HunHír.info

2017. Áldás hava 26. nap, Kádán napja.

Kitört a botrány: hét hálószobás családi házat kaptak az idegen szír betolakodók

2017. július 13. 13:52
Hunhír.info

szir-menekult-250.jpgKitört a botrány az Egyesült Királyságban, miután kiderült, milyen szállást utalt ki a belügyminisztérium a letelepedési engedélyt kapó szír betolakodóknak: egy hét hálószobás, felújított házat, amely az ország egyik legfelkapottabb területén, Rye-ben található.

A bútorozott, több szintes ház a becslések szerint közel 140 millió forintot (400 ezer fontot) ér, és már két éve üresen áll, mióta a minisztérium megszüntette az ott működő gyermekvédelmi intézetét. A helyieket nem is az zavarja, hogy újra lakni fogják valakik az épületet - hanem az, hogy eközben közel 1132 rászoruló brit vár évek óta arra, hogy a minisztérium lakást adjon nekik. Sokak szerint a kormánynak előbb az adófizető briteken kéne segítenie, utána foglalkozhat a kontinensfoglalókkal, és ezt az ingatlant is sokkal jobban ki tudta volna használni néhány utcára került család - írja az Express.

A szomszédok attól tartanak, hogy az idegen más kultúrájú betolakodók beköltözésével búcsút inthetnek a békés hétköznapoknak. A kormány ígérete szerint 2020-ig 20 ezer idegent fog elszállásolni az ország különböző területein.

Nemzeti Bulvár

Legfrissebb hírek

Az elmúlt 24 óra hírei

könyv rendelés

Auschwitz parancsnoka voltam - Martin BroszatAuschwitz parancsnoka voltam
Könyv - Bolti ár: 3 990 Ft
Internetes ár: 3 591 Ft
10% internetes kedvezménnyel
A dzsihád és a Nyugat öngyilkossága - Pawel LisickiA dzsihád és a Nyugat öngyilkossága
Könyv - Bolti ár: 3 490 Ft
Internetes ár: 2 967 Ft
15% internetes kedvezménnyel
XII. Piusz és a zsidók - Gordon ThomasXII. Piusz és a zsidók
Könyv - Bolti ár: 2 990 Ft
Internetes ár: 2 542 Ft
15% internetes kedvezménnyel
A Boszniai Piramisok és a világ elveszett piramisainak vizsgálata - Dr. Sam Osmanagich Ph.DA Boszniai Piramisok és a világ elveszett piramisainak vizsgálata
Könyv - Bolti ár: 6 990 Ft
Internetes ár: 5 990 Ft
14% internetes kedvezménnyel
A Magyar Nemzeti Zene Emlékkönyve - CD melléklettel - Szendrey Marót ErvinA Magyar Nemzeti Zene Emlékkönyve - CD melléklettel
Könyv - Bolti ár: 4 990 Ft
Internetes ár: 4 242 Ft
15% internetes kedvezménnyel

Magyar Menedék Könyvesház

hunhir_tudosito

Mai napra rendelt

...betevő falat:


...népszokás:

Programajánló

A HunHír barátai

Legolvasottabb hírek

HunHír-Tudósító

Képtárak

Felhívások

Közlemények


Az oldalon található audió, vizuális tartalmak illetve cikkek, és egyéb szövegek a szerkesztők tulajdonát képezik. Kizárólag a szerkesztőség írásos beleegyezésével másolhatók, sokszorosíthatók és terjeszthetők.
© 2002-2017 Rockszerda
Kapcsolat * Impresszum * Hirdetési ajánlat