HunHír.info

2017. Álom hava 16. nap, Szepes napja.

Sehonnai újgazdagoknak áll a világ...

2017. október 08. 11:01
Hunhír.info

Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) közös megemlékezést tartott Nagyváradon Szacsvay Imre, az 1849-ben kivégzett országgyűlési jegyző, bihari követ emlékművénél nemzeti gyásznapunkon, október 6-án.

Magyar Menedék - Hamis zászlós

Tőkés László, az EMNT elnöke, európai parlamenti képviselő beszédében elmondta: nosztalgiával és csalódottsággal gondol vissza a kommunista diktatúrát követő újrakezdésre, a rendszerváltás hőskorára, amikor szoros közösségbe vonta a váradi és az egész erdélyi magyarságot az ünnep öröme és gyásza, amikor tömegek demonstrálták, hogy megszűnt az ünneplés tilalma, s visszanyerve a szabadságot erőt merítettünk hőseink, mártírjaink példájából, hitéből a cselekvésre, a változásra, a megújulásra.

Mostanra viszont ünnepeink megfakultak, elerőtlenedtek, üres szólamokkal házalnak a felkapaszkodottak, politikai korteskedésbe fojtva a legnemesebb alkalmakat is. "A hivatal hordja koszorúit", minden a szavazatszerzésnek van alárendelve, s politikai tőkét is azok kovácsolnak hőseink vértanúságából, akik valójában az elnyomóink oldalán állnak. Mert azt látnunk kell, hogy - amint Petőfi Sándor írta - csak meg van tágítva, de nincs eltörve még a lánc. Elfeledkeztünk a szabadságról, amire felesküdtünk.

Hajlamosak vagyunk a lemondásra, önfeladásra, felejtésre, nem vesszük észre, hogy félúton megrekedtünk, tanácstalanná váltunk, és nem tudjuk, merre menjünk. Meg vagyunk félemlítve. Túlerővel akarnak rávenni minket arra, hogy lemondjunk szabadságunkról, jogainkról, hitünkről, anyanyelvünkről - mondotta a püspök, rámutatva: meg akarnak fosztani azon jogunktól, hogy sorsunkról magunk döntsünk.

Zakariás prófétát idézve - "Verd meg a pásztort, és elszélednek a juhok" (13,7) - a szónok Orbán Viktor átfogalmazásában ("vedd meg a pásztort") mutatott rá, miként változtak meg a módszerek, miközben az eredmény ma is ugyanaz: a hatalom által lekenyerezett vezetőink diktatúra helyett felemás demokráciát kínálnak nekünk, tilalom helyett hazugságot, hátrányos megkülönböztetés helyett múlékony előnyök kecsegtetését. A nemzet ügyének elárulásáért jutalom, kiváltság jár; a megalkuvóknak, behódolóknak, korrupt törvényszegőknek, sehonnai újgazdagoknak áll a világ - fogalmazott a tőle megszokott szókimondással Tőkés László.

Nemzeti Bulvár

Legfrissebb hírek

Az elmúlt 24 óra hírei

könyv rendelés

Horthy Naptár 2018 - 10 DB - kedvezménnyel - Vitéz nagybányai Horthy Miklós KormányzóHorthy Naptár 2018 - 10 DB - kedvezménnyel
Naptár - Bolti ár: 39 900 Ft
Internetes ár: 24 999 Ft
37% internetes kedvezménnyel
KRESZ - 2017-es kiadás - Hack Emil szerk.KRESZ - 2017-es kiadás
Könyv - Bolti ár: 2 990 Ft
Internetes ár: 2 990 Ft
0% internetes kedvezménnyel
Oliver - A macska, aki megmentette a karácsonyt - Sheila NortonOliver - A macska, aki megmentette a karácsonyt
Könyv - Bolti ár: 2 990 Ft
Internetes ár: 2 542 Ft
15% internetes kedvezménnyel
Visszatért - Trianon és a revízió - Zetényi Csukás FerencVisszatért - Trianon és a revízió
Könyv - Bolti ár: 7 900 Ft
Internetes ár: 6 715 Ft
15% internetes kedvezménnyel
Halállistán - Geert WildersHalállistán
Könyv - Bolti ár: 3 990 Ft
Internetes ár: 3 392 Ft
15% internetes kedvezménnyel

Magyar Menedék Könyvesház

hunhir_tudosito

Mai napra rendelt

...betevő falat:


...népszokás:

Programajánló

    A HunHír barátai

    Legolvasottabb hírek

    HunHír-Tudósító

    Képtárak

    Felhívások

    Közlemények


    Az oldalon található audió, vizuális tartalmak illetve cikkek, és egyéb szövegek a szerkesztők tulajdonát képezik. Kizárólag a szerkesztőség írásos beleegyezésével másolhatók, sokszorosíthatók és terjeszthetők.
    © 2002-2017 Rockszerda
    Kapcsolat * Impresszum * Hirdetési ajánlat