HunHír.info

2018. Ígéret hava 21. nap, Rof napja.

Ideje észrevenni, hogy a Közel-Kelet valódi puskaporos hordó

2017. június 19. 06:57
Hunhír.info

Part menti olajmező elleni támadást akadályozott meg Szaúd-Arábia - közölték a helyi hatóságok hétfőn. Az SPA szaúdi állami hírügynökség által közölt dokumentum szerint három, vörös és fehér zászló alatt közlekedő csónak tartott Mardzsan olajmező felé.

Magyar Menedék - Migránsokk

A hadsereg tájékoztatása szerint a haditengerészek pénteken figyelmeztető lövéseket adtak le a közeledő járművekre. Egy csónakot elfoglaltak, kettőnek azonban sikerült megszökni. A lefoglalt csónakban felforgató tevékenységhez szükséges fegyvereket találtak. Szaúd-Arábia nem közölte, hogy kit gyanúsítanak a meghiúsított támadással. A bejelentés azután történt, hogy az iráni állami televízióban azzal vádolták meg Szaúd-Arábia parti őrségét, hogy pénteken megöltek egy iráni halászt.

Idén áprilisban a szaúdi biztonsági erők egy olajelosztó állomás elleni támadást hiúsítottak meg, amelyben Jemenből vezető nélküli, robbanóanyaggal megrakott csónakot vezettek volna a létesítménynek.

Nemzeti Bulvár

Legfrissebb hírek

Az elmúlt 24 óra hírei

könyv rendelés

Mély titkú rovással - Friedrich KláraMély titkú rovással
Könyv - Bolti ár: 3 300 Ft
Internetes ár: 2 805 Ft
15% internetes kedvezménnyel
A sorsformáló 9+1 hónap - Orosz Katalin - S. Nagy ZitaA sorsformáló 9+1 hónap
Könyv - Bolti ár: 3 360 Ft
Internetes ár: 3 024 Ft
10% internetes kedvezménnyel
A hunok és magyarok - Fischer Károly AntalA hunok és magyarok
Könyv - Bolti ár: 1 900 Ft
Internetes ár: 1 900 Ft
0% internetes kedvezménnyel
A Mátrix fogságában - Összeesküvés elméletek sorozatA Mátrix fogságában
Könyv - Bolti ár: 1 199 Ft
Internetes ár: 1 199 Ft
0% internetes kedvezménnyel
Trianon naptár 2018
Trianon naptár 2018
Naptár - Bolti ár: 3 990 Ft
Internetes ár: 1 920 Ft
52% internetes kedvezménnyel

Magyar Menedék Könyvesház

hunhir_tudosito

Mai napra rendelt

...betevő falat:


...népszokás:

Programajánló

    A HunHír barátai

    Legolvasottabb hírek

    HunHír-Tudósító

    Képtárak

    Felhívások

    Közlemények


    Az oldalon található audió, vizuális tartalmak illetve cikkek, és egyéb szövegek a szerkesztők tulajdonát képezik. Kizárólag a szerkesztőség írásos beleegyezésével másolhatók, sokszorosíthatók és terjeszthetők.
    © 2002-2018 Rockszerda
    Kapcsolat * Impresszum * Hirdetési ajánlat