HunHír.info

2017. Álom hava 15. nap, Bábolna napja.

Bogár László: Szolidaritás

2017. szeptember 19. 16:55
Hunhír.info

bogar-laszlo.jpg...Nos, ez a térkép Afrikát ábrázolja, 1914-es állapotában. Első pillantásra is nyilvánvaló a lényeg, Afrikát teljes egészében nyolc nyugat-euró­pai ország uralja: Portugália, Spanyolország, Hollandia, Bel­gium, Franciaország, Nagy-Britannia, Olasz­ország és Németország. Vagyis a gondok nehezén ezzel túl is vagyunk, hiszen már csak az van hátra, hogy kimondjuk, az egész migrációs probléma kezelése kizárólag ezekre az országokra tartozik, hisz a világ elmúlt félezer év során végbement „nyugatosításának” ők voltak a főszereplői...

Magyar Menedék - Nincs kegyelem

A szolidaritás szótól hangos az uralkodó európai sajtó

És persze a magyar miniszterelnökön kérik számon ezt a szép erényt, azt hangoztatván, hogy Európa, mint a humanizmus bölcsője, legalább fél évezrede az értékek Európája. Előbb a kereszténység alaptanításai, majd manapság inkább az „emberi jogok” tették, teszik nyilvánvalóvá, hogy miként is kell gondolkodnia és cselekednie annak, aki erkölcsileg meg akar felelni ezeknek az értékeknek. És persze most felháborodva állapítják meg, hogy Orbán Viktor szembemegy ezekkel a sok száz éve Európát mozgató értékekkel, ami (szerintük) a legmélyebb erkölcstelenség, arról már nem is beszélve, hogy ráadásul hálátlanság is, hiszen Magyarország éppen e szolidaritás nyomán jut hozzá azokhoz a forrásokhoz, amelyeket az Európai Unió intézményes támogatási rendszere nyújt számára.

És mivel Orbán Viktor antiszolidaritása főként a kvótaügyben nyilvánul meg, így most erről szól az európai mainstream média. Szerencsés helyzetben vagyunk, mert az utóbbi időben, hála és köszönet azoknak, akik ezt a térképet közhírré tették, most már „papírunk” is van arról, hogy ennek a kvótaügynek mi is lenne a lehető legegyszerűbb és legigazságosabb megoldása.

Nos, ez a térkép Afrikát ábrázolja, 1914-es állapotában. Első pillantásra is nyilvánvaló a lényeg, Afrikát teljes egészében nyolc nyugat-euró­pai ország uralja: Portugália, Spanyolország, Hollandia, Bel­gium, Franciaország, Nagy-Britannia, Olasz­ország és Németország. Vagyis a gondok nehezén ezzel túl is vagyunk, hiszen már csak az van hátra, hogy kimondjuk, az egész migrációs probléma kezelése kizárólag ezekre az országokra tartozik, hisz a világ elmúlt félezer év során végbement „nyugatosításának” ők voltak a főszereplői.

Legfeljebb kilencediknek hozzájuk illeszthetnénk még az Amerikai Egyesült Államokat is, amely történelmileg nem önálló entitás, hisz a fenti nyolc ország barkácsolta össze meglehetősen zavaros, kegyetlen és megalázó körülmények között. Amiről persze ma már nem illik beszélni, mert a hazug és képmutató eredetmítosszal ez elég nehezen lenne összeegyeztethető.

Szóval, örömmel jelentjük, a kvótaügynek vége, hisz egysze­rűen csak ezeknek az országoknak kell egyezségre jutniuk. És ez azért lesz pofonegyszerű, mert ezek az országok – és főként politikai vezetőik –éppen azok, amelyek-akik a leghangosabban követelik és kérik számon a szolidaritást. Igaz, legfőképpen Magyarországon. Tehát, ha ők erkölcsileg ilyen hihetetlenül magas szinten állnak, akkor egyezségük mihamarabbi megkötése előtt aligha lehet bármilyen akadály.

Van azonban ennek kapcsán néhány dolog, amin érdemes lenne eltöprengeni. Az egyik legkényesebb kérdés talán az lehetne, hogy ez a ma erkölcsileg oly emelkedett és emelkedettségére oly büszke nyolc állam vajon azokban az évszázadokban is gyakorolta-e ezeket az amúgy valóban szép erényeket, amikor a rajtuk kívül eső világnak nem is nagyon volt más dolga, mint hogy minden létező értékének brutális kegyetlenséggel való átszivattyúzását elősegítse, kiszolgálja. Vajon hol voltak a szép keresztény elvek, vagy, ha modernül akarunk fogalmazni, hol voltak akkoriban a fennkölt emberi jogok, amelyekre a francia forradalom óta kizárólag párás szemekkel szabad tekinteni? (Feltehetőleg ezektől az ennek nyomán bepárásodó szemektől nem látta és nem látja ma sem e nyolc-kilenc ország polgárainak többsége, hogy viszonylagos jóléte több száz millió ember iszonyatos kegyetlenséggel való legyilkolásán és gátlástalanul cinikus kifosztásán alapult s alapul ma is.)

Csak tisztelet hangján említhetjük Ferenc pápát is, amikor újra és újra felemeli szavát azért, hogy e több száz éve zajló öldöklés és kifosztás mai áldozatainak járó segítség fontosságát hangsúlyozza. Ám a legnagyobb alázattal megfogalmazva ugyan, azért hozzá is lenne ennek kapcsán néhány tiszteletteljes kérdésünk. Például, hogy szerinte elődei vajon miért nem serénykedtek ilyen buzgón a keresztény értékek feltétlen megóvása érdekében mondjuk a spanyol konkvisztádorok talán nem minden ízében keresztény fellépése láttán? Mi több, miért buzgólkodtak viszont mondjuk a tordesillas-i szerződés létrehozása érdekében, amely nemes egyszerűséggel kettéosztotta a glóbuszt a spanyolok és a portugálok között, annak érdekében, nehogy a világ kifosztására irányuló brutális kegyetlenségük során esetleg véletlenül egymás ellen forduljanak.

Hogy a világot – vajon csak az egzotikum (no meg persze az emberi jogok tiszteletben tartása) kedvéért – miért nem kérdezték meg, valóban őszinte hévvel akarja-e, hogy kettéosszák kizárólag annak érdekében, hogy a spanyolok és portugálok nehogy véletlenül egymást kezdjék öldökölni az ő kifosztása helyett, azt nem tudni.

Csak talán nem azért nem kérdez vissza Ferenc pápa, mert elődei között két olyan Medici herceg is akad, aki pápai tekintélyét éppen e kifosztástechnológia tökéletesítésére használta fel, például a „globális megbocsátás-ipari műveként” üzemeltetett búcsúcédulák segítségével? És legfőképpen miért nem jelzi Ferenc pápa, hogy ez a mai, valóban súlyos helyzet az elmúlt ötszáz év során éppen azért jöhetett létre, mert a katolikus egyház és a magukat esetleg valóban kereszténynek tartó emberek és intézmények ugyanolyan tudatlan és/vagy cinikus kiszolgálói voltak ugyanannak a megnevezhetetlen világerőnek, amely e nyolc-kilenc országot mozgatja és finanszírozza mindmáig. Az igazi szolidaritás az lenne, ha a világ egésze végre szolidárisan összefogva, ezt az erőt vonná kérdőre a szolidaritás értékeinek betartásáról.

mho

Nemzeti Bulvár

Legfrissebb hírek

Az elmúlt 24 óra hírei

könyv rendelés

A székely hadosztály - Szent Kereszthegyi Kratochvil KárolyA székely hadosztály
Könyv - Bolti ár: 2 800 Ft
Internetes ár: 2 380 Ft
15% internetes kedvezménnyel
Miért mondott le az Antall-kormány és az Országgyűlés a történelmi Kárpátaljáról? - Dányi LászlóMiért mondott le az Antall-kormány és az Országgyűlés a történelmi Kárpátaljáról?
Könyv - Bolti ár: 2 000 Ft
Internetes ár: 2 000 Ft
0% internetes kedvezménnyel
A rovás jelrendszer lelke - Juhász ZsoltA rovás jelrendszer lelke
Könyv - Bolti ár: 1 990 Ft
Internetes ár: 1 791 Ft
10% internetes kedvezménnyel
A Béke Ösvénye az Alpoktól az Adriáig - Az Isonzó front útikönyve
A Béke Ösvénye az Alpoktól az Adriáig - Az Isonzó front útikönyve
Könyv - Bolti ár: 5 500 Ft
Internetes ár: 4 990 Ft
9% internetes kedvezménnyel
Maradék magyarok - Sík SándorMaradék magyarok
Könyv - Bolti ár: 2 200 Ft
Internetes ár: 1 870 Ft
15% internetes kedvezménnyel

Magyar Menedék Könyvesház

hunhir_tudosito

Mai napra rendelt

...betevő falat:


...népszokás:

Programajánló

    A HunHír barátai

    Legolvasottabb hírek

    HunHír-Tudósító

    Képtárak

    Felhívások

    Közlemények


    Az oldalon található audió, vizuális tartalmak illetve cikkek, és egyéb szövegek a szerkesztők tulajdonát képezik. Kizárólag a szerkesztőség írásos beleegyezésével másolhatók, sokszorosíthatók és terjeszthetők.
    © 2002-2017 Rockszerda
    Kapcsolat * Impresszum * Hirdetési ajánlat