HunHír.info

2017. Ígéret hava 26. nap, Doboka napja.

Milyen az igazi pedagógus?

2017. május 19. 16:30
Ifj. Tompó László - Hunhír.info

Attól, hogy valaki kitűnő matematikus, még korántsem biztos, hogy matematikatanárnak is ugyanolyan. Kellenek bizonyos emberi tényezők is ahhoz, éspedig nagyon, hogy valaki valóban pedagógus lehessen.

Magyar Menedék - Soros

De ki is eredendően a pedagógus? Neveléssel, tanítással foglalkozó személy. Az ógörög παιδαγωγός (paidagógosz) két szóból áll: a παιδα a „gyermek” jelentésű παῖς (paisz) birtokos esetű alakja – tehát jelentése: „a gyereknek a valamije” –, az ἀγωγός (agógosz) pedig „vezető” (tövében az άγω (agó), a vezet ige).

No de hagyjuk a görögözést, mondhatnók. Derék jó liberálisaink szerint nem szabad a gyermeket „vezetni” semmilyen ideológia jegyében sem. De ez önellentmondás! Akinek nincsen világnézete, annak az a világnézete, hogy nincsen világnézete. Idáig azonban, hogy, hogy nem, még nem jutottak el.

Más kérdés persze, hogy a világnézeti nevelésnek párosulnia kell emocionális, érzelmi töltésekkel is. A gyermek ugyanis nem tárgy, hanem alany. Lehet, hogy vannak emberpalánták, akik, pláne más társaikhoz képest, nem „szimpatikusak” nekünk. Mégis foglalkoznunk kell velük.

Mindez egy apró elbeszélés kapcsán jutott a minap szembe. Varga Bíró Tamás Facebookján az alábbi történetet osztotta meg:

„Úgy másfél hónapja történt. Egyszer csak szembejött velem a járdán, a belvárosban. Az én rossz tanárom. Az én gyűlöletesen gonosz, otromba modorú tanárom. Van annak harminc éve is már, hogy négy éven keresztül minden napomat megkeserítette. De annyira, hogy elég volt meglátnom őt az iskolában, a gyomrom máris picinyke görcsbe szorult, a szám pedig idegesen rángatózni kezdett.
S most itt volt előttem. Ő maga volt a piciny görcs. Hajlott háta groteszk ívben feszült, arcvonásait minden lépésnél fájdalom járta át. Kezében vászon szatyor volt, szemeiben meg az elmúlás.
– Jó napot, tanár úr! – köszöntem oda neki, mert hát emberek vagyunk, vagy mi.
– Jó napot, Tamás! – köszönt vissza ő. – Hogy van, hogy van?
– Én jól, köszönöm szépen! – válaszoltam meglepődve, mert nem gondoltam volna, hogy megismer. Ő is látta az arcomon a csodálkozást, ezért magától mondta:
– Na, ne lepődjön meg! Minden diákomra emlékszem. Pláne azokra, akiket utáltam. No. Hát magát ki nem állhattam, Tamás.
– A tanár úr se tartozott a kedvenceim közé. – feleltem neki kényszeredett mosollyal. – De megkérdezhetem, miért nem kedvelt engem?
Az öreg elmélázott picit, majd, mintha a levegőből kapná elő valami bűvész módjára a választ, szemében huncut mosollyal válaszolt:
– Nem volt okom rá. Maga egyszerűen nem volt nekem szimpatikus. De hagyjuk ezeket a régi dolgokat. Inkább meséljen! Sikerült a felvételi az Eltére?
– Nem, nem sikerült, tanár úr. Tetszik tudni, utolsó évben, félévkor kettest tetszett adni.
– Pedig csak ötösei voltak.
– És két négyesem.
– És két négyese. Hát… sajnálom. Viszont ötösre érettségizett.
– Vizsgabiztosi dicsérettel. Ja, és a fiam az Eltére jár.
– Na, látja!
– És tanár úrral mi újság?
– A feleségem meghalt, a gyerekek kirepültek… megvagyok. Na, de nem tartom fel! Viszont látásra!
– Viszont látásra tanár úr! – mondtam neki. És csak néztem, ahogy lassan, öregesen elcsoszog.
Gyomromban a görcs kezdett feloldódni. S mire elnyelte őt az utcasarok, a korábbi jó kedvem is visszajött. Igazán szép napom volt aznap. Úgy látszik, ez a szomorú, gonosz ember elvitte magával minden régi bánatomat.”

Minderről eszembe jut – hogy személyes tapasztalatokat már ne is idézzek – Gárdonyi Géza esete. 1879 és 1882 között az Egri Érseki Római Katolikus Fitanító Intézet (a Líceum) növendéke volt, ahol is paptanár professzora, Répássy János (1844-1926) másodéves korában magyar nyelvből megbuktatta, a következő szavakkal: „Ziegler marad Zieglernek!”, majd a tanítóképesítő vizsgán elégségessel átengedte, de megjegyezte: „Fiam, tebelőled sohse lesz nagy ember, de a kenyeredet azért meg tudod keresni.”

Igen, ez hangzott el szó szerint, ámde mi történt aztán? Gárdonyi ettől kezdve évről évre levélben köszöntötte professzorát születésnapján („Tisztelt Jani bátyám, kedves jó professzorom!” megszólítással), továbbá rendre megküldte neki dedikálva könyveit, hogy lássa, mennyit javult.

Nyilván e küldemények nem voltak hatástalanok: Répássy 1899-ben felkereste Gárdonyit „Hárfahangok” címmel egybegyűjtött verseivel, hogy találjon rájuk kiadót. Nos, a tanítvány talált is, a kötet megjelent, mert amint az író fia, József feljegyezte (Az élő Gárdonyi, 1934), „az élet másként osztályozott, kitörölte a tanár noteszából Gárdonyi szekundáját”.

Nemsokára az agg Répássy elzarándokolt tanítványához. Fia, József nyitott neki ajtót, és miután közölte vele, hogy édesapja nincsen itthon, csendesen, lehajtott fejjel, megbicsakló hangon csak ennyit mondott: „Mondja meg neki, hogy az a professzor kereste, aki megbuktatta őt egykor – magyarból. Életem legnagyobb gyalázata volt.”

Lássunk csodát! A tanár túlélte tanítványát. Gárdonyi 1922-ben hunyt el, Répássy pedig versben búcsúzott el tőle, mely hattyúéneke lett: Gárdonyi József fel is jegyezte, azzal a megjegyzéssel, hogy „csak a végső strófákat másolom ide, azzal a kisdiákos gondolattal, vajon hányast osztályozott volna Gárdonyi e versre, ha véletlenül az ő kezében a notesz a katedrán”:

Dicső szép emléked: az egri várfalak
Bebek-tornyán nyugszol akáclombok alatt...
Vitéz Dobó István ott keres fel téged
A régi dicsőségét elbeszélve néked.
Vigasztalásul meg csak azt mondja hozzád:
Ne csüggedj diákom, meg lesz Magyarország!...

Vitézek hazája lett vári sírlakod
Ott pihennek veled az egri csillagok!...
Itt hagyott műveid: ki – gránit, ki – márvány,
Melybe lelked gazdag kincseit kitárván,
Mind a te élő örök emlékeid
Koszorús nevedet dicsőséggel őrzik
A magyar szívébe bele vannak már vésve
Nem irtja ki onnan évek feledése.

Sírdombodon égnek a halotti mécsek
S a szívemből hozzád száll még e hattyúének
Nyugvó poraidra Isten-áldás szálljon:
Álmod legyen üdvös – régi jó diákom!...

Igen, valaha ilyen tanáregyéniségek is voltak, akik tudták az ókori bölcsekkel, hogy errare humanum est, sed in errore perseverare stultum, vagyis tévedni emberi dolog, de benne megmaradni ostobaság.

Tanulság? Meglehet, hogy egy tanárnak bizonyos diákjai nem szimpatikusak. Erről persze nem feltétlenül ő maga tehet. De arról viszont annál inkább, hogy miként kezeli ezt a helyzetet.
Nincsen rosszabb ilyenkor, mint a szubjektív alapon való szelekció. Egy pedagógusnak úgy kell tekintenie minden egyes nebulójára, mint Isten reá bízott növendékeire. Még akkor is, ha ez sokszor „nehezen megy”. Ki kell belőlük hozza a „maximumot”. Ehhez pedig sokszor nem kell több, mint egy jó szó, egy szelíd pillantás. Egy „csak az értis.” Akkor is, ha a gyerkőcnek maszatos az orcája vagy festékes a keze, vagy a modora hagy maga után kívánnivalót.

Kéretik elolvasni ehhez Francois Mauriac elbeszélését (La sagouin, A kis idétlen). Ámde maradjunk magyar példánál! Itt van „Az elsodort falu” írója, a pedagógus Szabó Dezső esete. „Életeim” című regényes önéletrajzából idézek egy történetet pedagógusi működéséből:

„A harmadik vagy negyedik osztályban voltam osztályfőnök. Egy Ágoston nevű fiúval meggyűlt a baj. Napról napra nem készült el a feladatokra. Elpróbáltam vele mindent, barátságos rábeszélést, enyhe szigorúságot, hiába. A lehetőségig kíméltem, mert valami különöset vettem észre rajta. Szórakozott volt, eltűnődő, szomorú, mintha valami állandó aggodalom fészkelte volna magát beléje. De a végén is csak kellett valamit csinálni a példaadás kedvéért. Egy napon újból a teljes tagadás álláspontjában találtam a tudomány kínálataival szemben. Mondtam neki:

– Na, fiacskám, az én tudományom már megállott, hogy mit próbáljak még el veled. Szólj édesanyádnak, hogy legyen szíves holnap felfáradni az iskolába.

Teljesen szabályosan, sőt előírás szerint jártam el. A fiú másnap nem jött iskolába, édesanyja sem. A következő reggel egy asszony majdnem önkívületi állapotban rohant az iskolába. A fia tegnap reggel iskolába ment, azóta nem látták. Egész éjjel virrasztva várták. Ő majd beleőrült, s ha a fia nem kerül meg, öngyilkos lesz ő is.

Az Ágoston édesanyja volt. Fiatal voltam s még gazdag az emberi sors minden szánalmára. Az eset gyökerekig megrázott. Íme, a legjobb szándékkal milyen szenvedést idéztem elő. Nem ismertem a családi viszonyokat. Az anya végtelenül ideges, a benyomásokra majdnem felelőtlenül reagáló volt. Az apa zord, mániákus, közte és felesége közt igen rossz viszony volt. Ennek volt terheltje a szerencsétlen gyermek, ez tette képtelenné a tanulásra, ez nehezített szomorúság-páncélt rá. Tudta, ha izenetemet otthon átadja, szörnyű jelenetet fog kiváltani az apjából, és megint csak az anya fog szenvedni. Ezért inkább világgá ment, ha nem tragikusabb szándékkal tűnt el. Az anyja azt mondta, hogy magával vitte apja egyik öreg revolverét.

Az asszonyt igyekeztem lehetőleg megnyugtatni. És annyira mélyről jövő részvét áradt ki belőlem, olyan őszinte jóindulattal sugároztam át, hogy láttam, a kétségbeesett asszonyban nincs ítélet ellenem. Sőt mintha valami anyaság csillant volna fel rám néző szemeiben. A fiúknak megmagyaráztam az esetet minden vonatkozásában. Felhívtam a figyelmüket arra, hogy az életben sokkal nehezebb esetekkel szemben kell helyt állaniok. Mindenki hibázik, kicsiny és nagy egyaránt. De az igazi ember állja a felelősséget a tettéért, és ezzel megváltja hibáját. Nem lehet életrevaló az, aki az első bibitől megfutamodik. A gyermekek nagyszerűen megértettek. Aztán megkértem őket, hogy délután segítsenek megtalálni a fiút. És ha sikerül, bánjanak vele szeretettel.

Délután már fél kettőkor ott volt az egész osztály a Sóstónál. Úgy gondoltuk, hogy talán a vasúti sínek mellett indult Budapestnek. Minden őrháznál, minden viskónál kérdezősködtünk. Néha mintha halvány nyomok merültek volna fel. Későn este, ordas sötétben kerültünk haza, eredménytelenül. Öt vagy hat nap délutánján folytattuk a keresését minden irányban, mindig a vak sötétség lehulltáig. Közben átmenetileg az idő megromlott, ránk vert az őszi eső, s esténként derékig csatakosan kerültünk haza. A gyermekek bámulatos kedvvel és sokszor meglepő okossággal segítettek a nyomozásban. Igaz, és ezt édes tanári magamon vettem észre először, hogy a dologban izgatott bennünket a kalandszerű, a detektívregénybe illő. Nagy volt győzelmünk, mikor egy magános háznál azt vallották, hogy egy fiú betért kenyeret és tejet kérni. A róla adott leírás teljesen illett Ágostonra, és amint később kiderült, ő is volt.

Végre a hatodik vagy hetedik nap reggelén, a fiú édesanyja boldogan állít be az iskolába. A fiú megkerült, de már nem emlékszem, honnan és hogyan. Kért, hogy ne fogadjam túlságosan szigorúan. Megnyugtattam, és bízva lelki hatalmamban, biztosítottam, hogy a gyermek ezután jól fog tanulni.

Másnap nagy esemény volt az osztályban. Mikor bementem az osztályba, úgy tettem, mintha semmi sem történt volna. De mikor már csak egy negyedóra volt hátra, az én katonás modoromban, melyet egész tanári pályámon megtartottam, kiadtam a parancsot. – Álljatok fel! Fedezz! Vigyázz! Ágoston, gyere ki!
A fiú bűntudatában inkább kihullatta magát, mint jött.
Én szóltam:
– Na, öreg pajtás, te jól meggyalogoltattál minket. Megteszed most azt nekem, hogy a sok fáradtságért felelsz a kérdéseimre?
– Meg – mondta halkan a fiú.
– Tudnál-e becsülni egy olyan pásztort, aki nem törődnék a nyájával, elaludnék, vagy ide-oda kószálna, és ezzel sok kárt okozna a gazdájának?
– Nem.
– Becsületesnek tartanál egy ápolót, akit éjjel a kórházban a betegek őrizetére rendelnek ki, és az megszöknék a korcsmába, s a betegek felvigyázó és segítség nélkül maradnának?
– Nem.
– Elismered, hogy szüleitek azért hoznak titeket ide, hogy a tanárok jó magaviseletre, szorgalomra és hasznos ismeretekre neveljenek titeket?
– Elismerem.
– Kötelességét teljesíti a tanár, ha erre a célra, szükség esetén, büntetésekkel is sújtja a hanyag tanulót?
– Igen.
– Mondd meg egész bátran, fiacskám, semmi bántásod nem lesz érte, igazságtalannak tartottad az én eljárásomat veled szemben?
– Nem.
– Akkor miért tetted, fiam?
A gyermek félrefordította fejét. Nagy, néma könnyek potyogtak szemeiből. Tudtam, mi történik benne. Nagy cirógatás volt a hangomban:
– Ne félj, öreg pajtás, tudom, hogy nem rosszaságból tetted. Nem akartál szenvedést okozni mamádnak. De buzgó csacsiságoddal úgy jártál el vele szemben, mint a medve az alvó gazdájával, akinek egy légy szállt az orrára. Hogy a légy fel ne ébressze a gazdát, egy nagy darab sziklát vágott hozzá. Te is csak több fájdalmat okoztál mamádnak. De mert jó szándék és bátorság volt a tettedben, ez alkalommal elfelejtjük, hogy a cipőink talpa ellen ilyen merényletet követtél el. Most pedig add a jobb mancsodat, mint tanárodnak, és mint idősebb bátyádnak, hogy ezentúl jól fogsz tanulni, és egy kis vidámságot viszel szegény mamád életébe.

A gyermek sírt, jó tisztító, megkönnyítő sírással. A fiúk arcára feljött a legmélyebb jóságuk. Most már egész gyermekes pajtássággal mondtam:
– Fiúk, holnap délután kimegyünk rablósdit játszani. Ágoston lesz a zsandárvezér, tanuljon meg ő is nyomozni.
Boldog kacagás csörgött fel. A fiú sohasem adott többé okot a panaszra.”

Bizony a legnehezebb hivatások egyike a pedagógia. Talán csak a medicina versenyhezhet vele. Illetve, bocsánat, a papi hivatás – gondolva a gyóntatásra. De maradjunk most mégis a kiindulópontnál, a pedagógiánál!

Jó ideje más sem hallunk, mint hogy a gyermek eredendően jó, tehát nem büntethető. Mindegy, milyen rakoncátlan, vagy bűnös hajlamú, majd „kinövi”. Pedig nem. Sok vád érte, éri a régi pedagógiát. Poroszos volt, halljuk lépten-nyomon. Büntetett. Volt nádpálca meg körmös. Meg verbális fenyítés, leökrözés, leszamarazás. (Kéretik e ponton kézbe venni Kosztolányi Dezső „Aranysárkány” című regényét, illetve megtekinteni a világhálón Ranódy László és Gyöngyössy Imre belőle készült művészfilmjét.)

Igen, volt fenyíték, ámde többnyire csak jobbítás céljából. Akit címeres jelzőkkel illettek, pillanatnyi „teljesítményfüggő”-ségénél fogva kapta azokat. Ha viszont jól teljesített, mindjárt megkapta az ellenkező jelzőket.

Egy persze bizonyos. Aki nem ismeri a gyermeklélek természetét, annak súlyos korlátait, válassza inkább a kutatóintézetet, s a tanári katedrát hagyja másokra. És ez olyan igazság, ami koroktól, rendszerektől független.





Nemzeti Bulvár

Legfrissebb hírek

Az elmúlt 24 óra hírei

könyv rendelés

Vér és kereszt I. - Sosemvolt pogányok - Benkő LászlóVér és kereszt I. - Sosemvolt pogányok
Könyv - Bolti ár: 2 999 Ft
Internetes ár: 2 549 Ft
15% internetes kedvezménnyel
A magyar környezet atlasza - Faragó ImreA magyar környezet atlasza
Térkép - Bolti ár: 3 000 Ft
Internetes ár: 2 550 Ft
15% internetes kedvezménnyel
A teljes Holt-tengeri tekercsek - Michael O. WiseA teljes Holt-tengeri tekercsek
Könyv - Bolti ár: 7 990 Ft
Internetes ár: 6 990 Ft
13% internetes kedvezménnyel
Jó vadászatot! - Ilosvay FerencJó vadászatot!
Könyv - Bolti ár: 2 700 Ft
Internetes ár: 2 295 Ft
15% internetes kedvezménnyel
A Sumír örökségünk - A Bobula Ida hagyaték - Dr. Bobula IdaA Sumír örökségünk - A Bobula Ida hagyaték
Könyv - Bolti ár: 6 990 Ft
Internetes ár: 5 990 Ft
14% internetes kedvezménnyel

Magyar Menedék Könyvesház

hunhir_tudosito

Mai napra rendelt

...betevő falat:

Programajánló

    A HunHír barátai

    Legolvasottabb hírek

    HunHír-Tudósító

    Képtárak

    Felhívások

    Közlemények


    Az oldalon található audió, vizuális tartalmak illetve cikkek, és egyéb szövegek a szerkesztők tulajdonát képezik. Kizárólag a szerkesztőség írásos beleegyezésével másolhatók, sokszorosíthatók és terjeszthetők.
    © 2002-2017 Rockszerda
    Kapcsolat * Impresszum * Hirdetési ajánlat