HunHír.info

2018. Jégbontó hava 20. nap, Álmos napja.

Az Iszlám Állam rendőrségénél dolgoztak a Moszulban elfogott „német” nők

2017. július 17. 22:01
Hunhír.info

arab-nok250.jpgAz Iszlám Állam terrorszervezethez tartozó öt német (sic!) nőt vettek őrizetbe Moszulban - jelentette a dpa németországi hírügynökség az iraki terrorellenes erők egyik tisztségviselőjére hivatkozva. Az illetékes szerint összesen 20 nőt, köztük öt német állampolgárt fogtak el múlt csütörtökön egy bevetés során az iszlamisták egykori fellegvárának számító észak-iraki városban.

Magyar Menedék - Nincs kegyelem

A Die Welt című németországi lap kedden megjelenő lapszáma is megerősíti ezt az értesülést biztonsági forrásokra hivatkozva.

Az újság úgy tudja: a "németek" között lehet egy 16 éves szászországi diáklány is. A névtelenséget kérő iraki illetékes szerint a nők az Iszlám Állam egyik alagútrendszerében rejtőztek Moszul óvárosában. Fegyverek és öngyilkos merénylethez használható robbanóövek voltak náluk. Úgy tudni, hogy az elfogottak között "oroszok", csecsenek, kanadaiak, és törökök is voltak. A tisztségviselő hozzáfűzte: az Iszlám Állam “rendőrségénél” dolgoztak.

mti

Nemzeti Bulvár

Legfrissebb hírek

Az elmúlt 24 óra hírei

könyv rendelés

Magyar ősmesék - Bíró LajosMagyar ősmesék
Könyv - Bolti ár: 4 800 Ft
Internetes ár: 3 800 Ft
21% internetes kedvezménnyel
A célkeresztben: Magyarország - Frank FürediA célkeresztben: Magyarország
Könyv - Bolti ár: 2 900 Ft
Internetes ár: 2 610 Ft
10% internetes kedvezménnyel
A tizenharmadik törzs - Arthur KoestlerA tizenharmadik törzs
Könyv - Bolti ár: 2 990 Ft
Internetes ár: 2 542 Ft
15% internetes kedvezménnyel
Kozmosz a magyar mesében - Vámos FerencKozmosz a magyar mesében
Könyv - Bolti ár: 2 990 Ft
Internetes ár: 2 691 Ft
10% internetes kedvezménnyel
Határzár - Dobai GáborHatárzár
Könyv - Bolti ár: 2 200 Ft
Internetes ár: 1 870 Ft
15% internetes kedvezménnyel

Magyar Menedék Könyvesház

hunhir_tudosito

Mai napra rendelt

...betevő falat:


...népszokás:

Programajánló

    A HunHír barátai

    Legolvasottabb hírek

    HunHír-Tudósító

    Képtárak

    Felhívások

    Közlemények


    Az oldalon található audió, vizuális tartalmak illetve cikkek, és egyéb szövegek a szerkesztők tulajdonát képezik. Kizárólag a szerkesztőség írásos beleegyezésével másolhatók, sokszorosíthatók és terjeszthetők.
    © 2002-2018 Rockszerda
    Kapcsolat * Impresszum * Hirdetési ajánlat