek a szerkesztők tulajdonát képezik. Kizárólag a szerkesztőség írásos beleegyezésével másolhatók, sokszorosíthatók és terjeszthetők.
    © 2002-2018 Rockszerda
    Kapcsolat * Impresszum * Hirdetési ajánlat